Shock!

Elképzelni sem tudom, milyen lehet, amikor az embernek valóra válik a legnagyobb gyermekkori álma, majd néhány mámoros, de igen kemény év után hirtelen egyik pillanatról a másikra nagyot koppan a földön. Tim „Ripper" Owens ugyan azt mondja, semmi keserűség nincs benne a Judas Priestben történtekkel kapcsolatban, de a szeméből mást olvas ki az ember.

A Beyond Fearben régi ohiói haverokkal zenélsz együtt. Meg sem fordult a fejedben, hogy esetleg ismert muzsikusokkal alapítsd meg a saját bandádat?

Tényleg régi cimborák vagyunk, de amikor megcsináltam a saját zenekaromat, az elsődleges szempont az volt, hogy jó muzsikusokat találjak magam mellé. Ezek a srácok tehát nem azért kerültek be a Beyond Fearbe, mert a barátaim, hanem mert egyszerűen ők a legjobbak, akiket ismerek. Ez persze nem zárja ki azt, hogy a jövőben esetleg létrejöjjenek olyan projectek, amikben ismert zenészek mellett énekelek, de itt nem ez volt a koncepció.

Debütáló lemezetek jóval agresszívabb, thrashesebb, mint azt sokan várták volna a te Judas Priestes múltad alapján.

Nagyon szeretem az olyan klasszikus thrash bandákat, mint például a Death Angel, de itt sem voltak konkrét előzetes elképzeléseink. Csak annyit tudtam, hogy egy olyan lemezt szeretnék csinálni, ami súlyos és groove-os, különös hangsúllyal az utóbbin. Amit a Beyond Fear lemezen hallasz, az az én stílusom, ez a Priest, Pantera, Testament vegyület az enyém igazán. Ez a vonal áll hozzám a legközelebb zenészként és zenehallgatóként, rajongóként is.

A hangzás is ehhez mérten erőteljes...

Igen, Jim Morris producert az Iced Earth révén ismertem meg, és nagyon szeretek vele dolgozni, borzasztóan érti a dolgát. Tényleg baromi jól szól az album, ami nagyrészt az ő munkájának köszönhető.

Minden nóta új a lemezen vagy esetleg akadnak olyanok is, amiket még a Judas Priestnek írtál?

A dalok több mint fele vadonatúj. Ezeket már a mostani zenésztársaimmal írtunk, de akad pár riff itt-ott, amik eredetileg még a Priestnek készültek, sőt, egy teljes szám is. A The Faith-t eredetileg a Demolition lemezre szántam, fel is demóztam és elküldtem a csapatnak, de Glennék visszautasították, azt mondták, nem kell nekik. Nem mondom, hogy jólestek az ilyen döntéseik, de elfogadtam az akaratukat, mert a Priestben így működtek a dolgok. Az azért kicsit ironikus, hogy a Beyond Fear albumra most sokkal jobb kritikákat kaptunk, mint annak idején a Demolitionre. (kajánul elvigyorodik)

Feltételezem, ez nem kis elégtétel azok után, hogy a Judasban töltött éveid alatt számtalanszor megkaptad, hogy csupán egy bérelt ember vagy, aki igazából semmit sem képes hozzátenni a zenekarhoz...

Szerintem soha egyetlen lemezemről nem írtak még ennyi jót, mint erről, és ez nagyon sokat jelent nekem, mert korábban tényleg kaptam hideget-meleget bőven. Nem voltam éppen az újságírók kedvence... Most kicsit más a helyzet, és hazudnék, ha azt mondanám, hogy ez nem tölt el elégedettséggel. Elég jók az eladási eredményeink is, bár még nem turnéztattuk annyira az anyagot. Volt ugyan egy európai körünk az Anthraxékkel, de hát akkor még ki sem jött az album. Magát a turnét azonban nagyon élveztük, Scotték régi jó cimboráim.

Szerinted jobbak most, a klasszikus felállással, mint John Bush-sal voltak?

Nehéz erre válaszolni... Tudod, óriási rajongója voltam a klasszikus Anthraxnek annak idején, Joey Belladonna egy hatalmas énekes volt és most is az. Ugyanakkor a John Bush-korszak lemezeit is nagyon szeretem, nem is beszélve John hangjáról. Akkor is zseniális koncertbanda voltak és most is azok, maradjunk ennyiben.

Nem akarlak mindenáron a Judas Priestről kérdezgetni, de bizonyos dolgokat azért nem kerülhetek meg. Kapcsolatban állsz manapság velük?

Nem igazán. Annak idején lefutottuk a közös köreinket, most pedig ők is teszik a saját dolgukat és én is az enyémet. Nem keressük egymást.

Van benned bármiféle keserűség a történtek miatt?

Nincs. Egyáltalán nincs. Nagyon szerencsés vagyok, hogy bekerültem a Priestbe, valóra vált egy gyermekkori álmom, rengeteget köszönhetek annak, hogy ott énekelhettem, többek között a Beyond Fear lemez sem születhetett volna meg a Judas nélkül. Ami végül történt, mármint Rob Halford visszatérése, annak meg kellett történnie, elkerülhetetlen volt. Mindenki tudta, hogy előbb-utóbb így lesz, ők is, én is és a rajongók is.

Igaz, hogy Jayne Andrews és a Priest menedzsment figyelmeztetett, hogy ne nagyon játssz Judas nótákat szólóban, vagy ez csak rosszindulatú pletyka?

Nos, én Jayne-ékkel sem vagyok kapcsolatban, szóval a dolog csak híresztelés. És természetesen játszunk Priest dalokat, részleteket, egyvelegeket, de más bandáktól is elő szoktunk szedni ezt-azt. Muszáj is feldolgozásokat nyomnunk, hiszen egyelőre csak egy saját albumunk van mindössze 45 percnyi anyaggal, ez meg nem elegendő egy teljes koncertre.

Két lemezt vettél fel a Judas Priest élén. Szerinted megkapják ezek valaha azt az elismerést, amit megérdemelnek?

Azt hiszem, ha a Jugulatort és a Demolitiont Rob Halford énekelte volna fel, sokkal inkább elfogadta volna őket a szaksajtó és a rajongótábor, mint így. Ez persze semmit sem von le a két album értékeiből, én a mai napig nagyon büszke vagyok rájuk, különösen a Demolitionre, amit még most, 5 év távlatából is fantasztikusan jónak tartok. A Jugulator is óriási persze, azon van az egyik kedvenc nótám is, a Blood Stained. Ezt a Beyond Fearrel is mindig műsoron tartjuk.

És hogy tetszett az Angel Of Retribution?

Rendben volt. Pontosan olyan albumot készítettek, amilyet a tábor várt tőlük. Kíváncsian várom, mit csinálnak legközelebb.

Élőben láttad már őket azóta Halforddal?

Igen, néhányszor megnéztem őket. Jópofa volt ismét a közönség soraiból figyelni a csapatot, és közben elbeszélgetni a rajongókkal.

Beszéljünk egy kicsit egyéb dolgokról is! Mi a helyzet az új Iced Earth lemezzel?

Készülget, Jon Schaffer gőzerővel dolgozik rajta. Hallottam már néhány dalrészletet és azok alapján nagyon komoly anyagra számíthat mindenki. Rám majd akkor kerül a sor, ha Jon befejezte a zenei alapokat, ez ugyanis kizárólag az ő reszortja az Iced Earth-ben. Egy konceptlemezről van szó egyébként, a Something Wicked This Way Comes történet folytatásáról.

Magát a sztorit, a szövegeket is teljes egészében Jon írja meg, vagy esetleg te is beleszólsz majd?

Jon rengeteget melózott ezen a koncepción, ez az egész az ő gyermeke, az ő víziója. Szerintem ha akarnék, sem nagyon tudnék beleszólni ebbe a kreatív folyamatba, de nem is akarok. Az én dolgom az Iced Earth-ben nem ez. Természetesen mindenhez rendesen hozzáteszem majd a magamét, az alapok kidolgozása, az apró részletek összerakása azonban Jon dolga és ez így is van rendjén.

Mondhatjuk azt, hogy jelenleg az Iced Earth a fő zenekarod, vagy ez a státusz a Beyond Feart illeti?

Egyértelműen az Iced Earth jelenti az elsődleges prioritást, ezt nyugodtan kijelenthetem, a két dolog azonban nem üti egymást. Amennyiben az Iced Earth-szel éppen nincsenek elfoglaltságaim, teljes gőzzel a Beyond Fear dolgainak szentelhetem minden energiámat.

Jon Schaffer volt egyébként az első, aki megkeresett, amikor már sejteni lehetett, hogy a Priest sztorinak vége lesz?

Többen is megkerestek nagyjából egy időben. Neveket inkább nem mondok, de jól ismert bandákról van szó. (mosolyog) Sok pletyka keringett akkoriban arról, hogy Dimebaggel és Vinnie Paullal dolgozom majd, de ez nem volt igaz. Persze ismertük egymást, de ilyen ügyből kifolyólag sosem kerestek meg. Ezt egyébként a mai napig sajnálom, mert Dimebag gitárjátéka és az én hangom egészen különleges dolgokat eredményezhetett volna. Erre az együttműködésre már sajnos sosem kerülhet sor.

Első zenekarod, a Winters Bane nemrég kiadott egy új lemezt. Hallottad ezt a Redivivus című albumot?

Nem az egészet, de pár nótát igen. Ezek tetszettek is, de a Heart Of A Killer dalaival azért nem lehet összehasonlítani őket.

Nem hívtak esetleg, hogy menj vissza?

Dehogynem, Lou St. Paul folyamatosan rá akar beszélni, hogy csináljuk meg a Heart Of A Killer második részét. Én pedig következetesen mindig nemet mondok neki. (nevet)

Rob Halford mellett egyébként kik voltak a kedvenc énekeseid, amikor elkezdtél zenélni?

Rob, Bruce Dickinson és Ronnie James Dio volt az a három énekes, akikre példaképként tekintettem fel. Az ő hatásukra alakult ki az a stílus, ahogyan énekelek. De Chris Cornell is ebbe a ligába tartozik nálam, mert ő szintén óriási hatással volt rám, igaz, hogy már évekkel később. Más iskolát képvisel, mint a többiek, de egyszerűen letaglózott, amikor először hallottam a Badmotorfingeren. Máig az a kedvencem a Soundgardentől, de a Superunknown lemez is óriási. Chris hangjában mindig van egyfajta rekedtesség, egy érdesebb tónus, de azokban a dalokban azt mutatta meg, hogy milyen, ha visszafogja magát és simábban, lágyabban énekel. Imádom az olyan nótákat, mint például a Fell On Black Days. Meg persze az olyanokat is, mint a Jesus Christ Pose, az Outshined, a Rusty Cage...

Mindig is éreztem azt az ízt a hangodban, ami rokon ezzel a vonallal, nyilván nem véletlenül énekeltél egy Seattle-tribute bandában sem még a Judas Priest előtt. Annak idején a Cathedral Spires bevezetője hallatán is rögtön Layne Staley jutott eszembe... Meg is lepett, hogy a Beyond Fearben nyoma sincs ilyen hatásoknak.

Nagyon szeretem ezeket a bandákat, különös tekintettel a Soundgardenre, de nem tudnék olyan zenét játszani. Amit a Beyond Fear lemezen hallasz, az vagyok én. Értem, mire gondolsz egyébként, de hát ezen nincs is mit csodálkozni. Cornell és Layne Staley a stílusom részei, komoly hatással voltak rám, nagyon-nagyon szeretem őket és szinte az összes nagy nótájukat rendszeresen játszottuk abban a tribute zenekarban.

Gyakran szerepelsz tribute lemezeken is. A legmeglepőbb ezek közül talán egy Beatles előtt tisztelgő válogatás, ahol a Hey Jude-ot énekeled. Netán egy titkos Beatles-rajongóval állunk szemben?

(elmosolyodik) Ezt azért így nem mondanám. Jó buli volt felvenni ezt a nótát, de semmi több. A Beatlest persze nem lehet megkerülni, rengeteg zenész fanatikus Beatles rajongó, ami nem is csoda, de nekem valahogy kimaradtak, talán kisgyerekként hallgattam őket utoljára. A Hey Jude-nál azért igyekeztem odafigyelni arra, hogy ne valami kiherélt verzió szülessen, hanem igenis legyen súlya a dolognak. Szerepeltem már amúgy olyan Aerosmith tribute-on is, ahol a rögzített dalt csak közvetlenül a felvétel előtt hallottam először. Jó szórakozás az ilyesmi, szeretem csinálni.

Melyik minden idők három legjobb lemeze?

A Heaven And Hell a Black Sabbathtól, a Screaming For Vengeance a Judas Priesttől és az Among The Living az Anthraxtől.

És a saját albumaid közül melyiket tartod a legerősebbnek?

Jelenleg a Beyond Fear lemezt. Nagyon sokat jelent nekem. Ez az első zenekarom, ahol senki sincs a háttérben, hogy megmondja, hogyan kell énekelnem, mit kell csinálnom, milyennek kell lennie, ami kijön belőlem. Ha kicsit objektívebben nézem, akkor azt hiszem, az eddigi legkomolyabb teljesítményt az Iced Earth Glorious Burden lemezén nyújtottam, és azon belül is a Gettysburg nótában. Nagyon-nagyon büszke vagyok azokra az énekmegoldásokra, amik abban a dalban hallhatóak, úgy gondolom, hogy tényleg teljesen különleges és egészen fantasztikus lett. De egyébként minden lemezemre büszke vagyok, a Heart Of A Killertől kezdve a Jugulatorön át a Demolitionig.

Mit csinálsz a szabadidődben?

Kergetem a ház körül a kölyköket. Van egy kétéves és egy egyéves fiam, velük foglalkozom, amint van egy kis időm.

És mi az élet értelme?

A család.