Shock!

Júliusban ismét Magyarországon koncertezett a '90-es évek első felének, közepének egyik meghatározó zenekara, a New York-i Biohazard. A csapat környékén elég sok minden történt az utóbbi tíz év folyamán: volt egy feloszlásuk, majd klasszikus felállásban újjáalakultak, ám Evan Seinfeld énekes/basszer már a visszatérő lemez, a Reborn In Defiance megjelenése előtt kilépett, és vélhetően nem is nagyon fog visszatalálni társaihoz. Amivel egyébként nincs is feltétlenül baj, mert mint azt a Rockmaratonon adott koncert is bizonyította, a Biohazard Scott Robertsszel a fronton is ugyanolyan gyilkos koncertbanda, mint azelőtt. Billy Graziadei gitáros/énekessel beszélgettünk a koncert előtt.

Körülbelül egy órája érkeztünk, de szerencsére a koncert után nem kell rögtön továbbindulnunk. Ez a turnén ugyanis az első teljes esténk, amit utazás nélkül átaludhatunk. Elég őrült ez a turné, de nem számít, örülünk, hogy végre itt vagyunk. Magyarország a legjobb!

Három éve jelent meg az utolsó lemezetek, nem gondolod, hogy itt lenne az ideje valamiféle új cuccnak?

Igazság szerint már dolgozunk az új nagylemezen, és már dalaink is vannak.

Ez jó hír! Lesznek rajta olyan dallamosabb dolgok is, amik az utolsón voltak?

Igazság szerint sosem ülünk össze, hogy egy megbeszélésen döntsük el, milyen legyen a lemez. Egyszerűen csak hagyjuk, hogy megtörténjenek a dolgok. A mostani az első alkalom, hogy máshogy történt, miután ugyanis mindenki elkezdett ötletelgetni, elég sokat beszélgettünk arról, hogy milyen anyagot akarunk, és mindannyian egyetértettünk abban, hogy valami olyasmit szeretnénk, ami visszaadja a koncertek energikusságát. Az eddigi lemezeinkkel mindig az volt a helyzet, hogy akadtak rajtuk olyan témák, amelyek CD-n sokkal jobban működtek, mint élőben. Az új cuccnál viszont azt akarjuk, hogy ne legyenek ilyenek. Minden nótát akarunk élőben játszani, és fontos, hogy megállják a helyüket a Shades Of Grey, a Punishment vagy az Urban Discipline mellett is.

Hogy születnek a dalaitok?

Nincs bevett formulánk, ahogy épp alakulnak a dolgok: van, hogy közösen, van, hogy egyedül írjuk őket. A What Makes Us Ticket például három másodperc alatt írtam. Leültem, beugrott a dallam, és már kész is volt. A Punishment is gyorsan megvolt. Utána viszont zenekarként dolgozzuk ki ezeket, és így lesznek belőlük igazi dalok. Módszerről csak anyiban beszélhetünk, hogy mindegy, kinek a daláról vagy ötletéről van szó, mindegyiket együtt, zenekarként dolgozzuk ki, fejezzük be jammeléssel, a próbákon.

Sokat próbáltok?

Igazából nem is próbálni szoktunk, csak jammelünk. Mindenféle dalokat játszunk: régieket, olyanokat is, amiket ezer éve nem vettünk elő, például azokat is, amik még a demónkon szerepeltek.

Hány új dalotok van?

Fogalmam sincs, rengeteg ötletünk van. Egy tonnányi. Igazából azt sem tudom megmondani, nekem hány ötletem van, mert hiába is mondanám, hogy kész vagyok akárhány dalötlettel, amik szerintem királyak, ha a többiek szerint valami szar, akkor az megy a kukába. Szóval fogalmam sincs! (nevet) Egyébként is teljesen másképp dolgozunk, mint a legtöbb banda. Náluk az van, hogy augusztusban vége a turnénak, szeptember-októberben megírják a dalokat, decemberben pedig felveszik a lemezt. Nálunk sokkal természetesebb a dolog. Ha elsietjük a dolgot, akkor is szar lesz a végeredmény, de ha túl sokat tökölünk, akkor is.

Ennyire türelmes a kiadótok?

Az üzleti dolgok jól mennek, és igazából már kihozhattunk volna egy anyagot az elmúlt években is, de az üzlet nem érdekel minket. Az úgysem tart örökké, csak a zene számít.

Muszáj megkérdeznem, hogy Evannel beszéltek néha?

Nem, soha. Kilépett és beperelt minket, úgyhogy nincs miről beszélnünk. Ettől függetlenül csak a legjobbakat kívánom neki, és remélem, hogy megtalálja az életben, amit keres. Én megtaláltam, nekem a Biohazard az életem.

A pernek vége van már? Minden rendben?

Igen, mindig is rendben volt minden! (nevet)

És mi a helyzet a többi ex-taggal? Velünk dumáltok néha?

Úgy érted, azokkal, akik sosem tudták pótolni Bobbyt? Igen, néhányukkal szoktam beszélni: Rob Echeverriával, Leo Curleyvel. Carmine Vincenttel viszont nem.

Mikor Scott először ugrott be hozzátok, Bobby helyén játszott. Nem volt furcsa később basszusgitáros/énekesként visszavenni?

Bobby helyén soha senki nem játszott, őt nem lehetett helyettesíteni. Egyszerűen csak más gitározott azokban az években a zenekarban, de őt senki sem pótolhatta. Bobby mindig is nagyon hiányzott a bandából, ez az oka is annak, hogy megint együtt vagyunk. Scott fenomenális fickó, nagyon tehetséges, aki eredetileg basszusgitáros volt, később váltott gitárra. Zeneileg egyébként kicsit más vonalról jött, de imádja a Biohazardot, a színteret, az undergroundot, az élő koncerteket. Fontos neki mindaz, ami nekünk, neked, a rajongóinknak fontos, amikre büszkék vagyunk. Azt mondom, hogy ez a hozzáállás majdnem olyan fontos, mint egy zenész képességei vagy tehetsége. Scott szerencsére remek énekes és basszusgitáros is mindemellett.

Ha már a színtér szóba került, mi a helyzet New Yorkban?

A színtérrel minden rendben. Van egy csomó király új banda is, de a régiek is aktívak, szóval majdnem olyan, mint a hőskorban.

Sok régi zenész panaszkodik az illegális letöltések miatt. Te mit gondolsz, az internet inkább áldás vagy átok a Biohazard szempontjából?

Egy kicsit mindkettő. Mindenképpen remek dolog, hogy a net eltörli a határokat, így kicsit mindenki a szomszédod, mindenkit könnyen el tudsz érni. A negatív oldal pedig a letöltés, a zene elértéktelenedése. Viszont nem utálhatjuk a fejlődést. Annyit tehetünk, hogy mi is haladunk vele, megyünk előre.

Te amúgy inkább a digitális vagy az analóg formátumokat kedveled?

Az analógot egyértelműen. Magánemberként és producerként is, de az is igaz, hogy a stúdiómban digitálisan is rögzítünk.

Anno, a 2000-es évek elején volt egy Suicide City nevű projekted is. Van most bármi hasonló a Biohazard mellett?

A Suicide Cityvel két lemezt is kiadtunk, de az a történet már lezárult, és most csak a Biohazard van. Ez a banda az életem, ezt szeretem, nem kell mellé semmi.

Az igaz, hogy brazil jiu-jitsu mester vagy?

Nem vagyok még mester, de nagyon szeretem ezt a sportot, és belekezdtem az oktatásába is: gyerekeket tanítok.

Mi az élet értelme?

Ez egy kemény kérdés. Azt hiszem, az évek alatt elég sokat változott, amit erre a kérdésre felelhettem volna. Ami fontosnak tűnt tíz éve, most egyáltalán nem az, és ez fordítva is igaz. Talán azt mondanám, hogy hozd ki a legtöbbet a pillanatból. Ne törődj se a tegnappal, se a holnappal, éld meg az adott pillanatot.

Fotók: Rockmaraton