Hagyjuk a múltat és a szappanopera-jellegű kavarásokat, hiszen a Fear Factory jelene és jövője bombabiztosnak tűnik, amihez elég volt ránézni a totálisan felszabadult és jókedvű Dino Cazaresre és Burton C. Bellre, akikkel a koncert délutánján nyílt alkalmunk villámbeszélgetni.
Az elmúlt években elég sok volt a probléma a zenekar körül. Ki lehet most jelenteni, hogy a Fear Factory ma erősebb, mint valaha?
(vigyorogva bólogatnak)
Burton: Jobb, erősebb gyorsabb. (nevet)
Úgy hallottam, hogy Raymond és Christian beperelt titeket a névhasználat miatt…
Burton: Az igazság az, hogy én pereltem be őket először, aztán ők visszavágtak, mert mi is használjuk a Fear Factory nevet. De ők nem a névhasználat miatt perelnek.
Ezek szerint véget is ért ez az egész?
Burton: Igen, lezajlott a megegyezés.
Dino: Egyszerűen csak pénzt akartak…
Akkor ma már csak egy Fear Factory létezik.
Dino: Ha akarnak még egy Fear Factoryt csinálni, megtehetik, én ugyan meg nem állítom őket…
Mi volt egyébként a gond köztetek?
Burton: (elhúzza a száját) Ez hosszú történet, nem is igazán tartozik a rajongókra…
(Dino vigyorog a háttérben)
Nem is vagytok kapcsolatban egymással?
Dino: Három-négy éve megvolt a lehetőségük, hogy változtassunk a dolgokon, de nem éltek vele, soha nem változtattak a hozzáállásukon.
Szomorú ezt hallani, de az tagadhatatlan, hogy a Fear Factory jelenleg nagyon erős.
Burton: Mi is így gondoljuk, és rettentően boldogok vagyunk, hogy Gene Hoglan játszik nálunk. Fantasztikus dobos és egy legenda! Nem is találhattunk volna jobbat Raymond helyére. Valahol olyan ez az egész, mint egy sportcsapat. Ahhoz, hogy sikert tudjon elérni egy csapat, ahhoz meg kell találni a legjobb játékosokat. És mi pontosan ezt tesszük most. Ha a fő arcok újra a zenekarban vannak és úgy szólunk, ahogy annak idején kezdtük, az mindennél fontosabb a rajongóknak.
Legutóbbi lemezetek, a Mechanize emlékeztet valamelyest a Demanufacture-re. Vissza is akartatok nyúlni ahhoz a korszakhoz vagy csak így alakult, amikor a daloknak nekiláttatok?
Dino: Egész egyszerűen egymásra kattantunk, amikor összejöttünk Burtonnel és a többiekkel, és valahogy minden rettentő izgalmas lett, tele energiával és erővel.
Burton: Dino ahogy a kezébe vette a gitárt, egyből visszatért az a klasszikus, sajátos Fear Factory hangzás. Sokan próbálták lemásolni, de egészen egyszerűen ezt nem lehet megszólaltatni ugyanígy. Dino az, akinek a kezében van AZ a hangzás. Ez az egyik oka, hogy miért szólalunk meg úgy, mint régen. 
Dino-val ketten különleges dolgot hoztunk létre és ezért dolgoztunk újra Rhys Fulberttel is, aki a két legjobb lemezünkön a Demanufacture-ön és az Obsolete-en velünk volt, és azt a speciális Fear Factory hangzást létrehozta.
A lemezeladásokkal hogy álltok?
Burton: A gazdasági válság mindenhol beleszól a lemezeladásokba…
Dino, a rajongók szerte a világon örülnek, hogy visszatértél…
Dino: Én is ugyanígy érzem, főleg ha a koncertek is jól sikerülnek. Sokat is koncertezünk, játszunk egy csomó fesztiválon, szoros az időbeosztásunk. Remekül érezzük magunkat, minden megy a maga útján.
Burton: Tegnap a Bloodstock fesztiválon volt egy baromi jó koncertünk, és még turnézunk decemberig szerte a világon, akárcsak tavaly.
A Divine Heresyvel mi a helyzet most?
Dino: Volt egy amerikai turnénk, a Fear Factory előzenekara voltunk, viszont Tim Young most a Morbid Angelben dobol, nincs igazán ideje most lemezt csinálni velünk. Az én legfontosabb zenekarom meg most úgyis a Fear Factory.
Két Strapping Young Lad tag is zenél nálatok. Tudtok valamit a zenekarról, léteznek még egyáltalán?
Burton: Nem igazán. Devin most a Devint Townsend Projectet csinálja, csak ezzel foglalkozik, az égvilágon semmi hír nincs a Strappingről.
Ezek szerint most ez a négyes felállás jelenti a Fear Factoryt és remélhetőleg nem is fog megváltozni jó ideig?
(nevetnek)
Burton: Így van. Egyáltalán nem kell aggódni most a zenekarért. (vigyorog)
Mi az élet értelme? Mondhattok valami nagy bölcsességet is…
Burton: Bölcsességet? Ahhoz el kellene szívnom valamit. (vigyorog)
Dino: Az én életem értelme, az, hogy minden napomat úgy éljem meg, mintha az utolsó lenne.
(Az interjú nyomtatásban a Rockinform 176. számában olvasható.)
