Shock!

Sokadik találkozásom és második interjúm volt ez a Nevermore énekesével, de még a színpadon látottak után is megdöbbentem, mekkora változáson ment át Warrel az elmúlt évek krízisei után.

Nálatok is van már jele a madárinfluenzának?

Még nincs, de biztos hozzánk is elér előbb-utóbb. Az emberek mindenesetre már próbálnak felkészülni a dologra. Mielőtt átjöttem Európába, én is felkerestem az orvosomat, hogy megkérdezzem, mi ezzel a helyzet, de megnyugtatott, hogy nyugodtan ehetek csirkét, nem lesz semmi bajom. A vadmadarakat hagyjam inkább békén, de a csirke – már amennyiben főtt vagy sült – nem veszélyes. Meg mondjuk érdemes csak evésre használni őket, szóval ne játsszak Ozzyt, ne harapdáljam le a fejüket. (nevet)

Egyébként ha te vagy influenzás koncertezéskor, mit csinálsz?

Ha súlyos, akkor nincs mit tenni, de igyekszem küzdeni ellene, ilyenkor próbálom felköhögni valahogy, ami felkívánkozik, meg persze nyelem a vitaminokat és sok-sok liternyi vizet iszom.

Szóval semmi whisky?

Ó, a franc a whiskybe. Már nem iszom alkoholt. Egyáltalán, semmit. Azelőtt ittam, nem is keveset, de vége.

És rögtön tíz évvel nézel ki fiatalabbnak!

Tízzel? Hű, köszi! Sose fogom megunni, ha ezt hajtogatják, komolyan! A lényeg, hogy egyrészt felhagytam az ivással, és elkezdtem tudatosan étkezni is. Sokkal jobban is érzem magam, a színpadon sem fáradok el.

Mi volt az a pont, amikor azt mondtad: most már elég?

Amikor éreztem, hogy már az egészségem megy tönkre bele. Nagyon sokat ittam, annyit, hogy már köztudott is volt a dolog. Már nem csak a zenekar számára… Tudod, elértem azt a kort, amikor már nem áltathattam magam azzal, hogy bármit teszek, annak nincs következménye, és az élet csak egy hatalmas buli. Fel kellett fognom, hogy felelősséget jelent az, ha minden nap végén profinak kell lennem egy koncerten, ráadásul egy hosszú koncertsorozaton minden este. Részegen, vagy másnaposan, a koncert felénél elfáradva nem lehet sokáig kitartani. Ráadásul végignéztem jó pár barátomat, akik először csak párszor részegedtek le, végül elkapta őket az örvény és teljesen tönkretették magukat… Fel kellett ébrednem.

Emlékszel valamiféle legmélyebb pillanatra?

Hát… (keserűen felnevet) Amikor felébredsz valahol, valamilyen ágyban, melletted valami lány, azt se tudod, ki az, és arra gondolsz: "atyaúristen, mit tettem"?

Miért, mit tettél?

Azt hiszem, semmi rosszat. Legalábbis remélem. (nevet) Mindenesetre gyorsan eltakarítottam a nyomaimat és elviharzottam a szobából. Lényeg a lényeg, azért olyan kirívó dolgaim hálistennek nem voltak.

Akkor tehát van egy friss Warrelünk, mi a helyzet a friss tervekkel?

A Nevermore-ral még nem láttunk neki az új lemeznek, most épp a szólólemezemen dolgozom.

Hoppá! Mesélj!

Nem szabad, még nem. Na jó, szóval egy jóbarátommal írjuk a dalokat, ő gitáros, méghozzá egy olyan bandában amit bizonyára mind nagyon jól ismertek. Ennél többet viszont csak akkor merek elmondani, amikor már tényleg hivatalos lesz az egész. A dobos valami Sanctuary nevű fura banda óta nem száll le rólam, és a dalok… Hát… Nagyon jók lesznek. Iszonyatosan izgatottá tesznek. Nem igazán fog hasonlítani az egész a Nevermore-ra, annak nem lenne sok értelme. Egyébként Jeff is dolgozik a saját szólólemezén, egy instrumentális anyagon.

Ezek szerint most kicsit mindenki lazít Nevermore-ilag?

Nem, a Nevermore dalokon folyamatosan dolgozunk, én például az elmúlt pár év alatt annyi szövegi és érzésbeli anyagot gyűjtöttem össze, ami elég lenne két vagy akár három lemezre is. Ráadásul még régebbről is vannak olyan ötleteim, kész szövegeim, amik azért nem kerültek rá az eddigi lemezekre, mert hangulatilag nem született még meg az a dal vagy dallam, ami száz százalékosan hozzá passzolna. De ezt nem is tartom nagy bajnak, a szöveg az szöveg, jelentéssel bír, akár van mögötte dal, akár nincs, tulajdonképpen ezt hívják egyesek költészetnek, nem?

Nem gondoltál még verseskötet kiadására?

Dehogynem, viccen kívül. Csak nehéz megjósolni, vennének-e ilyesmit az emberek. Úgy értem, biztos van a verseknek is egyfajta piaca, de nem hinném, hogy érdemes magamat abban az illúzióba ringatnom, hogy majd millió verseskötetemet kapkodják szét. Meg hát, ott az internet, a betű talán még hamarabb felkerül, mint a hang.

Apropó, internet. Nemrég sikeresen rábukkantunk egy érdekes bandára, az a neve, hogy Serpent's Knight…

(Warrel hatalmasat röhög, lévén egy igen korai zenekaráról van szó, amelynek valamelyik tagja felpakolt a netre pár, mai szemmel nézve igen cikis képet és még cikisebb zenét)
Atyaég! Fotók is? Zene is? Minden? Nem hiszem el!

Emlékszel még egyáltalán a bandára?

Valamelyest, igen. Nagyon-nagyon korai próbálkozás volt, és valószínűleg még annál is sokkal jelentéktelenebb, mint amilyennek az internet felnagyítja. Játszottunk talán két fesztiválon összesen… De arra tisztán emlékszem, hogy amikor elkezdtem énekelni, mindenki rohant hazafelé! El lehet képzelni, milyen volt, akkoriban agyba-főbe csak Mercyful Fate-et hallgattam. De egyébként nagyon jó emlékeim vannak arról a bandáról, jókat szórakoztunk együtt, és jó poén volt azokat a hülye göncöket magunkra aggatni…

Volt előtte más zenekarod is?

Igazán komoly nem, egy iskolai zenekarban voltam még hellyel-közzel benne. Igazából a Serpent's Knight volt az első, amivel igazán koncertnek nevezhető dolgaink voltak, készült is pár borzasztó fotó. Mi a hülye göncökben, kifestett csajok a színpadon, fordított keresztek… Szinte biztos vagyok benne, hogy képesek voltak ezeket is feltenni arra a weboldalra. Bár nekem is van pár baromira kompromittáló fotóm akkoriból, amikért istennek hála, hogy csak nekem vannak meg és nem kerülnek ki a netre. (nevet)

Mi a véleményed egyébként az internetről? Marhára megoszlik erről a zenészek véleménye, van, aki újszerű információforrásnak tartja és örül neki, más meg szétidegeskedi magát azon, hogy névtelenül bárki szétfikázza a lemezeit vagy a koncertjeit.

Fene tudja. Egy biztos, egy évtized alatt megkerülhetetlen tényező lett az internet. Az általános vélemény meg mindig az, hogy ha az interneten imádnak, akkor te is imádod az internetet, ha meg fikáznak, utálod, hogy valaha is kitalálták. Az viszont tény, hogy publicitás szempontjából minden eddigi módszernél hatékonyabb. Még akkor is, ha épp rosszat írnak rólad, sokkal több ember hall rólad, tud rólad így. Ebből a szempontból kifejezetten jó dolognak tartom.

Te el szoktad olvasni a rólatok szóló fórumokat, vagy akár a saját vendégkönyveteket?

Próbálom minél kevesebbszer. Néha benézek az Ultimate Metal velünk kapcsolatos fórumába, már csak azért is, mert az ottaniak közül párat személyesen is ismerek, gyakran járnak a koncertjeinkre. Na meg a Blabbermouth persze, azt minden nap elolvasom. Ilyen a rockzenészek napi sajtója: felkelsz, fogod a kávédat, és "átlapozod" a Blabbermoutht: na, ma mi újság?

A világ dolgait mennyire figyeled egyébként? A politika is az egyik kedvelt témád.

Erre is az internet az egyik jó forrás, meg persze ott a CNN, ami gyakorlatilag mondhatni élőben közvetít mindent, ami az egész világon történik. Ez a vonal is egy hatalmas inspiráció-forrás, a dalszövegek kiapadhatatlan kútja.

Törődsz az Amerikában oly divatos összeesküvés-elméletekkel? Jó sok ilyen oldal van a neten, még olyat is láttam, ahol részletesen elmagyarázzák, hogy tulajdonképpen George Bush áll a szeptember 11-i merényletek mögött…

Sok ilyen elmélet bizonyult igaznak, szóval arra figyelek, ami logikusnak hangzik. Konkrétan azt viszont nem hinném, hogy Bush állna a 9/11 mögött, ahhoz sokkal de sokkal okosabbnak kéne lennie. De ő… Na, erre nem is vesztegetnék több szót. (kacarászik) Nem hiszem, hogy tényleg amerikaiak állnának emögött… vagy legalábbis nagyon remélem. Szóval, George Bush tényleg egy komplett idióta, de túl hülye bármi komoly dologhoz.

Te el szoktál menni választani?

Egyértelmű, naná. Azt mondjuk nagyjából leszűrhetted, hogy nem erre a marhára szavaztam. Egyébként gyakorlatilag szinte alig nyerte meg a választásokat, és azóta is látszik, hogy az emberek jó része nagyon elégedetlen a jelenlegi kormányzattal. Reméljük, a következő már nem lesz ilyen…

Ha jól tudom, a törvények szerint őt már nem is választhatják meg harmadszorra.

Így van… és ez így van jól. Bár, ki tudja, lehet, hogy személy szerint nem ő lesz a következő, de ettől még az is lehet barom. De hozzátok csak nem akar bevonulni…

Mi biztonságban vagyunk, nálunk nincs olaj… Visszatérve a szövegekhez, fontos neked, hogy mondjuk egy olyan országban, mint Magyarország, ahol nem mindenki beszél angolul, mit értenek meg a szövegeidből?

Az a fontos, hogy az érzés, az alapok átjöjjenek. Viszont igyekszem úgy írni a szövegeimet, hogy semmit ne írjak le egyértelműen, szájbarágósan…

Na persze, az Evolution 169 szindróma…

Igen, de még mindig nem vagyok hajlandó elárulni, az miről szól. (nevet) Már a múltkor is próbálkoztál! Egyébként meg, nagyon szeretem, amikor különböző emberek teljesen különböző dolgokat szűrnek le egy szövegemből, és a vicces az, hogy talán mindegyikük jól látja a lényeget, mégis máshogy. Nekem mindig az volt a fontos szövegíráskor, hogy elgondolkodtassam az embereket. Néha még én sem vagyok teljesen tisztában a szövegek jelentésével, csak kérdéseket teszek fel bennük. Ha pedig elárulnám mondjuk egy interjúban, pontosan mit is jelent egyik vagy másik szöveg, az olyan lenne, mint egy illuzionista trükkjeiről lerántani a leplet, talán még ki is ábrándítanék egyeseket. Így viszont mindenkinek lehet személyes jelentéstartalma, saját világa a Nevermore dalokat hallgatva.

Lassan hagyunk készülődni, ilyenkor jön a szabványkérdésünk, de tőled már megkérdeztük pár éve. Akkor azt mondtad a "mi az élet értelme" kérdésre: Semmi. Még mindig így látod?

Tulajdonképpen igen, az életnek az az értelme, hogy nincs értelme.

De legalább következetes vagy.

Na meg tudtam, hogy meg fogod kérdezni, és előre kigyakoroltam egy választ, (nevet) emlékeztem a múltkorira. Szóval, az élet értelme minden személy számára más és más, de ezek közül egyik sem az, ami általánosságban az élet valódi értelme, amit viszont senki nem tudhat igazán. Jó volt?

fotó: Valentin Szilvia