Shock!

Négy év után jelent meg nemrég a Salvus új, Lélektartó című nagylemeze, a legutóbbi Önharckép folytatása. A zenekar február 21-én, a Showbarlangban élőben is bemutatja az új dalokat a Mytra társaságában, mi pedig addig is Pötörke Zoltán énekes/basszusgitárossal és Erdélyi Péter gitárossal tekintettük át a Salvus körüli aktualitásokat.

Az első fülbeötlő dolog az új lemezzel kapcsolatban az, hogy rövid. Szerintem ez egyáltalán nem baj, sőt, kifejezetten jól jött ki, viszont négy év után kilenc új dal tényleg nem sok. Nem is írtatok több számot a lemezre, vagy csak lemaradt a többi?

Pötörke Zoltán: A lemezre kerülteken kívül született még két dal, de ezekkel nem jutottunk el abba a fázisba, hogy kidolgozásra kerüljenek. Egyébként a dalírás úgy működik, hogy általában otthon egy szál gitárral írok meg egy komplett dalt úgy, hogy a zenei alappal egy időben szülöm meg a szövegritmikát és dallammenetet. Ezt a kész dalvázlatot rögzítem guitarpro programmal úgy, hogy a többi hangszert is nagyvonalakban bekottázom. Ezt küldözgetem körbe a többieknek, illetve ezt a dalvázlatot csiszolgatjuk próbán, elveszünk-hozzáadunk, satöbbi. A gitártémákat minden esetben Petya véglegesíti, van úgy, hogy teljesen átgyúrja az eredeti elképzeléseimet, ami csak jót tesz a dalnak, ugyanis ő gitárosfejjel csekkolja a szerzeményt, én meg a hangszeres-énekes kohézióra koncentrálok. Próbán természetesen minden hangszeres tovább finomítja a saját részeit.

Erdélyi Péter: Így van, a Zoli által kitalált váz 90 százalékban maradni szokott, az énekdallamok is. Legfeljebb ahol olyan semmilyennek érzem az alaptémát az énekhez viszonyítva, belevariálok, illetve olyan is előfordult már, hogy teljesen lecseréltem az alapriffet, mint például a Méltatlanok jutalma esetében. Itt volt vagy öt verzió, mire kialakult, ami a lemezen halható. (mosolyog) Érdekes volt, mert korábban sosem dolgoztam így, kész énektémák alá, és nagyon jól lehetett kísérletezgetni azzal, hogy egy amúgy tök jól megírt refréndallam miként tud még nagyobbat ütni az alatta levő zenei alap módosítgatásával. Így született például a Zsákutcák hőse szerintünk nagyon bitang refrénje is, ami egyébként a legelső elkészült Salvus-dal volt a sorban.

Zoli: Mindenképpen azt szerettük volna, ha már 2014-ben kijött volna a lemez, ezért úgy gondoltuk, hogy elegendő lesz ez a nyolc plusz egy dal, főleg annak tükrében, hogy ezúttal született néhány hosszabb, monumentálisabb darab is. Én mindig is a 40-45 perc körüli albumok híve voltam. A koncepció az volt, hogy a felvett dalok mindegyike önálló karakterrel rendelkezzen, ne legyenek töltelékszámok. Szóval a dalok már 2014 elején készen álltak a felvételre, a munkálatokat nyáron el is kezdtük, viszont a tervezett őszi megjelenéssel sajnos csúsztunk egy kicsit.

Ti egyébként mit gondoltok, mennyire érdemes még egységes nagylemezekben gondolkodni, és mennyire van értelme hosszú albumokat készíteni 2015-ben?

Peti: Szerintem ezt zenekara válogatja. Sok helyről halljuk azt az általános véleményt, hogy manapság már csak EP-ben, vagy egy-két számonkénti megjelenésekben van értelme gondolkozni, ugyanis túl sok az infó, a zene, a zenekar, az internet beleroskad, és örüljünk egyáltalán, ha a leterhelt zenehallgató arra a pár dalra időt szán. Ellenben ha valaki rajongója a csapatnak, az alapjáraton csak örvend, ha egy teljes nagylemeznyi zenét kap a kedvencétől, pláne, ha az még jó is. Az biztos, hogy egy új zenekar bemutatkozása, főleg underground szinten, sokkal szerencsésebb egy jól eltalált rövid anyaggal, de egy régóta és folyamatosan pályán levő zenekarnak igazából mindegy. Annyi biztos, hogy a töltelékszámok ideje mondhatni lejáróban van, mert pontosan a könnyű online szelektálás végett ezek el tudnak tűnni süllyesztőben, míg húsz éve még kénytelen voltál ezekért is fizetni, ha megvettél egy CD-t. Ennek köszönhetően valószínűleg sok „józanabb" gondolkodású zenekar dönt úgy, hogy nem erőltet ki magából csak azért még öt dalt a meglévő öt mellé, hogy három hónap múlva kész legyen a lemez, mert felesleges, kétséges lehet a végeredmény a kapkodás miatt, és sok esetben már a kiadók sem tudják ezzel vegzálni a zenekarokat, hiszen a szerepük teljesen átalakul.

Peti: Ha szigorúan az undergroundot nézzük, ott meg úgyis az dönti el elsősorban, hogy mennyi időd van ezzel foglalkozni. Ebben a közegben 90 százalékban mindenki melózik, és nem mindig akad annyi szellemi kapacitás, energia vagy szabadidő, hogy hegyekben írja az ember a jobbnál jobb új témákat, dalokat, és két-három évente nagylemezekkel bombázza az amúgy is egyre szűkülő magyar közönséget. Nekünk most pont úgy jött ki, hogy egy albumnyi adag összejött, de ki tudja, lehet, a következő kiadvány egy EP lesz csak. Meglátjuk.

Mi történt egyébként veletek az elmúlt négy évben? Magyar viszonylatban ez az időszak még mindig elég hosszúnak számít két lemez között.

Zoli: Nem telt tétlenül az elmúlt időszak, 2012-ben elkészítettük a feldolgozás-kislemezt, ahhoz két klip is készült, majd 2014 elején kihoztuk az Átszálló klipjét, illetve a tőlünk telhető módon próbáltunk jelen lenni a színpadokon is, ami gyakorlatilag a legtöbb esetben kisebb klubbulik keretei között valósult meg. Egyébként a hozzánk hasonlóan underground szinten mozgó, önmenedzselő, a szükséges költségeket is száz százalékban saját zsebből fizető zenekaroknál nem jellemző, hogy kétévente dobjanak ki új anyagot. Mivel mögöttünk nem áll semmilyen management (bár több ilyen irányú, kudarcba fulladt próbálkozásunk is volt), és –ahogy Petya fent említette – a továbbiakban is meló mellett, komoly hobbitevékenységként felfogva űzzük ezt a sportot, ezért idő sincs arra, hogy ontsuk magunkból a dalokat. Továbbá bevallom, hogy távolról sem tartom magam poétának, a dalszövegek nem jönnek zsigerből, elég sokáig tornászok egy-egy dalszövegen, mire elnyerik végleges formájukat. Ezzel kapcsolatban nagyon maximalista vagyok, csomó ötletet kukázok, és próbálok nem beleesni az önismétlés csapdájába.

Talán hülye kérdés, de gyakoroltak-e a Metamorf EP tapasztalatai bármilyen szempontból is hatást az új saját dalokra? Milyen visszajelzés érkezett egyáltalán erre a kiadványra?

Zoli: Dalszerzés terén a feldolgozásoknál sem változtattunk a saját receptünkön, tehát ebből a szempontból a saját dalokra nem voltak hatással. Az volt a cél ezzel a kiadvánnyal, hogy esetleg olyanok is megismerjék a nevünket, akik egyáltalán nem hallgatnak keményebb muzsikát, de merő kíváncsiságból meghallgatják a feldolgozásokat. Éppen ezért a Most múlik pontosanrara és a Motelre is készítettünk egy–egy házi videót youtube-os terjesztéssel.

Peti: A YouTube az elsődleges zenehallgatási forrás sok embernek itthon, ezért gondoltuk, hogy egy-két ilyen slágerdal átgyúrása sok embert irányíthat felénk, bár megmondom őszintén, nem tudtuk sosem pontosan lemérni a közvetlen hatását ezeknek. A dalszerzést pedig egyáltalán nem befolyásolta, előtte is voltak slágeresebb dalai a csapatnak. Például az új lemezen hallható Átszálló sem azért lett olyan rádióbarát – amit ugyan pont a rádiók nem vettek észre eddig (mosolyog) –, mert a Metamorf anyag készítése alatt rákattantunk a négyakkordos pop-dalokra, hanem mert épp akkor ez jött a Zoliból. Az se befolyásolta volna a mostani dalokat, ha netán hatalmasat robban valamelyik feldolgozás, és a csapból is mi folytunk volna. Attól még ugyanúgy megírtuk volna például az igen súlyos felépítésű Mögöttes ént vagy a már említett, kőbunkó thrash alapokon nyugvó Méltatlanok jutalmát is, és ezekben nem igazán érhető tetten sem Zséda, sem Ákos zenei-, illetve szövegvilága. (mosolyog)

Mi alapján választottátok ki a feldolgozásokat? Nem féltetek a Most múlik pontosan esetében attól, hogy divatlovaglással, netán közhelyességgel vádolnak majd benneteket?

Zoli: A cél az volt, hogy mindenképp stílusidegen legyen, és szem előtt tartottuk azt, hogy az eredeti dalokat mi magunk is vállalhatónak tartsuk. A Most múlik pontosan esetében kaptunk olyan recenziót, hogy egy rég lerágott csonton rágódunk tovább. Ugyanakkor aki meghallgatja a dalt, szerintem hallja, hogy elég merészen nyúltunk a témához, az eredeti dallammenetet és dalszerkezetet is megbolygattuk, és eléggé besúlyosítottuk. Mi azóta is szeretjük játszani, koncerten is nagyon tud sütni a dal.

Hogyan jellemeznétek az új lemezt az előző kettőhöz képest: miben más, miben hasonlít, és miben sikerült előrelépni?

Zoli: Talán elmondható, hogy kicsit komorabbra sikerült az anyag, de összességében nem változtattunk a bevált recepten. Ugyanúgy megvannak a rockosabb, egyszerűbb, elsőre ható dalok, de ezúttal talán picit több olyan szerzemény született, ami monumentálisabb jegyeket vonultat fel, és több hallgatást igényel a befogadáshoz. A fentiek miatt egy-egy dal kiragadásával nem lehet jellemezni az egész lemezt, hiszen ezúttal is az egyediséget szem előtt tartva, a minket ért zenei hatások beolvasztásával próbáltunk minden dalnak külön karaktert adni. Így a lemezen szereplő dalokban éppúgy megtalálhatóak a hagyományos, délies rock, modern grunge, dark/doom, thrash, vagy melodic metal stílusjegyek. A dalszövegek tekintetében próbáltam figyelembe venni azon korábbi kritikákat, miszerint túl sok sort és szöveget használok egy-egy dalban. Ezúttal törekedtem arra, hogy kissé szellősebbek legyenek a sorok, úgy, hogy ez ne vegyen el a mondanivalóból, és jól passzoljon a zenei alaphoz.

Vári Gáborral nem először dolgoztok közösen. Miért ismét vele készítettétek az albumot?

Zoli: Gáborral az első nagylemez óta dolgozunk együtt, nagyon hatékonyan tudunk együtt gondolkodni az egyes dalok hangzásának kialakításában. A stúdiózás egyik neuralgikus pontja az énektémák felvétele. Vári mester nagyon ismeri a határaimat és a képességeimet e tekintetben, amit ő is próbál a határokig tolni. Az énekfelvételek gyakorlatilag úgy néznek ki, hogy Gábor addig csapkod szegecses ostorral, amíg egy négyzetcentiméternyi ép felület sem marad a hátamon. Nagyon maximalista, és ha kell, ötvenedszerre is felénekeltet egy-egy sort, ha nem tetszik neki. Elmondható ugyanakkor, hogy párhuzamosan fejlődtünk, hiszen mi vagyunk az a zenekar, akivel Gábor a hangmérnöki pályájának kezdetétől együtt dolgozott, tehát az ő fejlődése nagyon jól lekövethető a mi három anyagunkon. Vári úr mára az egyik legkeresettebb hangmérnök hazánkban, amin nem is csodálkozom, hiszen amit az új lemezünkön is elért hangzásban, az szerintem itthon párját ritkítja, kivételesen magas színvonalról tanúskodik. Személy szerint ami nekem szembetűnő, az a gitárhangzás erősödése, ami az új lemezünkön csúcsosodott ki. Modern, sűrű, ugyanakkor élő hatású, nem az a sterilizált hangzás, ami manapság a legtöbb modern metal zenére jellemző.

Hogyan jellemeznétek a lemezt valakinek, aki még soha nem hallotta a Salvust?

Peti: Zenéről beszélni olyan, mint egy focimeccset lerajzolni, így azt mondom, hallgassa meg mindenki, aztán mondja el szerinte milyen, de én nem feltétlenül tudnám ezt most valami nagyon jó marketingszöveggel megfogalmazni, azon kívül, hogy dallamos, modern metal. Zoli fentebb említette, hogy minden dal önálló stílussal, arculattal rendelkezik a maga salvusos mázával, és itt meg is áll a dolog. Az egysíkúság nálunk nem pálya, ami persze kereskedelmi szempontból lehet, hogy nem jó, mert sok embernek lehet, hogy könnyebben eladnánk a zenekart, ha mi lennénk „A magyar (XY ismert külföldi zenekar neve)", vagy "A következő (XY ismert magyar zenekar neve)", de ehelyett mi csak Salvus akarunk lenni. Támpontnak azért ott van benne a korai In Flames-, Soilwork-féle svéd acél, a Stone Sour-, Alter Bridge-féle slágeresebb jenki rock/metal, meg itt-ott egy kis Katatonia-, Paradise Lost-féle beborulás, meg némi progresszív él, vagy épp némi hard rock íz, és persze a tartalmas magyar dalszövegek. Aki ezekből bármelyiket is favorizálja, az nyugodtan tegyen vele egy próbát.

Mi az oka annak, hogy fizikai CD-t elsősorban közvetlenül tőletek lehet rendelni? Mennyire lehet működőképes itthon a letöltős/streamelős megoldás akár terjesztési, akár anyagi szempontokból?

Peti: Rendelni igazából nem kizárólag tőlünk lehet, hiszen a Hammer, mint kiadó is éppúgy terjeszti, de persze elsősorban tőlünk KELL, hiszen ezzel mindenki gyakorlatilag közvetlenül támogatja a csapatot, és némileg felcsillantják a reményt, hogy még ebben az évezredben visszafizetjük a lemez miatt termelődött adósságainkat. (mosolyog) Igazából a CD gyakorlatilag ennek lett a szimbóluma, és szerintem minden magyar underground metal csapat nevében mondhatom ezt. Arról, hogy a streamelős (Spotify, Deezer satöbbi) dolog mennyire működik a hazai zenekarok esetében, nem tudunk igazából érdemben nyilatkozni, a kiadók ezt jobban látják valószínüleg, de terjesztési szempontből a YouTube az egyetlen kézzelfoghatóan hasznos felület, mert én magam is napi szinten tapasztalom, hogy a fiatalság és a kevésbé fiatal korosztály tekintélyes része is egyre többet CSAK a YouTube-on hallgat zenét. Az okostelefonok és a zsebedben hordott internet világában ez már olyan természetes, hétköznapi dolog, mint az, hogy tejet veszel a boltban, pláne, hogy a YouTube – egyelőre – ingyen is van. Viszont ez az egész stream dolog anyagilag csak a stream cégeknek éri meg, meg azoknak az előadóknak, akik milliós nézettségeket generálnak rövid idő alatt, tekintve, hogy az összeg, amit az ilyen felületek az előadóknak lejátszásonként fizetnek általában, nullával és egy tizedesvesszővel kezdődik, majd sok-sok nullával folytatódik, mire eléri az első egyest. Szóval akár menő a stream, akár nem, mi nem ebből veszünk limuzint, az biztos. (mosolyog)

Milyen lemezek tetszettek nektek itthonról az utóbbi időszakból? Mely zenekarokkal éreztek közös hullámhosszt, kik azok, akikkel szerintetek működhetne a közös koncertezés, de még nem játszottatok velük együtt? Már ha vannak ilyenek...

Zoli: Az utóbbi időszakból nekem az abszolút favoritom a Nomad Hotel Polimer lemeze. Évek óta vártam olyan magyar albumot, ahol az igényes magyar szöveg, az ötletes zenei alap és a fülbemászó énektémák keresztmetszetétől libabőrös tudok lenni. Nagyot alkottak továbbá Vári mester és társai – és ez most nem hazabeszélés – a Dystopia zenekarral, a Way To Unfold című tavalyi lemezük egy igen kiérlelt anyag, meglátszik rajta az a röpke hat év, ami alatt összeállt az album. (mosolyog) A kazincbarcikai Mytra zenekar Beta albuma is telitalálat, itthon ilyen jellegű space-prog metal cuccal nem is emlékszem, hogy találkoztam volna korábban. Ezekkel a bandákkal természetesen közös koncertek szervezésében is gondolkodunk, a Mytra a február 21-ei lemezbemutatón fel is lép velünk a Showbarlangban. Ugyanakkor nagyon szimpatikusak az olyan zenekarok, akik alázattal, puritán körülmények között is mindenféle arcoskodás nélkül, hajthatatlanul tolják szekerüket hosszú évek óta felfelé a hegynek, ilyen például a Remorse, az Angertea, a Flúg.

Peti: Dettó! (mosolyog) A Zoli által említettek nálam is mind betaláltak, a Nomad különösen. Ezen felül a magyar szöveges vonalról néhány dal erejéig nekem kifejezetten tetszett a Blind Myselfnek ez a dallamos megközelítése és a szövegvilága is, valamit meglepően bejött az Ørdøg lemeze is, pedig a Superbutt sosem volt az én műfajom.

Milyen lehetőségekkel indul egy hozzátok hasonló szinten álló hazai zenekar itthon koncertezés, média stb. területén? Mennyire láttok kitörési pontokat?

Peti: A 22-es csapdája. Koncertezés fronton a kitörés akkor lehetséges, ha már viszonylag nagy tábor áll mögötted, tehát stabilan átlag százötven-kétszáz fős, vagy efeletti nézőszámokat produkálsz. Ez a nagy tábor akkor kerül eléd koncerten, ha kellő hátszeled van a médiában, befut egy dal valahol, áll egy komoly management mögötted. Kellő médiahátszelet, komoly menedzsmentet ugyanakkor csak akkor ad neked bárki is, ha már van egy igen népes közönségtáborod, tehát visszakerültünk a kör elejére. Persze ha van egy stabil, és nem túl véges pénzforrásod, netán egy igazán csókos kontaktod a megfelelő helyen, akkor az még besegíthet. (mosolyog) De a lényeg, hogy mindenki magára és a szerencséjére van utalva ebben a műfajban, a zenéd minősége, fogóssága, illetve a zenekar eltökéltsége, színpadi teljesítménye sajnos a legkisebb tényező ebben a játékban. Így nem is rágódunk ezen, mi tesszük továbbra is a dolgunkat, írjuk a dalokat, terjesztjük a zenét a magunk csatornáin, és bízunk benne, hogy lassan, de biztosan minél több helyre eljut – például egy stabil pénzforráshoz, egy csókos kontakthoz, de legfőképpen ahhoz a plusz ötven-száz emberhez, akik a koncertekről még hiányoznak. (mosolyog)

Klipek, videós megjelenések kapcsán nekem kifejezetten aktívnak tűnik a zenekar. Miért szántok kiemelt szerepet a videós formátumoknak? Megéri-e ez a belefektetett energiát, anyagi forrásokat?

Peti: Fentebb említettem a YouTube egyeduralmát, mint a zenék elsődleges terjedési felületét, és mivel a zenekar az Önharckép idején kicsit későn kapott észbe, hogy ezt az oldalt is kicsit jobban kéne erőltetni, így kábé a Metamorf megjelenése után jobban ráálltunk erre a vonalra. Ennek érdekében egy kicsit belemélyedtem én is a videószerkesztők rejtelmeibe, így némileg könnyedén tudtuk magunknak összerakosgatni viszonylagos rendszerességgel különféle videókat, amivel folyamatosan fenn tudtuk tartani a figyelmet. Ugyanakkor a komolyabb hivatalos klipeket nyílván profikra bíztuk, bár eleinte ezen a téren is ért minket néhány igen kellemetlen csalódás. Elmondhatatlan felüdülés volt, amikor például az akusztikus Átszálló már sajnos második forgatásához megtaláltuk a hihetetlenül lelkes és kreatív Bilbók Gellértet, aki egy szál kézi kamerával egy baromi jól eltalált videót hozott nekünk össze, illetve később a Világra szóló című dal klipfelvételénél is csak pozitívan tudunk nyilatkozni a SignatureX team és az IlluminART munkájáról, akik nagyon profi, eltökélt és megbízható baráti csapatként segítették megvalósítani a klip igencsak markáns képi világát. Valamint külön köszönet jár a Mr Beton nevű cégnek, akik egyrészt anyagilag is támogatták a produkciót, illetve a Pendriveguruval karöltve, még néhány exkluzív betonból öntött pendrive-al is megdobták a zenekart. (mosolyog) Az ilyen tapasztalatok adják vissza a hitet, hogy nemcsak kóklerekkel fut össze az ember a szakmában.

Újabb négy évet kell majd várni a következő albumra is?

Zoli: Úgy gondolom, hogy a Lélektartó lemezzel most tényleg magasra tettük magunknak a mércét. Nem szeretnénk alább adni, ugyanakkor a hasonló színvonal tartásához rengeteg inspiráció, munka és motiváció szükséges. Éppen ezért jelenleg nem tudom megmondani, hogy hány hónapnak vagy évnek kell eltelnie egy újabb dalcsokor kiérleléséhez. Szeretnénk megtartani a közönség figyelmét, ezért semmiképpen sem húznánk feleslegesen az időt, ugyanakkor nálunk jó munkához idő kell, amiből reméljük, hogy elegendő lesz ahhoz, hogy minél hamarabb egy hasonló színvonalú anyaggal rukkoljunk elő. Valamint ahhoz is kell idő, hogy összekaparjunk megint egy akkora összeget, amiből egy ilyen vállalkozásnak neki tudunk futni. Sajnos ezen a téren ott tartunk, hogy a Lélektartó költségeit is még hónapokig nyögni fogjuk, de mi ilyen elvakultak vagyunk. (mosolyog) A horgász etetőanyagra meg pecabotra, a focista stoplis cipőre, mi meg lemezfelvételre és -kiadásra költjük a megtakarításainkat. (mosolyog)

Mik a terveitek a közeljövőre nézve?

Peti: Bármennyire is szélmalomharc ez a magunkfajta zenekar számára, de még mindig nem adtuk fel, hogy valahogy médiafronton történjen némi áttörés, főleg rádiós szinten, így amennyire tudunk, erre mindenképpen ráfekszünk a közeljövőben, hátha mást is meggyőzünk végre, hogy például az Átszálló igenis egy háziasszony-kompatibilis, rádiós dal. (mosolyog) És persze a koncertezést is besűrítjük, de csak ésszerű keretek között, nagyobbrészt klubbos szinten, de azért reménykedve, hátha a nyárra néhány fesztiválszervező is ránk talál. No de a legelső és legfontosabb ebben a sorban a már említett február 21-ei lemezbemutató koncertünk a ShowBarlangban, ahová várunk mindenkit, aki épp arra jár!