Héééééééééééééééé, haaaaaaaveeeeeeeeer! – üvölt bele üdvözlésképp a telefonba Jeffrey Phillip Wielandt, ismertebb nevén Zakk Wylde, és az ember egyből elhiszi neki, hogy tényleg remekül érzi magát a bőrében. Pedig Zakk mögött nem állnak épp könnyű évek: nemcsak Ozzy Osbourne csapatából került ki, hanem komoly egészségügyi gondjai is támadtak, melyekbe akár bele is halhatott volna. Ő azonban felállt a padlóról, és tovább nyomul a Black Label Societyvel. Jó hír, hogy a banda június 29-én végre Magyarországra is eljut. A világ egyik legismertebb rockgitárosával beszélgettünk.
Az Order Of The Black volt az első Black Label Society lemez, ami bekerült az amerikai Top 5-be. Nagyobb felhajtást érzel magatok körül emiatt, vagy minden megy a szokásos kerékvágásban?
Ha arra vagy kíváncsi, hogy sokkal több kiöltözött csaj jár-e a bulikra, mint azelőtt, a válaszom nem. De ezt annyira nem is bánom, mert még többet kellene gyúrnom, és a fogaimat is állandóan moshatnám! (nevet) Igazából nincsenek nagy változások, de annyit mi is tapasztalunk, hogy a Black Label Society család fokozatosan válik egyre nagyobbá és nagyobbá. Persze még messze vagyunk a céljainktól.
Pontosan milyen célokra gondolsz?
A világuralomra, mi másra? Nagyobbak akarunk lenni, mint a Starbucks! (nevet) Még csak az út legelején járunk...
Beszéljünk egy kicsit a legutóbbi lemezről! Egyetértesz, ha azt mondom, hogy ez egy amolyan definitív Black Label Society album lett?
Hmmm, tudod, ezeket a fejtegetéseket én inkább meghagyom nektek, újságíróknak... Az viszont biztos, hogy nem is lehetnék boldogabb ezzel az anyaggal. Ha a hangzást vesszük, tutira ez az eddigi legjobb lemezünk, de igazából minden egyes alkalommal úgy állok a munkához, hogy még magasabbra emeljük a lécet. Ez szerintem az Order Of The Blacknél is sikerült, bár a zene nem sport, tehát nem is vagyok a híve annak, hogy állandóan sporthasonlatokkal éljünk és a teljesítmény fokozását emlegessük... Másrészt rengeteg minden függ attól, hogyan tekintesz később vissza egy adott lemezre. Ozzy például a mai napig képtelen meghallgatni a The Ultimate Sint, mert borzalmas emlékei vannak a készítéséről, hiába lett hihetetlenül sikeres... Nekem amúgy nincs kifejezett kedvencem a lemezeink közül, és úgy veszem észre, hogy a rajongók körében is eltérő, hogy ki mit szeret a legjobban. Ha például megkérdezel öt embert, hogy melyik Black Sabbath vagy Led Zeppelin lemezt szereti leginkább, szinte biztosra veheted, hogy öt különböző választ kapsz majd. Úgy látom, mi is ebben a cipőben járunk. De a zene alapvetően szubjektív kategória, szóval ez így is van rendjén. 
Az Order Of The Blacken is megtalálható a Black Label minden oldala: a hard rockos, zúzós dolgoktól a lágyabb, balladás szarokig minden. A Black Sabbath-tól Elton Johnig terjed a skála...
Van esetleg olyan zenei elképzelésed, amiről úgy érzed, hogy már nem férne bele a Black Label Society világába?
Ez egy érdekes kérdés, és igazából itt is a Led Zeppelin a létező legjobb példa. Már úgy értem, mi az, amit ők nem csináltak meg? Whole Lotta Love, Achilles' Last Stand, D'ya Maker, Rain Song – ezek mind-mind teljesen eltérő nóták, mintha csak más előadóktól származnának, és mégis mind befért a Zeppelin repertorjába. Szeretném azt hinni, hogy nálunk is ez a helyzet. Miért ne szerepelhetne a lemezünkön vonós szekció, steel gitár vagy billentyű?
Érdekes, amit mondasz, mert így utólag nekem a Pride & Glory album és a Book Of Shadows szólólemezed is simán a Black Label sztori részének tűnnek.
Igen, ezek is mind a nagy kép egyes részletei, akárcsak az Ozzyval készített anyagaim.
Azok közül sincs kedvenced?
A No Rest For The Wickedre mindig is különleges lemezként emlékszem majd vissza, hiszen az volt az első albumom Ozzyval, a Miracle Man pedig az első olyan dalunk, amit közösen írtunk. De összességében mindegyik a lehető legjobb volt a maga idejében, és az összesnél arra törekedtünk, hogy a lehető legtöbbet hozzuk ki belőlük. Mindet szeretem, mindre nagyon büszke vagyok.
Mire emlékszel az első meghallgatásodra Ozzynál?
Arra, hogy iszonyatosan be voltam szarva, de mindenki nagyon kedves volt hozzám. Ozzy csak annyit mondott, hogy játsszak a szívemből, a végén pedig gratulált. Utána nem sokkal pedig már azon kaptam magam, hogy Angliába repülünk dalokat írni! (nevet)
Mikor beszéltél vele utoljára?
Januárban van a születésnapom, arra küldtek a Mamival (Sharon Osbourne – D.Á.) mindenféle vicces ajándékot sok-sok lufival, fasszal meg herével! (nevet)
Elég nagy nyilvánosságot kapott, hogy az utóbbi években komoly véralvadási problémáid támadtak. Hogy vagy most?
Köszönöm, teljesen jól. Persze ehhez az is kell, hogy minden nap szedjem a gyógyszereimet, alkoholt pedig egyáltalán nem ihatok. Az egészben igazából az a legviccesebb, hogy amikor a doki megmondta, milyen súlyos a probléma, egyből azt kérdeztem, vajon a piálás okozta-e. Erre kiderült, hogy nagy valószínűséggel pont a piálás mentette meg az életemet, hiszen a sörnek is vérhígító hatása van. Mit mondjak, a feleségem nem szórakozott ezen olyan jól, mint én! (nevet)
Nehéz volt leállni az alkohollal?
Egyáltalán nem, ugyanis korántsem ittam úgy, mint sokan hiszik rólam. Tehát egyszer sem ébredtem remegő kézzel, és betegnek sem éreztem magam, amíg nem nyomtam be az első adagot. Semmi ilyesmi... Egyszer elküldtek egy ilyen anonim alkoholistáknak rendezett terápiára, de egy nap után azt mondtam, hogy köszönöm, nekem ebből ennyi elég is volt. Én ugyanis nem tudok szörnyű élményekről beszámolni az alkohol kapcsán. Igaz, hogy majdnem huszonöt éven át minden egyes nap söröztem, de lazításból, szórakozásból. Oké, nyilván egy átmulatott éjszaka után nekem is szar volt felkelni reggel fél hétkor, de ennyi, ezen kívül sosem éreztem úgy, hogy problémáim lennének a piával... És ugyanígy abbahagyni sem volt nehéz, egyszerűen letettem és kész. Ugyanúgy járok bárokba ma is, mint azelőtt, csak éppen alkoholmentes sört iszom, és továbbra is remekül érzem magam a cimborákkal. Vagyis szó sincs arról, hogy otthon egy üvegre gondolva hokizom, és ez tölti ki minden gondolatomat...
Ha mondok öt gitárost, hajlandó vagy jellemezni őket pár mondattal?
Persze, haver, miért is ne?
John McLaughlin.
Decemberben voltam egy koncertjén, és ismét lenyűgözött. Hatalmas rajongója vagyok, ő az egyik legnagyobb hősöm. Az, ahogyan a pentaton skálákat nyomja, egyszerűen felülmúlhatatlan.
Kerry King.
(nevet) Kerry King az Kerry King, és kész! Ugyanolyan megállíthatatlan lázadó gépezet, mint maga a Slayer. És nem mellesleg jó barátom is.
Randy Rhoads.
Szintén az egyik legfontosabb hatásom, rengeteg fantasztikus emlékem fűződik a dalaihoz, a játékához. Tizennégy éves voltam, amikor megismertem, és teljesen letaglózott a gitározása, meg persze roppant komoly inspirációt is jelentett számomra.
John Sykes.
Újabb hihetetlen gitáros, ráadásul szintén jó cimbora! John teljesen egyben van: a gitárhangzása, a vibratója, a hangja, és persze az, ahogy megírja a dalait... Blues szteroidokon! Minden perfekt nála. Tökéletes zenész.
Gus G.
Nagyszerűnek találom, amit csinál, teljesen rendben van a srác. Csakis jókat tudok mondani róla.
Jóban vagytok?
Személyesen még sajnos nem találkoztunk, de emberileg is csak pozitívumokat hallottam róla azoktól, akik ismerik.
Mit gondolsz, játszol még azon a poszton, amit most épp ő tölt be?
Nézd, az a hely most az övé, és nem véletlenül. A terep Gusé, és ez így teljesen rendben is van. Persze ha Ozzy hív, az első szóra megyek. De ezt se úgy értsd, hogy én most azért szurkolok magamban, hogy Ozzy visszahívjon, hanem ha netán Gusnak gyereke születik, és be kell ugrani a helyére, vagy ilyesmi.
Muszáj rákérdeznem bizonyos pletykákra, amik hónapok óta masszívan keringenek a neten. Bizonyára te is hallottad már azokat a vélekedéseket, hogy ha egyszer Vinnie Paul kibékülne Phil Anselmóval, talán te volnál az egyetlen gitáros, aki méltó partnere lehetnél a Pantera három életben lévő tagjának...
Mindannyiukkal jó barátságban vagyok, Vinnie-vel, Phillel és Rexszel is. Amennyiben arról lenne szó, hogy rendeznek egy nagy tribute koncertet Dimebag emlékére rengeteg muzsikussal, természetesen azonnal mennék én is. De ilyesmi eddig még nem merült fel.
Még egy aktuális dolog így a végére: nemrég közösen stúdióztál egy hollywoodi legendával, William Shatnerrel. Mi is volt ez az egész pontosan?
Egy remek móka! Az Iron Mant vettük fel William Shatner készülő szólólemezére.
Azért gondolom, igencsak meglepődtél a felkérésen...
Naná, haver! De igazából tökmindegy, mit kért volna, mindenképpen elvállalom, hiszen mégiscsak William Shatnerről van szó. Gondolj bele: én vagyok a földön az egyetlen ember, aki nemcsak a Sötétség Hercegével zenélt, hanem a csillagflotta egyik parancsnokával is! Ez egyszerűen verhetetlen! (nevet)
Mi minden idők három legjobb lemeze?
Hmm, lássuk csak... A Black Sabbath a We Sold Our Souls For Rock'N'Roll válogatással vált a kedvencemmé, szóval legyen az az egyik. Ugyanígy Elton John Greatest Hits válogatása is óriási hatást gyakorolt rám. A harmadik pedig Ozzytól a Diary Of A Madman.
Mi az élet értelme?
Hogy megtaláld, amit igazán szeretsz csinálni, és azt a legvégsőkig csináld!
A Black Label Society június 29-én a Petőfi Csarnokban koncertezik. További részletek a Concerto honlapján.
(Az interjú nyomtatásban a Rockinform 182. számában olvasható.)
