US power, kult metal, hozzáállás-zene (ismét csak egy lopott kifejezés, ezúttal egy cimborától. Hail Gergő!). Ez alapján mindenki eldöntheti, érdekli-e ezen cikk tárgya. Amennyiben igen, úgy minden bizonnyal hallott már James Riveráról, netán ismeri is bizonyos ténykedéseit.
Jómagam először Destiny's End nevű bandájának Transition lemezével találkoztam a Kálvin téri Szabó Ervin könyvtár (!!!) cd-böngészdéjében, majd többek között három Helstar lemezzel tértem haza Balingenből - az egyik pont a Distant Thunder című volt, micsoda véletlen, ahá, szóval innen a név. Semmilyen produkció sem nevezhető gyengének, amin ez a pöttöm latino sikongat, de a Seven Witches tavalyi albuma volt mind közül a legnagyobb (nekem benne a 2003-as top 5-ben). Most pedig, alig egy évvel később itt van ez a projekt, amelyet James a Symphony X basszerével és metal haverokkal hozott össze és a Passage To The Other Side trónusa már inog is: iszonyat nagy muzsikát hoztak össze ezek az arcok!!!
Szokták mondani, mennyire siralmas a metal helyzete az óceán túlpartján. Én azonban úgy gondolom, hogy az ilyen fazonok, mint Rivera remekül elvannak a maguk underground szintjén: koncerteznek az apró kis houstoni és környéki klubokban, talán még turnézgatnak is egyet-egyet, az ottani metal arcok meg úgy járkálnak Distant Thunder-típusú állat bandákat megnézegetni, mint ahogy mi lemegyünk hétvégén mondjuk Iron Maidnemre vagy Cry Free-re. Európában meg itt vannak nekik a fasza kis metal kiadók, mint esetünkben a Massacre akik esetleg áthozzák a csapatukat egy-egy német fesztiválra és mindenki nagyon boldog. Különösen én, mert ilyen király lemezeket hallgathatok.
Szóval, ez a 11 nóta egyszerűen állat! Feszes alapok, léggitár riffek, isten gitárszólók, olyan sikolyok hogy lerepül a fejem és iszonyat nagy dallamok, mindez penge hangzással (lám-lám, nem kellenek dollármilliók ahhoz, hogy szakítson a hangzás) - csak az amerikai underground kultbandák tudnak ilyet! Egy-egy líraibb pillanatot leszámítva (óriási, ahogy Rivera lassút énekel, egy teljes lemezen el tudnám hallgatni, persze erre nincs esély, mert az nem metal) egy percnyi pihenőt nem engedélyez a csapat, olyan húzása van a zenének, hogy a Hammerfallt, Edguyt kinevető, másfajta rockzenét szerető ismerősök sem igen tudnának mit mondani rá, minthogy "hiteles, le a kalappal". Ha ugyan nem kezdenének veszett headbangbe régi metalos emlékeket felidézve. Egyszerűen nem lehet nótákat kiemelni, mert mindig az a legállatabb, amelyik éppen megy, még a feldolgozás, a Run With The Pack a Helstartól (hogy is jut eszembe ezt feldolgozásnak nevezni!) és az Accept Restless And Wildja is szervesen beépül a lemezanyagba (egy feldolgozáslemezt hasonló szellemben, de azonnal!!!). Nem is értem, miért kellett egy újabb név, mikor a Distant Thunder pontosan annyiban különbözik a Destiny's Endtől, mint a Vigilante a Helstartól. Azaz az égvilágon semmiben.
Ez a fajta metal mindig a 20-on túli rocker korosztály rétegzenéje marad, de ez így is van rendjén. Remélem azonban, ha a Hammerfall jó szokásához híven mondjuk legközelebb Helstart dolgoz fel, akkor talán a fiatalabbak figyelmét is felkeltheti.
Hozzászólások