Shock!

Eredetileg azt terveztük, hogy Sabina Classennel, a Holy Moses énekesnőjével a csapat búcsúturnéjának eindhoveni állomásán ülünk le beszélgetni, ez azonban sajnos akkor és ott nem jött össze. Sabina azonban volt olyan kedves, hogy egy zoom meeting keretében válaszolt a kérdéseinkre. A roppant kedves és nyitott énekesnővel folytatott beszélgetés alatt pedig természetesen pályafutásának kezdetét is felidéztük.

Szinte napra pontosan egy hónappal volt a 60. születésnapod, ami egybeesett a Holy Moses búcsúkoncertjével is. Hogy érzed magad, milyen a civil élet?

Örökké metálos leszek, meg persze Sabina a Holy Mosesből, így azt hiszem, nem leszek soha teljesen civil. Egyrészt jó, hogy több időm van más dolgokra, az ügyfeleimre, akik közül az utolsó kábé tíz perce ment el, de az is igaz, hogy ez egy teljesen más, szokatlan élethelyzet is. Viszont most is épp veled beszélgetek a Holy Moses kapcsán, illetve a következő hónapok is még biztos, hogy valamilyen szinten a zenekar dolgairól fognak szólni, szóval mégsem annyira más azért a szituáció. Mindenesetre jó érzés, hogy nem feledkeztek meg rólam.

Leszámítva 2023-at, az utóbbi pár évben azért nem volt annyira aktív a zenekar. Lemezek is viszonylag nagy időközönként születtek, és túl sokat nem is koncerteztetek. Feltételezem, volt civil életed, munkád a Holy Moses mellett.

Igen, pszichoterapeuta vagyok, majdnem húsz éve, szóval mondhatjuk, hogy mindig is fele-fele arányban szólt az életem a zenéről és a munkámról. Viszont mindig is nagyon fontos volt, hogy a zene is ott legyen, hogy megkapjam az energiát a közönségtől, és a koncerteken kiüvölthessem magam. Ez volt az én saját terápiám.

Ha már a civil dolgoknál tartunk, muszáj megkérdeznelek egy pletykáról, amit a neten olvastam. Igaz, hogy a anno az ex-férjeddel, Andy Classennel nyertetek a lottón, és a pénzből kiadót alapítottatok?

(nevet) Remek lett volna, de sajnos nem így történt. Ha nyertem volna a lottón, az biztos, hogy a zenekar életét nagyban megkönnyítette volna. Az akkori menedzserünk, Uli Wiehagen egy csomó pénzt keresett, mert együtt dolgozott pár igazán nagy névvel és így pár év alatt eléggé megszedte magát. Anno minden megkeresett pénzét a zenebizniszbe fektette: elindította a West Virginia kiadót, ahová leszerződtetett minket is, meg egy csomó más bandát. Viszont ő sem a lottón nyert, hanem minden fillérért megdolgozott. Uli olyan ember volt, akit nem érdekelt a pénz. A '80-as évek végétől menedzselt minket a '90-esek közepéig, és tavaly halt meg szegény, teljesen vagyontalanul.

Beszéljünk akkor az utolsó Holy Moses-buliról, ami 2023. december 27-én volt, Hamburgban, a születésnapodon! Mesélj róla, hogy sikerült?

Annyit mondhatok, hogy hihetetlen volt az egész. A hamburgi Market Hallban tartottuk, és minden jegy elkelt rá. Az elején borzasztó ideges voltam, mert ott volt a teljes családom, meg egy csomó barátom, köztük olyanok is, akiknek semmi köze a metálhoz. Amikor színpadra léptem, próbáltam úgy felfogni, hogy ez csak egy átlagos koncert, nem a leges-legutolsó, különben végigsírtam volna az egészet. A fellépésünk alatt aztán rengeteg minden történt, az emberek a nevemet kiáltozták, egyszer csak megindult egy hatalmas poszter is a színpad felé, amin a becenevem állt, és az, hogy boldog szülinapot. A becenevemet viszont senki sem ismeri a színtéren, csak a családom, így tudtam, hogy tőlük a poszter, és borzasztóan meghatódtam. Mikor aztán Andy Classen is csatlakozott hozzánk, akartam mesélni valamit róla, de ekkor meg egy felfújható gumicsónak került a színpadra, amibe beleültettek, és azzal emelt fel a közönség. El se hiszem, mi minden történt... Eljött Doro is, aki nagyon kedvesen beszélt rólam. Rengeteg érzelem volt bennem is, de a közönségben is. Amikor adtak körbe abban a csónakban, láttam hatalmas fickókat könnyes szemmel, és ugyanez volt a helyzet, amikor az utolsó riffeket játszottuk. Nagyon sokat jelentett nekem ez a koncert. Az egész történetem a Holy Mosesben Andy Classennel indult, és vele együtt is ért véget, de az is elmondhatatlan érzés, hogy a mostani felállás több mint tíz évet volt mellettem. Nem is tudom neked szavakba önteni, mennyire intenzív érzelmeket éltem át. Beletelt vagy két hétbe, mire az egészet feldolgoztam, mire leülepedett bennem. Az is volt vagy ugyanennyi idő, míg válaszolni tudtam arra a több mint ezer üzenetre, amiket aznap kaptam, mire meg tudtam köszönni, hogy a barátaim gondoltak rám.

Hány dalt játszottatok Andyvel?

Azt hiszem, hármat, a Finished With The Dogst, a Too Drunk To Fuckot és a szülinapi dalomat, ami nekem is meglepetés volt. Ez egyben az egyik legkedvesebb emlékem a buliról. Egyszer csak azt láttam, hogy Doro ott áll Andy mellett, a zenekar meg az All We Are-t játszotta, amit Doro el is énekelt. Ez a dal is a barátságunkat, az összetartozást jelképezte.

Voltak más vendégek is?

Gondoltunk rá, hogy legyenek, de van ennek a dolognak egy földhöz ragadtabb oldala is. Ha vendégek is fellépnek veled, akkor velük alaposan össze is kell gyakorolni a dalokat, ami rengeteg meló és idő, ha magas színvonalon akarod megcsinálni. Épp ezért végül úgy döntöttünk, hogy nem hívunk meg régi zenésztársakat játszani, annak ellenére, hogy szerencsére nagyon sokan ott voltak közülük a koncerten, sokan a barátaim ma is. Úgy gondoltuk, hogy az utolsó fellépésen a rajongók azt a felállást lássák, ami mai is alkotja a zenekart, ami egy bő évtizede együtt játszik. Nem is lett volna időnk annyit dolgozni a vendégekkel, hogy a végeredmény hozza azt a szintet, amit nyújtani akarunk. Viszont a záró dalunk, a Too Drunk Too Fuck egy igazi partihimnusz, és akkor mindenki feljöhetett a színpadra. Ott voltak a srácok a Warpathből, Ryker's-ből és a Tankardból is.

Ha már a régi tagok szóba kerültek... A Terminal Terror borítójában említetek egy Kathy nevű lányt, mint a Holy Moses ex-énekesét. Ő kicsoda?

Ó, ez egy nagyon régi történet, talán valamikor 1982-83 környékéről. Ekkoriban már egy-két éve a bandában voltam, és teljesen el voltam bizonytalanodva magamban. Azt láttam, hogy a zenekar egyre jobb és jobb, viszont mivel akkoriban még nem volt YouTube meg Spotify, abban sem voltam biztos, hogy egyáltalán érdekel-e bárkit a heavy metal ilyen hörgős, üvöltős vokalizálással, mint amit én csináltam. Fogalmam sem volt, hörög-e egyáltalán bárki más, mert ugyan voltak már ekkor is olyan csapatok, ahol durvább vokalizálás ment, de hozzám nem jutottak el, nem ismertem őket, nem hallottam róluk. A Kreator és a Slayer is ekkoriban indult, a Venom meg már régebb óta létezett, de ekkor még nem hallottam róluk. Szóval azt mondtam a többieknek, hogy talán nem ártana, ha kipróbálnának valaki mást, aki jobban énekel nálam. Ők belementek a dologba, feladtak egy hirdetést, hogy a Holy Moses nevű sulizenekar énekest keres, és erre jelentkezett ez a Kathy nevű lány. Ő nem hörgött, hanem rendesen énekelt, és nem is rosszul, viszont a zenekar azt mondta, hogy ebben így semmi különleges nincs, úgyhogy megkértek, hogy menjek vissza. Szóval ez egy nagyon rövid, mindössze két-három próbán át tartó időszak volt. Érdekes, hogy egyáltalán tudsz róla! (nevet)

Hogy kerültél be annak idején a zenekarba?

Úgy indult az egész, hogy Andy Classen belépett a Holy Mosesbe, és akkoriban már együtt jártunk. Ekkor még egy srác énekelt a zenekarban, de őt valamiért kirúgták. Az egyik próbára én is elkísértem Andyt, és a basszusgitáros srác, Ramon Brüssler, aki ekkor kvázi zenekarvezető volt, mondta, hogy álljak csak oda a mikrofon elé. Hiába mondtam neki, hogy nem tudok énekelni, csak erősködött, úgyhogy végül megfogtam a mikrofont, és elkezdtem üvöltözni meg hörögni, hogy lássa, tényleg nem vagyok énekes. Neki viszont bejött a dolog, és mondta, hogy itt vannak a szövegek, próbáljam csak meg ugyanezeket a hangokat, de már úgy, hogy a szövegeket hörgöm el. A többi meg már történelem.

Mit gondolsz, az énekesnők közül te hörögtél először?

Sokan mondták már ezt nekem, de igazából volt egy másik lány is, aki akkoriban tűnt fel, csak sajnos már vagy harminc éve halott. Dawn Crosbynak hívták, és egy Détente nevű zenekarban énekelt. Los Angelesben indultak, és az első lemezük 1986-ban jött ki. Dawnnak is hasonló volt a stílusa, mint az enyém, de azért kevésbé durva. A '90-es évek elején kapcsolatban voltunk egymással, és arról is szó volt, hogy együtt turnézzunk, de aztán sajnos nem jöhetett össze soha a halála miatt.

Egyetlen rövid időszakot leszámítva, több mint negyven éven át voltál a Holy Moses tagja, 1994-ben azonban kiszálltál egy rövid időre. Miért?

Mindenhol ez szerepel a neten, de igazából nem így történt. Sosem léptem ki a Holy Mosesből hivatalosan, mindössze annyi történt, hogy Andy durvább, hardcore-osabb dalokat kezdett el írni, amiket én nem tudtam elénekelni. A '90-es évek eleve egy nehéz időszak volt a thrashzenekaroknak, így valami mást akartunk kipróbálni. Eredetileg arról volt szó, hogy kicsit pihentetetem a Holy Mosest és inkább csinálok egy szólólemezt, de aztán összejöttem a warpathes srácokkal, és olyan jól működött a dolog, hogy végül a szólóanyag ötletét elvetettem, és inkább megcsináltuk a Temple Of The Absurd zenekart, ami meglepően sikeres is lett. Viszont egy idő után újra thrashesebb zenét akartam játszani, úgyhogy visszatért a Holy Moses a Master Of Desaster EP-vel, meg a Disorder Of The Order lemezzel.

Ekkoriban volt egy súlyos motorbaleseted is. Motorozol még?

Nem. Akkor rögtön abbahagytam.

Térjünk vissza kicsit a közelmúlt eseményeihez! A Németországon kívüli utolsó koncerteteken, Eindhovenben és is láttalak titeket. Ott sokat beszéltél hollandul és valami olyasmit is mondtál, hogy a Holy Moses is innen indult. Hogy is van ez?

Aachenben születtem, ami a holland határtól kábé 5 kilométerre fekszik, és a Holy Moses legelső koncertjei is Hollandiában és Belgiumban voltak, ezért tekintem ezt a régiót is kvázi otthonomnak. Már a suliban tanultunk hollandul, viszont mivel harminc éve Hamburgban élek, itt pedig senki nem beszéli ezt a nyelvet, csak akkor van alkalmam gyakorolni, ha otthon vagyok vagy Hollandiban turnézunk. A fan clubunk vezetői, Alexandra és John is hollandok, így a buli előtt küldtem nekik egy üzenetet, hogy hollandul akarok beszélni, és csekkolják már le, megy-e még a nyelv! (nevet) Eindhovenben rengeteget játszottunk a zenekar története során, így mindenki tudja rólam, hogy beszélek hollandul, ezért furcsa is lett volna, ha csak németül vagy angolul kommunikálok a közönséggel. Viszont nagyon izgultam, hogy mennyire rozsdásodott be a tudásom, a buli után pedig meg is kérdeztem az egyik helyi barátomat, hogy mennyire volt gáz, amiket összehordtam odafent, de szerencsére megnyugtatott, hogy teljesen érthetően beszéltem. Az viszont vicces volt, hogy a fellépésünk után kérdezték a srácok a zenekarban, hogy ittam-e, mert egy szót sem értettek néha abból, amit két szám között mondtam. Nem voltam részeg, csak hollandul beszéltem! (nevet)

Ezen a koncerten az Overkill és a Sodom előtt léptetek fel, és mind Bobby, mind Tom Angelripper énekel az utolsó lemez, az Invisible Queen speciális kiadásán. Nem gondoltál rá, hogy a színpadra hívd őket egy-egy közös dal erejéig?

Dehogynem, hiszen a legjobb barátaim között tartom számon mindkettejüket, de aztán sajnos annyira kaotikusan alakult az a fesztivál, hogy nem jött össze a dolog. Bobby eleve maximalista, tehát csak akkor vállal be bármit, ha tudja, hogy azt megfelelő minőségben tudja majd hozni. Ezen a koncerten viszont a basszusgitárosuk betegsége miatt kisegítő bőgőssel léptek fel, így az vitte el az összes idejét, hogy vele mindent összerakjanak, és mivel tudtam, mi a helyzet, én sem akartam erőltetni a dolgot. Tom meg olyan későn ért oda a backstage-be, hogy vele sem volt esélyünk összepróbálni, átbeszélni a vendégeskedést. A fesztiválokon amúgy is mindig teljes a káosz, hiszen mindössze 15-20 perced van, hogy mindent összerakj a színpadra, és ha profi előadást akarsz, akkor egy ilyen vendégeskedést azért össze kell próbálni. Erre sajnos Eindhovenben esély sem volt.

Az utolsó koncertekre egy speciális kislemezt is megjelentettek The Final Reign címmel, amin a Panic dalotok akusztikus verziója, illetve a Countess Bathory szerepelt a Venomtól.

Ez egy tök spontán történet. Épp Gelsenkirchenben ültünk a folyó mellett a zenekarral, a srácoknál meg volt pár akusztikus gitár, és valamelyikük elkezdte játszani a Panicet. Nem volt nálam mikrofon, sem alattam színpad, viszont ott voltunk a folyónál, sütött a nap, szuper volt a hangulat, így nagyon különleges lett a végeredmény. Ezért aztán úgy gondoltuk, hogy megjelentetjük maxiként, mint egyfajta különlegességet a rajongóknak. A Venom-feldolgozás ötlete pedig kábé húsz hónapja született, egy próbán. Nagyon szeretem a Venomot, a Countess Bathory meg az egyik kedvenc dalom tőlük, és hogy bemelegítsek, elkezdtem énekelni a refrént. A srácok ráharaptak az ötletre, és gyorsan fel is vettük, mivel a dobosunk stúdiója pont a próbatermünk fölött van. Szóval első nekifutásra felénekeltem, ráadásul zene nélkül. Gerd, a dobosunk meg csak nézett, hogy minden a helyén volt, tényleg nagyon szerethetem ezt a dalt... Vicces amúgy, hogy korábban kérdeztél Kathyről, mert a Countess Bathory volt az egyik szám, ami miatt elfogadtam végül a hangom, és azt, hogy lehet metálzenét így is énekelni. Ezért mentem vissza, amikor a srácok hívtak a pár, Kathyvel zajlott próba után. Mondhatjuk, hogy Cronos és a Venom miatt fogadtam el a saját hangomat, és ezért is szeretem annyira ezt a dalt a mai napig. Szóval tök spontán ötlet volt, hogy ezt a két szélsőséget tegyük fel a kislemezre, de a kiadónak tetszett az ötlet. Mondtuk, hogy összesen háromszáz darabot szeretnénk nyomni belőle, csakis a legnagyobb fanatikusainknak. A címe pedig azért The Final Reign, mert tényleg ez jelenti a zenekar végét.

Maradt még belőle?

Nem is tudom... Az biztos, hogy az utolsó három koncertre jött csak ki és ott fel is vásárolták a rajongók, de kábé tíz példány elvileg maradt még, mert Gerd egy kisebb doboznyit a kocsijában felejtett... (nevet)

Tervezitek esetleg megjelentetni a búcsúbulit valamilyen formában? Lesznek esetleg speciális kiadványok, újrakiadások?

Annyit mondhatok, hogy az utolsó koncertet felvettük videóra, és mindenképpen tervezzük megjelenteni. Egyrészt azért, mert a Holy Mosesnek sosem volt DVD-je, de igazából rendes koncertfelvételei sem nagyon, illetve szeretnénk, ha azok a rajongók is meg tudnák nézni, akik az utolsó koncerten nem tudtak ott lenni, akik nem jöhettek el Hamburgba. Ez egyfajta búcsúajándék lesz nekik, mert az biztos, hogy új lemezünk nem lesz, és koncertezni sem fogunk.

Mi az élet értelme?

Az, hogy mosolyogj és élvezd az életet. Tedd, amit szeretnél, ne foglalkozz azzal, mások mit várnak el tőled.