Shock!

Ugyan a tavaszi monstre Overkill / Destruction / Heathen koncert középső attrakciójából eredetileg a hórihorgas Marcel „Schmier” Schirmerrel lett volna interjúnk, de a németek énekes/basszusgitárosa betegségre (vagy csak lustaságra) hivatkozva átpasszolta a lehetőséget a kultikusan csúf, ám rendkívül barátságos Mike Sifringer gitárosnak. Mike készségesen válaszolt mindenre, majd a beszélgetés után szorgalmasan dedikált egy komplett Destruction gyűjteményt.

Rég jártatok nálunk…

Emlékszem, legutóbb a Szigeten játszottunk, jó kis buli volt.

Egyetértesz velem, ha azt mondom, az új lemez is 100 százalék Destruction, de egy kicsit talán old schoolabb az előző anyaghoz képest?

Igen, azt hiszem, igazad van. A D.E.V.O.L.U.T.I.O.N. lemeznél szándékosan ki akartuk domborítani a technikai oldalt, ezúttal viszont semmi ilyesmit nem beszéltünk meg előzetesen. Egész egyszerűen csak így alakult. Egyébként a gitárjáték is régisulis egy kicsit. Nem beszéltünk meg semmit, Schmier csak annyit mondott nekem, hogy szeretne pár igazán thrashes, gyors pengetésekkel felvértezett dalt, én meg azt mondtam, miért ne. Egyébként is unalmas mindig ugyanúgy játszani. Szeretek időről időre variálni kicsit a játékommal.

Új dobossal érkeztetek hozzánk, mi történt Marc-kal?

Ez egy elég rövid történet. Marc (Reign) egész egyszerűen nem akart már ennyit turnézni, állandóan azt kérdezgette, hogy minek játszunk ennyit? Én erre mindig azt mondtam neki, hogy szeretek élőben muzsikálni, ráadásul pénzt is ebből keresünk, te már nem élvezed? Neki már túl sok volt, illetve egyéb gondjaink is voltak vele, úgyhogy nem lett volna értelme, ha tovább marad a bandában.

Hogy találtatok rá Wawrzyniec Dramowiczra, azaz Vaaverre?

Az egyik hangmérnökünk lengyel, ő ajánlotta. Tökéletesen igaza is volt. Jó dobos, és emberileg is tökéletesen passzol a bandába, ami nagyon fontos, ha olyan sokat vagy úton, mint mi. Fontos, hogy tudjon az ember viselkedni. Sajnos Marc ebből a szempontból sem volt tökéletes. Elég érdekeseket alakított sokszor, ami feszültséget keltett a bandában. Képmutatónak nevezett minket Schmierrel, én viszont úgy gondolom, nem képmutatás, ha nem akarsz mocsokban élni, mint egy disznó. Nem álszentség, ha kipucolod a turnébuszt.

Technikailag miben látod a fő különbséget a két dobos között?

Marc tényleg nagyszerű dobos, de sokszor voltak nézeteltéréseink a tempóval kapcsolatban. Minden egyes koncerten más és más sebességgel nyomtuk a dalokat, én meg nem szeretem az ilyet. Minden dalnak megvan a maga tempója, és nyilván élőben azért van néha egy kis eltérés. Előfordul, hogy gyorsabban játsszuk a dalokat, de nem akarok minden egyes koncert miatt veszekedni a dobosommal, mert állandóan más tempót diktál. Volt néhány bulink, ahol kibaszott gyorsan nyomtunk mindent. Mondtam Marcnak, hogy ez nem jó így, a nóták nem szólalnak meg jól ilyen sebességnél, játssz egy kicsit lassabban. Erre képes volt azt mondani, hogy megöregedtem és lassulok. Hát kapd be, seggfej! Egyáltalán nem vagyok lassú, még nem! Ne egy dobos mondja meg nekem, miképp játsszam azokat a dalokat, amiket én írtam. Szóval Marc távozása egyáltalán nem rázott meg, sőt, sokkal inkább boldog vagyok!

Ezek szerint nem épp barátságban váltatok el.

Nem. Miután kikerült a bandából, elkezdett egy csomó szarságot beszélni rólunk – tudod, hogy van ez –, amit értelmetlennek és szánalmasnak tartok. Rendesek voltunk vele a bandában, egy csomó pénzt keresett a Destructionben, most meg mindenféle szart hord össze rólunk.

Milyen visszajelzéseket kaptatok az új lemezre?

A rajongók nagyon szeretik, jó kritikákat is kaptunk rá. Egyedül az egyik német magazinnal volt egy kis csatánk, a Rock Harddal. (elhúzza a száját) Kritizálták a dobhangzást, szerintük túl modern lett, de én azt hiszem, ma elég szokványos egy ilyen dobhangzás. Ennyi erővel Andy Sneap összes produkcióját leszólhatnák. Nyilván lemehettünk volna a próbaterembe valami régi szakadt cuccal, felvehettünk volna egy szar hangzású anyagot, és azt lehet, szerették volna. Az viszont nem az én műfajom, én azt bírom, ha jól megdörren egy lemez. Ha valaki nem ért a hangzásokhoz, az meg az ő baja.

Ez elég fura, mert én túl nagy különbséget nem hallok az előző lemez dobhangzása és az új sound között.

Nem, szerintem sincs egetverő különbség. Nem tudom, hogy vagy agyuk nincs vagy fülük, vagy esetleg rendesen meg sem hallgatták, de olyan baromságot nem tudom, hogy írhattak le, hogy úgy szól a dob, mintha tányérokat püfölnének. Semmi más nem hallható a lemezen, mint Vaaver dobjátéka némi kis triggerrel, de azt hiszem, ez ma már teljesen szokványos. Ráadásul Vaaver marha jól is ütötte fel a lemezt, szóval nem értem, mi volt a bajuk. Agy nélkül nem kellene túl sokat okoskodni... (nevet)

Az amúgy igaz, hogy a Destruction volt az első német thrash metal banda?

Talán. A Sodom és a Kreator is körülbelül akkor indult Igazából nem vagyok biztos benne, hogy ki indult elsőként. Az viszont biztos, hogy a Living Death előttünk indult, bár ők kicsit poweresebbek voltak. Bár az is igaz, hogy akkoriban senki sem hívta a saját muzsikáját thrashnek, szóval nehéz megmondani, ki lehetett az első.

Milyen volt amúgy thrash metal zenésznek lenni Németországban 1982-ben?

Teljesen más. Az indulás nagyon nehéz volt, mert mindenki azt gondolta, hogy csak kibaszott zajt csinálunk, nem zenét, és nem is vagyunk igazi zenészek. Az első lemezünk tényleg eléggé zajos volt, de hogyan tudnál előállni egy igazán jó produkcióval, ha csak három napod van a stúdióban?! Ráadásul olyan emberekkel a keverőpult mögött, akiknek fingjuk sincs a metalról. Fiatalok is voltunk, és valóban nem voltunk túlzottan képzett zenészek, de később sokat fejlődtünk és sikerült bebizonyítanunk, hogy igenis igazi muzsikusok vagyunk.

Tényleg úgy öltöztetek anno, ahogy a Sentence Of Death borítóján látható?

Igen. Komoly, mi? (nevet) Anno marhára sokkoltuk az embereket ezzel az öltözködéssel, és pontosan ez is volt a szándékunk.

Számon tartod a zenekar karrierjében a csúcspontokat?

Nem tudok kiemelni csúcspontokat. Az első japán koncertünk is ilyen volt, vagy Wackenben 80 ezer ember előtt játszani is óriási élményt jelentett, de én szeretem ezt az egészet. A klubozást is ugyanúgy csípem, mint régen.

Mi történt a harmadik lemez, a Release From Agony után, hogy került ki Schmier a bandából?

Már nem élveztük az együtt zenélést, sok volt köztünk a vita. Én komplexebb zenét akartam játszani, Schmier pedig épp ellenkezőleg, ami viszont mindig vitákat szült. Borzalmas volt a hangulat is a zenekarban, a stúdióban is csak baszakodtunk egymással, úgyhogy itt volt az ideje váltani.

Hogy álltatok össze újra 2000-ben?

Az jó móka volt. Schmier egyszerűen csak felhívott, hogy Wackenben a srácok szeretnének egy újjáalakuló koncertet. Én meg azt mondtam, miért ne. Aztán felvetettem, ha már megcsináljuk a Wacken bulit, miért ne lehetne szó többről is, úgyhogy nekiláttunk az új daloknak, az embereknek meg tetszett a muzsikánk, úgyhogy nem volt megállás.

Tényleg annyira összetartó szerintetek a metal-közösség, mint ahogy Schmier szövegeiben újra és újra elhangzik?

Nehéz megmondani. Egyrészről vannak viták, hogy mi az igazi metal és mi nem, ami szerintem baromság. Azonban ha elmész egy fesztiválra, ott minden oké, a különböző metalt hallgató emberek békésen sörözgetnek egymás mellett, úgyhogy szerintem elmondható, hogy van egyfajta közösség.

Schmniernek ott a Headhunter, de neked volt-e valaha egyéb projekted a Destruction mellett?

Nem, eddig nem. A számítógépemen van egy csomó cucc, nem is mind metal, vannak egészen hülye dolgok is. Lehet, hogy valamikor ki is adok közülük valamit. Esetleg egy akusztikus cuccot vagy ilyesmit. Ha lesz időm, az elkövetkezendő egy-két évben összerakok egy lemezt.

Kik voltak a fő hatásaid, mikor elkezdtél gitározni?

Oh, rengetegen. Blackmore, Schenker, a régi hősök. A mai napig nagyon szeretem a klasszikus hard rock zenét, például a Thin Lizzyt.

És a thrash metalon belül?

Ott is rengeteg jó gitáros van, nagyon szeretem a Bay Area thrasht, a kedvencem pedig egyértelműen Gary Holt.

Most, hogy a Big 4 összeállt, nem gondolod, hogy itt az ideje egy újabb Sodom-Destruction-Kreator turnénak?

Mindenki ezt kérdezi. Egyértelműen tervezzük is ezt, de nem túl könnyű összehozni. Szerintem akkor lenne értelme, ha mindhárom banda ugyanakkor jelentkezne friss lemezzel. Ráadásul az is megnehezíti a dolgot, hogy más kiadóknál vagyunk. De azért beszélünk róla a fiúkkal folyamatosan.

Mi minden idők három legjobb lemeze?

Az UFO-tól a Strangers In The Night, a Thin Lizzytől gyakorlatilag minden, és a Grand Funk Railroadtól a We’re An American Band. De nehéz csak hármat kiválasztani.

Mi az élet értelme?

Ha van értelme, akkor azt gondolom, az élet egy szomorú dolog. De tőlem ne kérdezd az élet értelmét, mert én sem tudom, és nekem sem mondta még meg senki. Az én véleményem az, hogy pár ember tudja az élet értelmét, de nem hajlandóak elárulni nekünk. Nem akarnak felidegesíteni minket. Ez egy kicsit szomorú, mivel én tudni akarom az igazságot, de senki nem árulja el. Az élet talán csak egy nagy küzdelem…

Vallásos vagy amúgy?

Nem igazán. Nem tudom. Ugyanaz a szitu, mint az élet értelmével kapcsolatban. Senki nem mondja meg, van-e Isten. Még maga Isten sem. Ha megmondja nekem, hinni fogok benne. De nincs szükségem egy papra, aki azt mondja, ő ismeri istent, pedig ugyanúgy fogalma sincs róla, ahogy nekem sem.

Mit terveztek a Destructionnel, ha vége ennek a körútnak?

Természetesen egy újabb turnét, mégpedig Észak-Amerikában. Aztán remélem, Japánba is el tudunk menni, a borzalmas földrengés ellenére. De szeretnék Ázsiában és Ausztráliában is fellépni. Szerencsére egész évre tele a naptárunk.