Shock!

A '90-es évek első felében a zalaegerszegi Monastery volt az első magyar death metal zenekar, amely eljutott a nagylemezig az 1992-es Far From Christ kazettaalbummal. A zenekar az évtized derekán leállt, majd a 21. század elején már modernebb szabású extrém metállal indult újra, hogy aztán ismét beszüntessék tevékenységüket, de 2020 óta ismét aktívak, és már két albumot is megjelentettek a legújabb periódusban, a 2022-es Divine Damnationt és a 2023-as From Bloodot. A következő anyag jövőre várható, mi pedig ennek kapcsán kérdeztük ki Kovács Róbertet, azaz Billyt, a zenekar dobosát.

Bőven van aktualitás körülöttetek, de kezdjük talán a turnékkal! Már csak azért is, mert Magyarországon valahogy még ma is keveseknek sikerül meglépni azt, ami nálatok működik, hogy nem csak kikacsintanak külföldre, de rendes turnék vannak nyugaton, ráadásul most már mondhatjuk: rendszeresen.

A Belphegorral egy teljes kör volt 2023 decemberében, végigmentünk velük. Ők ilyen tizennégy-tizenöt napos köröket futnak általában. De a lényeg a turnék kapcsán, hogy mindent a kiadónak köszönhetünk. Egy spanyol kiadónál, az Art Gatesnél vagyunk, akikhez eleve úgy kerültünk, hogy ők kerestek meg bennünket. A Hammernél megjelent mellékletként a Divine Damnation, ami nem tudom, hogy milyen módon, hogyan jutott el hozzájuk, de bejelentkeztek nálunk. Jó magyar szokás szerint egyébként sok helyre elküldtük azt az anyagot, kiadót keresve, de oda pont nem. Mivel igazából egyből nagyot akartunk álmodni.

Nagyot akartatok álmodni, az azt jelenti, hogy egyből a Nuclear Blastnél meg a Metal Blade-nál próbálkoztatok?

Á, nem küldtünk a Nuclear Blastnek azért, de a Napalmnak például igen, szóval az volt a terv, hogy első körben elküldjük a vezető lemezkiadónak, hogy oda, vagy valamelyik labeljükhöz esetleg be lehessen csatlakozni. Nyilván tisztában voltunk vele, hogy rengeteg olyan középkategóriás kiadó létezik, aki alapjában véve ugyanannyit tudnak segíteni, vagy legalábbis emberszámba veszik a bandákat, de első körben a nagyobbaknál próbálkoztunk. Az Extreme Recordstól volt visszajelzés, a Hammerhearttól jött egy kicsit konkrétabb is például, pedig úgy tudom, ők leginkább black metallal foglalkoznak. Aztán befutott a megkeresés a spanyoloktól, hogy esetleg nem érdekelne-e bennünket egy ilyen dolog? Ez alapján kezdtünk el mélyebben is beszélgetni, velük így kerültünk tulajdonképpen kapcsolatba. Amit nagyon nem bántam meg. Ez most picit kulisszatitok talán, de amikor bekerülsz egy ilyen rendszerbe, azt mondják, hogy x ezer eurót fizess be, és ugyanannyit ők is beletesznek. De figyelj, bármilyen üzletet csinálsz, ahhoz pénz kell. Csinálsz egy klipet, az pénzbe kerül, bármit teszel, az pénzbe kerül... Aláírtuk végül velük a szerződést, kicsit szívtuk a fogunkat, mert nyilván a stúdióköltség is minket terhelt elsőre ebben a formában, de elindult a közös meló. Ők meg látták, hogy merre mozgunk, hogy határon túl is, a nem magyarlakta területekre is megyünk saját erőből, Prágába, Lengyelországba, ilyen cimborazenekarokkal már akkor is mozogtunk kifelé, oda-vissza jelleggel. Ők pedig, azzal a felkiáltással, hogy azzal lehet együtt dolgozni, aki maga is akarja ezt, feldobták, hogy nem lenne-e kedvünk beszállni a turnés körforgásba? Tegyünk egy próbát, az I Am Morbiddal csináljunk egy háromállomásos, rövid futamot! Ami tök jól sikerült. A Flaming Arts nem egy kis booking cég, komoly előadókkal foglalkoznak, azt a turnét is ők szervezték, aminek azon a három állomásán részt vehettünk. Jó volt a visszajelzés Vincenték (David Vincent, ex-Morbid Angel, ma I Am Morbid – SzG) részéről is, a kritikák is, úgyhogy utána már közvetlen a Flamingtől jött egy ajánlat, hogy lenne egy Belphegor-turné is. Nyilván azt mondtuk, hogy igen, megcsináltuk, és marha jól sült el. Aztán szép lassan beindult ez a verkli. Beléptünk egy szerződés által a Flaminghez, ahová nyilván megint be kellett tenni egy szerencsére méltányos összeget, viszont cserébe évekig promotálják a zenekart ilyen formában. Igaz, hogy support jelleggel visznek be nagyobb turnékra, de totál működik az egész. A teljes elköteleződés most október 1-től lesz szerződésszerűen a Flaminggel. De a kiindulópont, mindennek a középpontja a kiadó volt.

Kicsit szinte álomszerű azért ez a helyzet, hiszen manapság körülbelül csak a népmesékben hallasz olyat, hogy egy kiadó keres meg egy nemzetközileg kevésbé ismert zenekart, majd szervezi be őket nemzetközi turnékra. Az Art Gatesnek mi lehet a titka, hogy ezt így tudják menedzselni?

Nagyon jó kapcsolatot ápolnak ezekkel a bookingokkal, szerintem jó pár turnét látnak el megfelelő supportokkal. Megbízható brigád. És a bookingok kapcsán valószínű, hogy nagyon fontos a bizalom. Próbálnak terjeszkedni Európán kívül is, Európán belül pedig már marha jól mozognak, szervezetten, rendszerszerűen működnek. Mindenre megvan az ember. Ha az van, hogy adjuk le a single-t, akkor az azon a napon, abban a formában biztosan ki is fog jönni, ahogyan tervezték. Akarják csinálni, és nagyon megbízhatóak, szerintem ez a titok. És a jó kapcsolatok. Nagyon ott vannak a hátunk mögött, és már most ott tartunk, hogy erőltetik az új single-öket, erőltetik a lemezt. Ők maguk tehát a titok nyitja. Ha például véletlenül valami nekünk nem tetszik egy turnén például, akkor kihez fordulunk először? Nyilván a kiadóhoz. Ahogy volt is erre példa idén is az Atheist / Cryptopsy turnén, Zágrábban a helyi promoterrel. Össze is kötöttek bennünket, kicsit békítő szerepet vettek fel, és végül meg is oldódott a kérdés. Érted, nem az van, hogy elmész turnézni, és akkor őt már négy óra után ne zaklasd. Nyilván nem hívogatod minden hülyeséggel, de akkor például egy komolyabb probléma merült fel, és elsimították.

Ott mi volt a sztori tulajdonképpen?

Mi úgy írtuk alá a szerződést arra a turnéra, hogy a Cryptopsy a fő headliner, co-headlinerként működött az Atheist, az Almost Dead és mi pedig cserélgettük a napokat, mikor ki játszik hamarabb és később. A turnémenedzser megkérdezte, hogy figyelj, Billy, ti európaiak vagytok, melyik az a hely, ahol ti szeretnétek később játszani? És szépen le is zongoráztuk az amerikai gyerekekkel, akikkel nagyon jó viszonyban vagyunk amúgy a mai napig is. Zágrábbal viszont a helyi szervező betette harmadiknak egy zadari zenekarát. Azon a napon mi pont nem szurkoltunk, hogy mi legyünk a másodikok, ha nem lett volna a horvát zenekar, mi vagyunk az elsők. Viszont azzal, hogy közvetlen az Atheist elé berakta a zenekarát... Úgy gondolom, egy ilyen turnén nincs ezzel szarakodás. Megvásárol egy csomagot a promoter, és akkor az a négy zenekar játszik, ha pedig hoz egy helyi supportot, tegye az elejére. Na, itt nem így történt. Marhára berágtam, és képzeld el, hogy annyira kiállt mellettünk a Cryptopsy, hogy mondták a promoternek, hogy, ja, hát akkor bazmeg, tedd be a végére, és akkor mi is előrébb leszünk! Átment az egész végül ilyen cinikus, zrikálós szituációba. Nálunk a fiam, Roli az énekes, aki annyira bepörgött ezen, hogy komolyan össze is vesztek a promoterrel. Ráadásul ő is meg én is beszélünk horvátul, abszolút, úgyhogy horvát nyelven ment végül már, először finoman, aztán már durvábban.... Majd a végén egy vacsora keretében megoldódott a helyzet. Egyébként nem vállaltuk ott a fellépést. Hat órakor kellett volna játszani, még a zadari zenekar is mondta, hogy figyeljetek, srácok, ő erőlteti, de mi is simán azt mondanánk, hogy hagyjuk a francba... Szóval ez volt ott a konfliktus, de olyan szépen elsimították a promoter, a Flaming és köztünk, hogy minden helyreállt. Egy pillanatra azt gondoltam, hogy ki is tesznek bennünket a Flaming Artstól, de aztán nem így történt.

Talán az sem feltétlen baj, ha látják, hogy adott szituációban hajlandók vagytok kiállni magatokért, nem? Lehet, hogy ennek is van pozitív hozadéka.

Figyelj, Gergő, azért ötvenéves vagyok már. Ma már talán nem annyira vagyok hirtelen ember, mint korábban, de.... A Belphegor-turné is úgy kezdődött, hogy ott meg az Asphyx dobosával volt nézeteltérésünk, de akkor tényleg nyelvi nehézségek voltak. Ott is kiálltunk magunk mellett marhára, és ott tényleg bírta Helmuth (Lehner, a Belphegor gitáros-énekes-főnöke – SzG), hogy na, a magyar gyerekek, mégse lehet madzagon rángatni őket. Sok mailt tudnék bemutatni azoknak, akik netán szkeptikusok, hogyan működnek a nagy zenekarok körül a dolgok. Ezek a srácok nagyon jó fejek. A Belphegornak volt köszönhető ez is: ők szerették volna, ha a mostani körben is mi megyünk velük, csak ugye összeért a Nile-turné, meg övék. Budapestet szerettük volna nagyon megcsinálni, de ez egy ilyen bookingnál nem kívánságműsor. A szünnap miatt nekünk pont jól jött volna ki, ha a fél a turnét is bevállaljuk, csak a szabadnap átkerült máshová. Ám azt meg nem szeretik, ha valamit már ötször visszamondasz, aztán nekiállsz vitatkozni, hogy hát akkor csak Kolozsvár, meg mondjuk csak Budapest, de ez meg már nem működik. Vagy megcsinálod az egészet, vagy a felét legalább. Ennyi.

Tény, hogy mióta újraindult a zenekar, szinte folyamatosan mozgásban vagytok, de azt mégsem lehetne mondani, hogy olyan rutinnal rendelkeznétek, mint egy Belphegor mondjuk. Nehéz volt ezt az igazi, nagypályás turnés ritmust felvenni? Hiszen tulajdonképp mindenütt harcedzett veteránok mellé kerültetek.

Pont a cryptopsys srácokkal beszélgettük, hogy nekik kétszáz-kétszáztíz koncertjük van egy évben, átlagban. Nekünk úgy ötvenöt-hatvan között áll meg, ami magyar zenekarként marha sok. Nem is tudom, ki csinál még ennyit egy évben idehaza.

Az is szép, valóban, de a kétszáztíz brutális.

Az. Berlinben kezdtünk velük, előtte lenyomtak egy turnét Ázsiában, előző nap megérkeztek, egy napot pihentek, és kezdődött is az újabb kör. Marha nagy rutin van. Az egy dolog, hogy zseniális zenészek, de leginkább ott vettem észre a rutint, hogyan vészelnek át egy ilyen szituációt. Láttuk a mindennapjaikat. Nem az a legnehezebb, hogy felmész a színpadra, és adsz egy koncertet. Az marha élvezetes, szinte pihentető, nekünk mondjuk a harmincöt perc. Nekik mondjuk egy óra, egy és negyed óra, az megterhelőbb minden este. De nem ez a fárasztó része, hanem az a monotonitás, hogy ki van függesztve a vécéajtóra a buszban, hogy holnap mi fog történni, és csak aznap reggel tudod meg, hánykor van az ebéd, hánykor van a soundcheck satöbbi. Maga a pihenés a buszon történik, érted, ahol huszonhárom ember lakik. Nyilván mi rutintalanabbak elsőre nehezebben vettük ezt a dolgot, de rajtuk láttuk, meg az Atheisten is egyébként, hogy nem görcsölnek semmin. Minden meg fog történni, még nem is minden úgy alakul, akkor is. Most már mi is kicsit könnyebben vesszük ezeket. Amikor a Cryptopsy-kört kezdtük, már mögöttünk volt az I Am Morbid meg a Belphegor, viszont minden helyzet új. Befogadtatni magad, inkább ezek a dolgok a rizikósabbak. Látniuk kell, hogy te beleolvadtál a csapatba, és akkor befogadnak, és egyenértékű partnerként kezelnek ezek a zenészek is.

Ebből épülnek végül a kapcsolatok is.

Akikkel nagyon jó viszonyban lettünk még, az az Asphyx. Gondolom, ez a közös old school vonal, tudod. De összességében is olyan jó emberi kapcsolatokat sikerült kialakítani, amit ha nagyon nem rontunk el, akkor azért lehet vele élni. Jó értelemben véve „ki lehet használni". Az, hogy az új lemez kapcsán eljutottunk odáig, hogy a Cryptopsy-gitáros Christian (Donaldson – SzG) lesz a producere, ezeknek a dolgoknak köszönhető. De amikor Milánóban a koncert felénél a Cryptopsy bemondja a közönségnek, hogy ott a Monastery, kérünk nekik egy nagy tapsot, az nem pótolható érzés, érted? Nagyon jó arcok.

Ez viszont rajtatok is múlik sokban, emberileg.

Oltári, hogy ezen mi minden múlik. Amikor Kelly Shaefer (az Atheist énekes/főnöke – SzG) csinál egy fotót, és felteszi a saját oldalára, hogy itt vannak a fiaim, és ott van a Monastery zenekarral! A mai napig lájkolgatja a posztjainkat. Ő is, meg Julian, a Belphegor bőgőse is. Meg kell fogni a munka végét, azt szeretik. Nem kérdezed, hogy mit segíthetsz, hanem csinálod. Ott senki nem mondja, ezen a szinten, hogy vidd be ezt az erősítőt, hanem megfogja maga, és beviszi. Pozsonyban például nem tudott megállni a nagy busz a klubnál, csak följebb pár száz méterre, és onnan mindenki, Kelly is, Matt is (Matt McGachy, a Cryptopsy énekese – SzG), Flo is (Flo Mounier, a Cryptopsy dobosa – SzG) egy helyi járat buszmegállónyi távolságon keresztül vitte szépen a saját motyóját. Természetesen mi is. Helyi roadok ugyan mindenhol vannak, akik, persze mindenhol később érnek oda, mint ahogy már bepakoltunk! (nevet)

Csak ügyesen...

Persze, amikor odaér: na, mit vigyek? (nevet) Amikor meg már minden bent van, már úgysem nyúlhatsz semmihez. Mert akkor már mindent csinál a turné fény- meg hangtechnikusa. De tényleg marha fontos, hogy olyan személyes kapcsolatokat tudtunk kialakítani, amilyeneket sikerült összehozni.

Mostanság egy ilyen turné számotokra inkább még stresszes vagy inkább már laza élményként marad meg?

Nem lehet konzekvensen kijelenteni. Ez az utolsó kanyar nálunk úgy indult, hogy egy saját bulink volt Szombathelyen, onnan vitt ki a sofőr Berlinbe rögtön. De amikor van tizenhat koncert egymás után, minden nap egy, nem mondom, hogy minden pillanat vidám. A színpad mindig jó, de mindig akad valami kis zökkenő is, amin túl kell lépni. Ami vagy sikerült aznap, vagy nem, és akkor morogtunk valamiért. Vagy más morgott, nyilván nem mi voltunk az egyetlenek. Apróságokat kell elképzelni: amikor Krakkó előtt lezárták a művház környékét, és háromszáz méterről, esőben cipeled be a cuccokat, meg gurítod a ládát. De mondom, személyes gondok szerencsére egy turnén sem voltak, egyedül az Asphyx dobosával az elején, de az is körülbelül tizenöt percen belül rendeződött. Minden turnén van egy vezető személyiség, aki nem is feltétlen a turnémenedzser. A bandákban mindig akad valaki olyan tekintéllyel vagy hozzáállással, amivel viszi az egészet a hátán. A turnémenedzserekre nem mondanám, hogy mindig viszik a hátukon a turnét. Egy Helmuthtal nem biztos, hogy tudtak mit kezdeni! (nevet) Viszont Helmuth meg olyan fegyelmet tartott a buszon, meg a koncerteken, a beálláson, hogy ott nem volt kérdés. Ez nagyon tetszett: amikor a második buli könyékén beáll egy rendszer, és az onnan rendszerszerűen működik is.

A turnézós zenekarokról sokan gondolják, hogy csupa móka, meg bejárják a világot, de ilyen feszített tempó mellett azért ez sehogy nem tűnik nyaralós feelingnek.

Hát, sokat nem látsz a világból! (nevet) Rómában például egy autóbontó mellett állt meg a busz, Velencében meg egy építési raktárterület-szerű helyen, ahonnan egy kisbusz bevitte a zenekarokat, hogy körülnézhessenek a soundcheck előtt, de ennyi igazából. A legtöbb helyen semmit nem látsz a városból. Azt számoltuk, hogy a Cryptopsy-turnén összesen negyven eurót költöttünk, mert kaptunk reggelit, aztán érkezéskor, kettő körül szokott lenni ebéd, meg vacsorára még egy meleg kaja. Ahol nem kaptunk ilyet, Londonban például, ott odaadták fontban: x font fejenként, és átmentünk az Underworlddel szemben lévő kajáshoz. Italra sem igen van gond. De nem is nagyon tudtuk volna hova elbaszni a pénzt. Rómában ki tudtunk menni egy kávéra, meg Velencében egy nagyon picit, de ezt leszámítva nem is volt rá nagyon lehetőség, hogy elköltsd a pénzed. A végén, amikor meg elhatároztuk, hogy na, akkor veszünk Cryptopsy-pólót, akkorra meg olyan viszony alakult ki, hogy „melyiket szeretnétek?" Meg pulóverre, téli sapkára, minden kutyafülére szert tesz az ember, anélkül, hogy kunyerálna meg könyörögne. Mindig ez van! (nevet) Nyilván mi is adtunk Monasteryt. Aztán rá egy hónapra néztük, hogy az Atheist-bőgős srác odahaza, Amerikában abban tolta koncerten! A turnék végén vannak még megható pillanatok. Például az arkonások ilyen orosz, nagyon maguknak való emberek. És az utolsó koncerten aztán látom, hogy Masha (Maria „Masha" Arkhipova, az Arkona énekesnője – SzG) kameráz bennünket, aztán buli után megölelgetett. Nagyon jólesett. Meg van a zárófotó a legvégén, mindenkivel közösen, aki részt vett a turnén, ezek a pillanatok mindent elsimítanak, mindenki elfelejti a sérelmeit.

Mi a helyzet a turnés partiőrülettel? Ott mi a legenda és mi a valóság? Mert azért hírből ezek a zenekarok, meg ezek a turnék nem az esti teázásokról meg a korai fekvésről híresek.

Hát, az Atheisték... maradjunk annyiban, hogy ők jól le voltak lazulva, a Cryptopsyék meg jól bele szoktak nyúlni az éjszakába ott a buszon. Van fönn az emeleti hálórészen egy közösségi tér, meg lent is, mind a kettőben ki szokták azért ereszteni a gőzt. Én nem feltétlenül szoktam ebben részt venni, de Roli meg Hufi nálunk is. Sokszor reggel ötig ment az iszogatás a buszon, de igazából senki nem dobott ki tévét a hotelablakon, vagy ilyesmi. Mentek a beszélgetések, kicsit hangosabban a röhögések, meg a másik részről az Atheisték épp nem pont csak ittak! (nevet) De ezt talán így lehet kibírni. Igazából kétszáz koncertet egy évben, hogy a francba lehet megcsinálni? Volt olyan, hogy Flo előző este nagyon belehúzott, reggel lejött kilenc-tíz felé, láttuk, hogy nagyon be van gyógyulva, de rögtön felpattintott egy sört, és folytatta. Aztán mentünk be a helyre, ők álltak be mindenhol először. Csinálták a beállást, és nehézségei akadtak. Felpattant, és mondta, hogy bocs, srácok, ne haragudjatok, nem tudok dobolni, pihennem kell még három órát. És bazmeg, eszméletlen: odamentek, körbevették a többiek, megölelgették, pacsi, elment a buszra aludni, és négy óra múlva beállás nélkül valami brutálisat tolt! Azért van mit tanulni ezektől, mindenféle téren. Náluk már megvan a titok, hogyan lehet ezt végigvinni. Amikor mi először elindultunk a Belphegorral, többen mondták, hogy magyar zenekaroknak azért tört már bele bicskája ilyen kéthetes menetekbe, hogy együtt vagytok, összezárva, feszültség van, ez nincs, az nincs, család hiánya, gyerek hiánya, tudod. De nálunk működött, mindig várjuk a következőt! Most például megcsináljuk a Nile-turnét, és utána lemegyünk egy kanyarra még a Sinisterrel is idén. Az mondjuk nem lesz hosszú, csak egyhetes, de idén még két turné van előttünk.

A civil élettel hogy tudjátok összeegyeztetni ezt a rengeteg jövés-menést?

Valamilyen szinten túl vagyunk már azon a koron, amikor a zenekarok szét szoktak esni. Mindenki rendelkezik valamilyen egzisztenciával, családi háttérrel, meg vállalkozóként kicsit könnyebb. De olyan is van a zenekarban, akinek a főnöke kegyetlen jól tolerálja, büszkék rá. Meg tudjuk mindig oldani. Aki cégnél dolgozik, mint alkalmazott, ott már nyilván fizetetlen szabadságok működnek. De a két turné mellett amúgy még lesz hét önálló koncertünk is idén. Jön egy tizenkét- és egy hatállomásos turné, meg még hét önálló koncert. Most pont egy kis uborkaszezont is tartottunk a Rockmaraton után, mindenki kinyaralgatta magát, de most már kezdjük a próbákat.

A rengeteg kinti bulinak van már valamilyen látszata? Sok helyre meg országban már visszajárók vagytok.

Ha megnézed a Spotify-eredményeinket, azért az, hogy egy magyar zenekarnak tízezer fő felett van hosszú hónapokon át az átlagos hallgatottsága, szerintem marha jó. A merch-eladások a nagy számok törvénye alapján elég jól mentek: csináltattunk háromféle pólót, és a végére majdnem mind elfogyott. De hogy mit tudunk profitálni ebből, azt majd jövő ősszel tudjuk kideríteni, mert megpróbálkozunk egy kisebb önálló turnéval is, valószínűleg egy másik booking szervezésében. De mi már járkálgattunk kifelé ide-oda, korábban is. Jövő őszig most még lemegy ez a két turné, meg talán még egy harmadik is, kijön egy új lemez, és azzal szeretnénk tizenkét-tizenhárom állomást megcsinálni saját magunk. Pici helyeken, nyilván nem a Szenében játszunk Bécsben mondjuk, hanem a Viper Roomban.

Logikus lépésnek tűnik ennyi turné után megpróbálni önálló lábra állni.

Múltkor Sopronban játszottunk, az Omega Diatribe-bal, ott beszélgettük Hájer Gerivel is, hogy most már meg kell próbálni. A Lowlanden a Fulcival keveredtünk jó kapcsolatba, kicsit iszogattunk, mondták, jönnének egy kelet-európai turnéra. Lenne is egy hölgyemény, aki ezt össze is rakná, úgy, hogy fej-fej mellett, ami szerintem jó lenne, mert a Fulci Európa-szerte azért egy ismertebb zenekar talán. De jövőre már van meghívásunk Szlovéniába a Metal Daysre, lesz egy bolgár fesztiválunk is. Tehát igazából van az eddigieknek hozománya. Idénre egy német meghívásunk is volt, csak pont lesérült a könyököm, úgyhogy oda sajnos nem tudtunk elmenni.

Szóba került, hogy a cryptopsys Christian bábáskodásával készül majd az új Monastery-lemez. Ennek azért van promóciós értéke is.

Hogyne, persze. Az alapmunkákat szeretnénk most is itthon megcsinálni, nyilván nem tartunk ott, hogy Kanadában vegyünk fel lemezt, de onnantól kezdve minden mást majd Christian csinál, akivel ez mostanra már konkrétum. A következő single-t, ami kijön, már ő csinálja.

Az már lemezelőzetes lesz tulajdonképpen?

Igen, sőt, már az előző klip, a Fall Apart is az új lemezen lesz. Valójában az volt a terv, hogy már márciusban kijön majd az album, csak közbejött Christiannel ez a lehetőség, ő viszont nem tudta vállani télre, most megint októbertől turnézni mennek, így ennek érdekében csúsztattuk a lemezmegjelenést. A kiadó is azt mondta, hogy ez nagyobb dobás tud lenni, inkább várjunk. Május végére fog elkészülni a cucc.

Christiant hogy sikerült ebbe behúzni egyébként?

Úgy jött, hogy nagyon jól megértettük egymást a turnén. A gitárosainkkal pláne jól elvoltak: gitáros a gitárossal. Beszélgették, hogy mi hogy működik, és mondta, hogy van stúdiója, és nagyon szívesen segít, ha mi rászánjuk magunkat erre a dologra. De az egész onnan indult el valójában, hogy Matt elvállalta, hogy énekel egy számban a lemezen, megcsinál egy-két verzét, ami így is lesz egyébként. Ezután, már itthon kezdtünk el gondolkodni, hogy meg kellene talán tényleg próbálnunk, és végül írtunk is egy mailt Christiannak. Ő meg mondta, hogy gyerekek, hát beszéltük is, simán, minden további nélkül! Egy a lényeg, hogy alkalmazkodnunk kell hozzá időben. Úgyhogy írtunk a kiadónak, a kiadó meg rögtön mondta, ne hülyéskedjetek, ha ezt le tudjátok zsírozni, az tök nagy dolog! De az igazság, hogy Christian maga is írt is a kiadónak, hogy nagyon jó volt velünk koncertezni, és ő is várja ezt a közös munkát. Ez a levele majd publikus is lesz hamarosan.

Hogy álltok az új dalokkal jelenleg?

Csinálgatjuk, a harmadiknál tartunk, bár a vázszerkezete soknak megvan már. A következőt augusztus végére el kell küldenünk Christiannek, a későbbi ütemezést a kiadó majd belövi, hogy mikor jön ki, mint single. Mellé meg lesz még valami klip is.

A szokásos tíz-tizenkét nótában gondolkodtok?

Nagyjából, ebben a harmincöt perc körüli időtartamban gondolkodunk, ebbe olyan tíz nóta szokott beleférni.

Irányvonal tekintetében maradtok a járt úton?

Azért nem mondom, hogy nincsenek hatással ránk bizonyos dolgok. Amiben egy kicsit talán másabb lesz? A hangzás valamennyit változni fog majd Christian miatt, reméljük, még több lesz benne a dög. Zenei hatás szempontjából már a nemrég kijött Fall Apartban sem teljesen az történik, mint régebben. Nem tudatosan, de kicsit dallamorientáltabb, kicsit komorabb dallamvilágú talán. Nem azt a szögelős stílust csináljuk... Azt sem mondom, hogy black metal bandák nem voltak ránk hatással. De attól még nem leszünk black metal zenekar, csak belecsempészünk ezt-azt-amazt. Vannak azért óriási muzsikák, amik rám az utóbbi időben is nagy hatással voltak, anélkül, hogy mi olyat akarnánk csinálni. De azért a Monastery megmarad death metalnak. Nem szeretem azt a kifejezést, hogy old school, úgyhogy talán inkább úgy mondanám, hogy tiszta death metalnak.

A megjelenést mikorra ütemezitek?

Május végére lesz kész, én szerintem augusztus előtt nem fog kijönni. A kiadó is szeret két-három hónapot rászánni az előkészítésre. Mindig készítik elő a terepet, ha Olaszországban is leszünk mondjuk élőben, és most is lesz négy buli is, Torinóban, megint Velencében, meg Rómában és Modenában is, akkor intéznek egy interjút az ottani Hammerben, ilyesmik. A lemez előtt ugyanígy próbálnak megágyazni a megjelenésnek. A spanyolországi koncerteket meg egyenesen ők erőltetik!

Végül is a kiadó is spanyol, nekik az tényleg hazai pálya.

Na, ott országon belül vannak igazán jó kapcsolataik! A Nile-turné is érinti Spanyolországot, meg lesz Portugália is, Olaszország, Németország, Svájc, satöbbi, de később a Sinister-turné csak spanyol dátumokkal fut majd. Így Madridban például három hónapon belül játszunk kétszer, de nem biztos, hogy ez rossz ebben az esetben. Azért az is egy világváros.

Dalszerzés kapcsán maradt az eddig bevált módszeretek?

Valójában mindenki kiveszi a részét, meg a nélkül, hogy a többiek ne bólintanának rá, nem történik semmi, de tény, hogy Krisztián sok dalt ír. Totya (Tóth Ferenc gitáros – SzG) hozza inkább az old schoolabb dolgokat, Krisztián meg a modernebbeket, aztán összerakjuk együtt. A végső szó végül az enyém, ha egálra áll a vita, de én is megpróbálom úgy hallgatni a zenéket, ahogy egy rajongó, egy hallgató teszi. Nem az van, hogy akkor itt most hatnyolcad és utána milyen jól fog kinézni egy háromnegyedes tempó, hanem kifejezetten hallgatóként próbálom megközelíteni. De ha bármi van, megbeszéljük. Nálunk ez elég jól működik, az emberi dolgokkal sincs probléma. Nem is tudnánk másképp ezt csinálni, össze vagyunk zárva sokszor két hetekre, mellette a próbák, másképp nem működne.

Németh Attila egy eléggé más ösvényről érkezett közétek nem olyan rég, a Tales Of Eveningből, ami azért zeneileg nem igazán áll közel a Monastery-féle death metalhoz. Be tudott simulni ebbe a zenei közegbe?

Elég jó zenei múlttal rendelkezett azért, ügyes bőgős, inkább attól tartottunk, hogy ebbe az egész körforgásba hogyan fog majd belepattanni. Ő meg jobban félt attól, hogy a nagyon gyors témákat ujjal nem tudja lejátszani! (nevet) De megoldotta. Emberileg marha jól beilleszkedett, annyit beszél, amennyit kell, akkor beszél, amikor kell, de akkor mondjuk oltári nagyokat mond! (nevet) Nagyon jó forma. Elég egyenes ember, tudja, mit akar, és úgy veszem észre, ő is szívesen ül be a buszba. Már csak azért, is, mert ő az egyik, akinek nagy áldozatokat kell hozni a melóhelyén.

Említetted, hogy jó a viszony a Flaming Artsszal, az önálló turnét mégis egy másik bookingon keresztül tervezitek talpra állítani. Ennek mi az oka?

Az az igazság, hogy a Flaming azért jó eséllyel nem ad alánk egy nightlinert, hogy elindítson egy ilyen kis turnét. Biztonsági játékot játszunk. Nyilván meg fogjuk próbálni összerakatni, de ha nem jön össze, ott a „tartalék", a B-terv, mert mindenképpen meg szeretnénk próbálni. Megnézzük, mennyire érik ez a gyümölcs. Körözni az eddigi formában bármeddig körözhetnénk még.

Egy dologgal biztos nem lehet benneteket vádolni: azzal, hogy nem próbálkoztok.

Egyszerűen csináljuk, próbáljuk koncepciózusan csinálni, felépíteni az egész szisztémáját, mi is próbáljuk rendszerszinten működtetni, élünk a kapcsolatainkkal, anélkül, hogy anyagilag legatyásodnánk. A magyar koncertek miatt azért valamilyen szinten most már fent tudjuk magunkat tartani. Meg tudjuk csinálni a lemezt, a klipet, saját busszal rendelkezünk, mindenkitől függetlenül tudunk működni. Nagyon sok zenekar ott tört bele régen is, hogy hatalmas költségekkel tudtak csak menni... Ma már szerintem ötvenezer forint alatt nem adnak oda egy kisbuszt, ha bérelni akarsz. És annyira meg nem fizetnek jól a magyar klubok. Nem azért, mert nem akarnak, hanem mert nem tudnak.

A klasszikus időkben két albumotok is készült, '92-ben és '94-ben, előbbit az akkori kiadó a Trottel pár éve újra megjelentette, de bizarr módon egy kínai kiadó is kihozta ott keleten mindkettőt CD-n. Mi van Kínában, hogy ennyire akarják a Monasteryt?

Marha sok ember! (nevet) A Huangquan Records nagyon régi dolgokkal foglalkozik, tehát ha most azt mondanád nekik, hogy figyelj, dobd ki légyszi az új Monasteryt, az valószínűleg nem érdekelné őket. A kifejezetten old school dolgokban mozognak, amik több évtizeddel ezelőtt működtek. Ők kerestek meg, hogy kiadhatják-e ezeket. Gyorsan beszéltem a Trotellel a Far From Christ kapcsán, akik meg mondták, hogy figyelj, akkor csináljuk azt, hogy adjuk ki mi is. Volt is egy marha nagy vita a borítóval kapcsolatban, más is lett, mint az eredeti.

Ezt nem is értettem, miért alakult így, az egy tök emblematikus borító volt, ráadásul Kínában az eredeti fronttal jött ki a CD.

Ott volt a gond, hogy nem találtuk meg az eredeti festményt, amit egyébként még Hörcher Laci festett akkor, ahogy a Moby Dick Ugass kutyáját is például. Mindenféle rissz-rossz minőségű verziókat találtunk csak, a Trottel meg valahogy nem érezte meg a csít, hogy ez mégiscsak egy kultikus borító volt. A változtatás miatt viszont Hörcher Laci nagyon felkapta a vizet, belénk is állt, kiírta posztban, hogy én milyen szemét vagyok, meg ilyenek. Aztán felhívtam telefonon, és átbeszéltük a dolgokat, mondtam neki, hogy azt értsd meg, Laci, hogy a Trottel nem járul hozzá, hogy az eredeti borítóval jelenjen meg, mert nagyon rossz minőségű lenne. Úgyhogy akkor Laci felvette a kapcsolatot Rupaszovékkal, a Trottellel, és ott is vitatkoztak. (nevet) Viszont mi értettük ennek az emblematikáját, a kínaiak meg kifejezetten szerették volna az eredeti borítót, úgyhogy megkerestük a lehető legjobb minőséget, kiküldtük, és az alapján valamit varázsoltak vele. Meg is lett! A másodikhoz már ők csinálták odakint a borítót. Nagy erőt nem fektettek bele egyébként szerintem, viszont küldtek a lemezekből kétszáz-kétszáz darabot saját költségen, amiket koncerten meg keresgetnek. A Trottel egyébként akkor hozta ki vinylen is a Far From Christot, kétszáz példányban, ami marha gyorsan el is ment.

A Far From Christ jubileumán már túl vagyunk, de a Postmortem Aggressive End idén épp harmincéves. Lehet ennek olyan hozadéka, hogy netán több régi dalt is leporoljatok a régi időkből koncerteken?

A hozadéka annyi ennek, hogy az utolsó albumra felraktuk az egyik számot a Postmortemről, újra felvéve. Meg annyi még talán, hogy jövő évben lesz a megalakulásunk harmincötödik évfordulója alkalmából egy koncert. Nem a lemezeken, hanem a zenekar elindulásán van tehát a hangsúly, ahol azért néhányat szeretnénk eljátszani a régebbi dolgokból is. Keresem is hozzá a régi zenekarokat, mellénk, olyanokat, akikkel már akkor is kapcsolatban álltunk, az egyik ilyen már biztosan a Remorse valamelyik verzója lesz, a másik pedig a Devoid Győrből.

A Remorse-ék is igazi elnyűhetetlen veteránok.

Igen, és az elején sokat mozogtunk is együtt. Arról nem is beszélve, hogy emberileg is jól megvagyunk. Tavaly volt is közös bulink Székesfehérváron, Kálmi (Oláh Kálmán, Remorse – SzG) meg most hívott meg minket Ózdra a metálkarácsonyra. Ez az úgymond születésnapi, évfordulós koncertünk február 28-án lesz a Dürerben. Aztán szépen megyünk tovább...