Shock!

Gyakori vendég nálunk a Dream Theater, mégis minden alkalommal izgalmasak a koncertjeik, ráadásul az utóbbi időben ők is ráfeküdtek a tematikus előadásokra. Így a mostani turnén az egyik legjobb klasszikus lemezüket, a Scenes From A Memoryt játsszák el egyben, amit természetesen mi is tűkön ülve várunk. John Petruccival még tavaly év végén nyílt alkalmunk beszélgetni egy keveset, és nem voltunk restek kifaggatni néhány személyesebb, illetve szakmaibb témáról.

Hamarosan Budapesten koncerteztek, ahol eljátsszátok a teljes Scenes From A Memory lemezt. Milyen régi emlékeket mozgat meg benned ez az album?

Már húsz év eltelt, ami rengeteg idő, és ez volt az első lemez, amit Jordannel vettünk fel. Mindannyian nagyon izgatottak voltunk. Hatalmas projekt volt az egész tartalmilag is, ráadásul Mike (Portnoy) és én voltunk a lemez producerei, ami szintén az első alkalom volt nekünk ebben a szerepben.

Az új lemezeitek alatti kommenteknél évek óta előjön az a vélemény, hogy hosszabb szünetet kellene tartanotok két lemez között. Te mit gondolsz erről?

Nos, mi egyfajta menetrend szerint dolgozunk, egy lemez megjelenése után turnéra indulunk, ami nagyjából egy-másfél évig tart. Utána mindig tartunk egy kis szünetet, hogy pihenjünk, feltöltődjünk, mielőtt újra stúdióba megyünk. Szóval mire újra nekikezdünk valaminek, eltelt közben három év, ez a munkamódszerünk már régóta.

A világon mindenfelé sok gitáros ikonként gondol rád. Te hogy érzel ezzel kapcsolatban?

Nagyon megtisztelő és jó érzés. Annak ellenére, hogy nagyon régóta gitározom, még mindig szeretem magát a hangszert, szeretek zenét szerezni, felvenni és játszani. Igazából nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy mindezt megtehetem. Remek dolog, ha más gitárosok elismernek, és mindig különösen fantasztikus érzés, ha fiatal zenészekre vagyok hatással. Ezt mindig nagyon komolyan is veszem.

Említetted az inspirációt. Van esetleg olyan zenész, zenekar, aki rád hatott mostanában?

New Yorkban láttam egy gipsy jazz bandát a Carnegie Hallban, ők nagyon jók voltak. Kiderült, hogy Joscho Stephan, a gitáros Németországból származik, szóba elegyedtünk, és végül úgy alakult, hogy ő lesz a 2020 augusztusában, Kaliforniában tartandó gitártáboromban a jazz előadó. Ő az, akit most említeni tudnék, hogy nagy hatással volt rám.

Van valami olyan gyakorlatod, amit naponta játszol, amikor épp nem vagy turnén és nem stúdiózol?

Mindig gyakorlok valamit. Ha elérek egy bizonyos szintet, akkor meg is kell tartani, szóval mindig játszom, gyakorlok. Igyekszem úgy gyakorolni, hogy hosszú távon ne legyen unalmas. Igazából legtöbb esetben valami Dream Theatert játszom, mert azok a témák többnyire nagy kihívást jelentenek, és jó formában kell tartanom magam.

Hogy találsz időt a folyamatos gyakorlásra a családi élet mellett?

Jó kérdés, mert ha épp hazaesem egy turnéról, az pont az az időszak, amit inkább a családdal töltök, és olyasmivel ütöm el az időt, mint bárki más. Ilyenkor mindig nehezebb időt találni. De azért mindig akad ilyenkor is naponta húsz perc vagy egy-másfél óra, amikor tudok gitározni. Ez is elég arra, hogy formában tartsam magam. Rengeteget turnézunk és biztosnak kell lennünk abban, hogy el tudjuk játszani a dalainkat, hogy technikailag topon legyünk. Fontos a gyakorlás, még akkor is, ha otthon vagyok.

Mesélnél kicsit a mostani felszerelésedről?

Ernie Ball Music Man gitárokat használok már jó húsz éve, ami szintén hatalmas mérföldkő, amit elértem az Ernie Ballnál. Egész életemben imádtam a Majesty modelleket, az új lemezt is egy ilyen új hangszerrel játszottam fel, és a turnén is ezt a gitárt fogom használni, ráadásul új pickupokat kapott, természetesen DiMarziót. A pickupok neve Dreamcatcher és Rainmaker, a legjobb darabok, amit eddig készítettünk. Két éve meg voltam olyan szerencsés, hogy én lehetek az egyetlen, akinek signature Mesa Boogie erősítőt készítettek. JP-2C néven került forgalomba, és természetesen azóta ezen játszom. A lemezen, koncerteken ezt használom és tényleg fantasztikus. A közösségi oldalakon meg igyekszem közzétenni a beállításokat, amiket használok.

Van esetleg olyan gitár, ami különleges számodra valamiért?

Az utolsó Majesty a Tiger Eye, gyönyörű mahagóninyakkal, égerből készült testtel, habosjávor fedlappal, úgy néz ki, mint egy tigris szeme. Nagyon különleges hangszer, rengeteget játszom rajta.

Visszatérve az erősítőre, a te signature modelled a klasszikus Mark IIC+ alapján készült, amit James Hetfield is használt a Master Of Puppets felvételeinél. Mit gondolsz az azon a lemezen hallható sound az ultimate gitárhangzás?

Amikor 1986-ban kijött az a lemez, óriási hatással volt rám, és természetesen a San Franciscó-i Bay Area zenekarok használták ezt a modellt, ami szenzációsan szólt. Gyakorlatilag a JP-2C erősítőm a MarkIIC+ hivatalos újrakiadása, ugyanazzal az áramköri kártyával és transzformátorral, mindamellett sok új fejlesztéssel és modern megoldással, például három független csatornája van, egy tiszta és két torzított. Továbbá két grafikus equalizer, ami abszolút újdonság ezen a Mesa erősítőn. Ha valakit érdekel az erősítőm, akkor olyan élményt kap, amit egy klasszikus nyolcvanas évekbeli erősítő tudott.

Emlékszel, amikor rátaláltál a saját, egyéni hangzásodra?

Ez valami olyasmi volt, ami jó ideig fejlődött, de igazából mindig is a Mesa Boogie-hangzás tetszett, és ez volt, amit fejleszteni akartam. Nagyon régóta ezekkel az erősítőkkel dolgozom, szóval nagyrészt ez az alapja a hangzásomnak.

Milyen húrokat használsz?

Érthető módon Ernie Ball húrokat használok, normál tízes készletet.

Rengeteg helyen megfordultál már, mi volt a legsokkolóbb élmény számodra?

Igazából, ha az egész karrieremre tekintek, inkább csodálatos, hogy annyi mindent láttam és annyi helyen voltam, ahova a legtöbb ember sosem jut el. Hirtelen nem tudom, hogy melyik helyet lehetne sokkolónak nevezni: Ausztráliát vagy Indiát? A világ összes helye és országa különleges, akár az előbb említettekről vagy Európa bármelyik országáról beszélünk, netán Dél-Amerikáról. Minden egyedi, káprázatos a kultúra, az emberek és az ételek. Igazából nem mondanám egyiket sem sokkolónak, inkább nagyon érdekesnek, izgalmasnak.

Ha egy napra egy másik Dream Theater-tag bőrébe bújhatnál és élhetnéd az életét, ki lenne az?

Mindig nagyon szerettem volna dobolni, mindig lenyűgözött a dobolás. Tudok egy picit játszani, de közel sem úgy, ahogy Mike. (nevet)

Mi motivál manapság?

Még mindig ugyanaz: hogy zenéljek a csapattal, az utazás, új emberekkel való találkozás, gyakorlatilag ugyanaz, mint régen. Néha meg csak maga a gitározás, imádok játszani.

Mit javasolsz a fiatal, feltörekvő gitárosoknak, mire figyeljenek oda leginkább?

Sok időt kell belefektetni a gitározásba és élvezni kell a gyakorlást. Meg persze másokkal is együtt kell zenélni, nem elég csak a hálószobában ülni és gitározgatni. És az egyik legfontosabb dolog, hogy mindenki találja meg a saját, rá jellemző hangzást.

A Dream Theater február 8-án Budapesten, a Papp László Sportarénában koncertezik. Részletek itt.