James Rivera az amerikai power metal underground egyik legjobb énekese. A miniatűr termetű figura Rob Halford, Ronnie James Dio és Bruce Dickinson egyik legjobb tanítványának számít egyszemélyben, ám mindig is a heavy metal jellegzetesen amerikai, súlyos változatát nyomta csapataival, ez pedig sosem számított felkapott irányzatnak: így aztán James soha nem lett igazán ismert, számtalan zenekarával azonban minden alkalommal minőséget tett le az asztalra. Rivera szeptemberben végre fő szívszerelmével és első számú zenekarával, a Helstarral is eljutott Budapestre, mi pedig a koncert előtt leültünk vele egy alapos beszélgetésre.
Nemrég látott napvilágot a Helstar harmincadik születésnapját ünneplő élő anyagotok, a 30 Years Of Hell.
Így van, egy speciális CD és DVD csomag, amely végigmegy a történetünk összes fontos állomásán. Kiválasztottuk a húsz legjobb dalunkat, és ezeket nyomtuk el élőben, aminek egy elég hosszú buli lett a végeredménye. A dvd-n szintén a teljes koncert látható. Vannak persze bónusz anyagok is, például személyes interjúk, amikben a banda történetéről beszélünk. Szerintem elég jó lett a végeredmény.
Hol rögzítettétek a koncertanyagot?
Houstonban, a szülővárosunkban, hiszen ott van a legnagyobb közönségünk. Már nem emlékszem, mire gondoltunk anno, amikor elkezdtük a bandát, de nem hiszem, hogy megfordult a fejünkben, hogy ilyen sokáig itt leszünk. Harminc év rengeteg idő. Még azt sem gondoltam akkoriban, hogy a Maiden létezni fog 2012-ben! (nevet)
Vendégek, régi Helstar tagok is felléptek veletek ezen a bulin?
Nem, nem volt senki, csak néhány helyi előzenekar. Nem akartunk régi tagokat, mert ez a buli a mostani bandáról szólt. Nem akartuk, hogy olyan emberek kerüljenek megint reflektorfénybe, akik régóta nem is muzsikálnak. Egyetlen régi tag ünnepelt velünk, de ő is csak a backstage-ben. Ez a buli nem a régi tagokról szólt, hanem arról, hol tart most a Helstar.
A felállás legújabb tagja a dobos Mikey Lewis, aki 2010-ben csatlakozott hozzátok.
Az egyik régi bandájával játszottak a Helstar előtt párszor, innen az ismeretség. 2006-ban felkértek, hogy legyek a Keep It True Fesztivál headlinere – vagy lehet, hogy nem is abban az évben volt, eléggé kavarom már a dátumokat -, és erre az alkalomra összehoztam egy felállást Helstar néven. Ez persze nem az a Helstar volt, amit mindenki ismer. Mike Heald - aki anno a Multiples Of Black lemezen is játszott, illetve ebben a felállásban is gitározott - javasolta Mikey-t, akit végül fel is kértünk a bulira. Összesen egyszer jött el hozzám New Yorkba, de így is simán megcsináltuk a Keep It True bulit, sőt még néhány egyéb koncertünk is volt Görögországban, Olaszországban, Dániában és Hollandiában. Tök jó időszak volt. Mikor a King Of Hell után Russellnek problémái támadtak, ismét csak Mikey ugrott be, és így végül meg is kértük, hogy maradjon a bandában. Egyébként is egy olyan dobosra lett volna szükségünk a következő albumra, amilyen ő.
Jön tehát a következő Helstar lemez?
Csak jövőre, de igen. Többet viszont egyelőre nem árulhatok el.
Az utolsó két koronggal mintha egyre agresszívabb irányba fordultatok volna, nem?
Így igaz. Öregek és zsémbesek vagyunk! (nevet) Tudod, hatnak ránk a modern idők és az új zenék. Anno a '80-as években egy csomó zenei műfaj nem létezett még, azóta viszont felfedeztünk egy csomó olyan elemet más műfajokból is, amik remekül beilleszthetők a Helstar hangzásvilágába. Harminc év telt el, és nem csak mi változtunk, hanem a metal színtér is. Anno nem létezett sem death metal, sem black metal. Nem volt még prog/power sem, csak a heavy metal. Én viszont szeretem feszegetni a saját határaimat, mint énekes. Van Amerikában egy gyorsétterem-lánc, a Taco Bells, akiknek az a mottója, hogy „Think outside the bun" (kábé gondolkodj a bucin kívül másban is – K.G.). Tacót, burritót árulnak, és a szlogen arra vonatkozik, hogy az ember ne csak mindig hamburgerben gondolkodjon. Így vagyok valahogy én is, mint énekes. Szeretek a bucin túlra is gondolni! (nevet) Imádok kísérletezni a hangommal, és mindenféle eszközt felhasználni. Nem csak Dio, Halford és Dickinson létezik.
Ez azt jelenti, hogy hallhatunk majd valamikor death vagy black bandában is énekelni?
Igazság szerint volt már ilyesmiről szó, és a legtöbb ember meg is lepődik ezen. Ott van például az utolsó lemez Alma Negra dala, amiről gyakran kérdezik is a srácokat, hogy ki énekelte fel. Mikor mondják, hogy én, el sem akarják hinni, azt meg végképp nem, hogy élőben is bármikor elnyomom! (nevet)
Nemrég a Seven Witches-zel is kiadtál egy új lemezt. Hogy kerültél vissza a bandába?
Jack Frost két lemezt is kihozott Alan Tecchióval, miután én kiléptem, és szerintem nagyon is jól sikerültek, mégis a banda szekeres egyre kevésbé futott. Jack jó ötletnek tartotta összehozni egy újabb lemezt velem, amire a rajongók eléggé vártak is. Végül is újra összejöttünk, de azt éreztem rajta, hogy mégsem igazán akarja az egészet. Én azt hittem, egy újabb jó időszak köszönt majd be a banda életében, de sajnos nem így lett. Pedig még Mike LePond is csatlakozott hozzánk. Jackban azonban sajnos nem volt meg a kellő szenvedély. Most viszont újra mozgatja a bandát, és megint Alan áll a mikrofonnál.
Várj, tehát akkor most megint Alan Tecchio énekel a csapatban, és nem te?
Pontosan. Jack nem akart csinálni semmit, se egy weboldalt , se egy turnét, semmit. Most se nagyon mozdulnak ki New Jerseyből, turnéra se mennek, csak pár bulit adnak időnként. Sajnálom, hogy így alakult, mert a rajongók szeretnék hallani az új Witches dalokat. Csináltam is a tribute bandámmal pár speciális Seven Witches-estet, amik nagyon jól is sikerültek.
Ha még mindez nem lenne elég, a Malice-szel is kihoztál nemrég egy új lemezt, amin régi klasszikus Malice dalok szerepelnek újra felvéve. Lesz ennek a csapatnak folytatása?
Ez csak rajtuk múlik. Ha igen, én benne vagyok. Azt hiszem, a legjobb az lenne, ha írnánk egy teljes új lemezanyagot. Azt a New Breed Of Godz lemezzel bizonyítottuk, hogy képesek lennénk erre, hiszen arra az anyagra felkerült pár új szám is, amik nagyon jól sikerültek. Most épp koncerteket szeretnénk lekötni a csapatnak, de ez sajnos nem igazán megy. Furcsán hangzik ez egy olyan zenekarral kapcsolatban, ami 1985-ben adta ki az első lemezét, de egyszerűen túl friss most a banda, így senki sem akar pénzt belenyomni egy turnéba. Mindenki kivár, meg akarják nézni, mivel rukkolunk ki legközelebb. Az csak a baj, hogy még az otthonomban, Texasban sem tudok bulikat lekötni a Malice-nek. A promóterek sokkal inkább a tribute csapatomat kérik, mert még csak nem is hallottak a Malice-ről, és így nem akartnak pénzt adni érte. Inkább kiadnák a pénzt rám meg egy karaoke gépre! (nevet)
Vicces, hogy te a Malice-ben énekelsz, míg a korábbi Malice énekes meg épp a Vicious Rumorsban nyomja.
Az, de Brian összesen egy koncerten lépett fel a Malice-szel, aztán kilépett a bandából, és szét is esett a csapat.
Múltkor a Rumors gitáros Geoff Thorpe mesélte, hogy az Alcatraz fesztiválon egy nótában te is felléptél velük.
Igen, a buli végén nyomtuk el a Don't Wait For Me-t. Tiszta őrület volt, Ira Black, Steve Smyth, mindenki egy színpadon! (nevet)
Volt anno egy Distant Thunder nevű csapatod is, akikkel egy remek lemezt készítettél, de aztán eltűnt a banda. Mi történt a Welcome The End után?
Igazság szerint sokkal jobban foglalkoztatott a Helstar újjáalakulás, így inkább arra koncentráltam. A Distant Thunder volt amúgy az a csapat, ami anno a Keep It True-n Helstarként fellépett velem. Az az igazság, hogy ego-problémák léptek fel a tagoknál. Nem akartak Helstar néven koncertezni, pedig korábban soha a lábukat nem tették ki Houstonból, szóval tök ismeretlen zenészek voltak. Végül aztán kiszálltak, én meg két hét alatt összetrombitáltam Mike Healdet, Eric Halpernt, Jerry Abarcát meg persze Mikey Lewist, és adtuk egy teltházas búcsú bulit Houstonban. Innentől ezt a bandát folytattam, de már nem Distant Thunder néven, hanem Helstarként.
Létezett egy Destiny's End nevű formáció is, akikkel két lemezt adtál ki.
Már az első lemezünk is teljesen okés volt, de a srácok elég türelmetlenek voltak. Korábban semmilyen zenekaros tapasztalatot nem szereztek, ráadásul ötven felé jártak már akkor is. Azt hiszem, az volt a baj, hogy az első lemez után mind azt gondolták, hogy rögtön robbantunk, és mondjuk az Iced Earth szintjére kerülünk. Már az első lemez után részt tudtunk venni egy hathetes turnén az Államokban az Iced Earth és a Nevermore társaságában, majd átjöttünk Európába a Bang Your Head és a Wacken fesztiválokra, sőt, még egy rövid kört is lenyomtunk ezek után a Sacred Steelel. Úgy gondolom, ez marha nagy dolog volt egy elsőlemezes bandától. Én egészen a harmadik Helstar lemezig nem tudtam turnézni. Mondtam is nekik, hogy nem értem, mit vártak, ők mégis csak azt szajkózták, hogy a második anyagnak meg kell hozni a nagy áttörést. Hiába mondtam nekik, hogy éveket kell fektetnünk ebbe a dologba... Azt hiszem, az a valóság, amit egy metal zenekar tagjaként megélsz, nem az volt, amit ők kerestek. Meg akarták tartani a civil állásukat, én pedig nem tehettem mást, mint hogy megértettem: nem tudnak öt évet beletenni a bandába, mielőtt elkezdene valami visszajönni a befektetett pénzből. Végül kiléptem, és ezt követően kezdett ismét beindulni a Helstar dolog. Úgy látszik, bármi is történik velem, a Helstar mindig ott lesz! (nevet) Bármerre is hánykolódóm az életben, valahogy mindig ehhez a csapathoz vezet vissza az utam.
Szóval a Helstaré a prioritás az életedben?
Mindig is a Helstaré volt. Ez a gyermekem, a csapatom, a saját világom.
És hogyan keveredtél a Flotsam & Jetsambe?
Ó, velük egy turnét nyomtam le 2001-ben, a My God lemez után. Épp hazaértem néhány Helstar buliról, amiket a Steel Prophettel közösen nyomtunk le. Craig Nielsen, a Flotsam dobosa hívott telefonon és kérdezte, hogy mit szólnék hozzá, ha a Flotsamban kellene énekelnem. Elmesélte, hogy egy teljes, lekötött turné vár rájuk, Eric A.K. pedig az előző nap kilépett. Nem tudták, mit csináljanak, és végül a kiadójuk javasolt engem. Kérdeztem, mikorra kellek, mire mondta, hogy tegnapra. (nevet) Haver, mondtam, adj egy napot, hogy kimossam a gatyám, aludhassak egyet a saját ágyamban, és játszhassak kicsit a macskáimmal, és holnap kocsiba ülök. Két nap múlva Phoenixben voltam.
Ez azt jelenti, hogy egy nap alatt tanultad be a programot?
Elég hosszú volt az út Phoenixig! (nevet) Ismertem egy csomó Flotsam dalt, mivel szerettem a csapatot. Csináltam egy kazettát a szükséges dalokból, és a tizennyolc órás autóút alatt megtanultam őket. (nevet)
Maradt esetleg valamiféle élő felvétel erről a turnéról?
A neten volt pár felvétel, de azokat sajnos eltávolították, igazából nem is tudom, miért.
Ha csak egy dalt választhatnál a karrieredből, ami a legfontosabb számodra, melyik lenne ez?
Ó, ember, nem is tudom, ez egy nehéz kérdés. (hosszan gondolkodik) Szóval, bár karrierem egyik legkevésbé fontos lemezén, a Welcome The Enden szerepelt, a Finding My Wayt mondanám. Ez a dal a karrieremről szól, és azokról a küzdelmekről, amikkel ebben a szakmában óhatatlanul szembetalálkozol.
Kik a kedvenc énekeseid?
Én a klasszikus iskolán nőttem fel: Halford, Dio, Dickinson, és a mai napig ők a nagy kedvenceim. Ha az újabb dolgokat nézzük, akkor Dani Filth tetszett nagyon, mikor az első dolgait kihozta. Nehéz ezt megmondani, mivel harminc éve zenerajongó vagyok, és nagyon sok jó cuccot hallottam már. A másik dolog meg az, hogy mivel abból élek, hogy metalt éneklek, már nem igazán hallgatok ilyesfajta zenét. Lehet, hogy furcsán hangzik, de ez az igazság. Valahol a munkám is ez a zene, úgyhogy lazításhoz inkább smooth jazzt hallgatok, vagy épp a '80-s évek new wave zenéit, mint a The Fixx vagy a The Cure. Valami mást, nem metalt. Gondolj csak bele: ha elmész egy fickóhoz, aki abból él, hogy házakat fest, valószínűleg az övé lesz a legrandább kéró az egész utcában, mert nem akarja azzal tölteni a szabadidejét, hogy még a sajátját is lefesti. (nevet)
Meg tudsz élni a zenélésből?
Így, hogy a Helstarban és a Malice-ben is énekelek, igen. Egyszerre legalább két szerződéses bandám kell, hogy legyen, illetve a tribute csapatommal, a Sabbath Judas Sabbath-tal is folyamatosan turnéznom kell hozzá. Sajnálom, hogy ezt kell mondanom, de néha ez a formáció jobb nézőszámokat produkál, mint a Helstar. A Sabbathot vagy a Priestet nem kell promotálni, az emberek még akkor is kíváncsiak rájuk, ha azt sem tudják, ki a fasz az a James Rivera! (nevet)
Otthon hogy fut a Helstar szekere?
Houstonban most sokkal nagyobbak vagyunk, mint régen. Fiatalok és öregek vegyesen járnak a bulijainkra, és vannak egyéb területek is, amik jól futnak, de Amerika azért egészen más, mint Európa.
Van olyan lemez a karrieredben, amit jobb lett volna nem elkészíteni?
A Multiples Of Black ilyen, az a Helstar család fekete báránya. Viszont ezen is akad olyan dal, amiért megőrül a közönség élőben. Voltak rajta jó dolgok, de a produkciós szempontból egyszerűen borzalmas. Ráadásul nagyon rossz szerződésünk volt ekkor, az ügyvédek elvitték a pénzünket, és így tovább.
Mik a terveitek a Helstarral?
A turné után elkezdjük írni az új lemezt. Sőt, igazából máris született is pár ötletünk. Aztán ha hazaértünk, lesz pár bulink Texasban, majd a 70.000 Tons Of Metal óceánjárón. Remélem, hogy az új évben lesz pár koncertem a Malice-szel is, ha pedig nem, akkor koncerteket fogok szervezni a tribute csapatomnak. Tavasszal lehet, hogy errefelé is visszajövünk pár koncert erejéig. Ki tudja?
Mi az élet értelme?
Az élet értelme az, amit kihozol belőle, ilyen egyszerű. Amennyire te szereted az életet, annyira fog az élet is kedvelni téged.
További fotók:
Helstar
Hozzászólások