Shock!

Idén húsz éve alakult meg Magyarország legpatinásabb, nemzetközi szinten is elismert black metal csapata, a Sear Bliss. A szombathelyi fogat a '90-es években az első hazai metal zenekar volt, amely kijutott a nemzetközi porondra, és azóta is igen sok minden történt velük, így nem csoda, hogy a jeles évfordulót december 6-án, pénteken egy nagyszabású koncerttel ünneplik meg, ahol az alkalomhoz illően minden lemezt megidéznek majd néhány dal erejéig. Nagy András énekes/basszusgitárossal, a Sear Bliss vezetőjével beszélgettünk.

Kezdjük az évfordulós koncerttel: mire lehet számítani tőletek december 6-án?

Az eddigi jubileumainkat is mindig megünnepeltük ötévente, ez a koncert azonban az eddigieknél is nagyobb szabású lesz majd. Sosem játszottunk még korábban olyan átfogó programot, mint amilyet most fogunk: minden korszakunkból válogatunk majd, köztük nagyon rég játszott és soha korábban nem játszott számokat is, vagyis rengeteg különlegesség lesz a műsorban. Látvány szempontjából is igyekszünk majd felülmúlni önmagunkat, és persze lesznek vendégek is, úgy a zenekaron belülről, mint kívülről. Ezek közül van, aki még nem fix, és olyan is, akinek a jelenléte egyelőre nem publikus, szóval teljes listát egyelőre nem mondanék. Annyit mindenesetre elárulhatok, hogy az egyik legtartósabb felállásunkból Schönberger Zoltán és Neubrandt István biztosan színpadra lép majd, de lesznek emberek a régebbi időkből is, így például Scheer Viktor vagy Kovács Attila. És ott lesz Alba Hyseni énekesnő is, aki a legutóbbi Eternal Recurrence lemezen vendégeskedett.

Az egészen korai felállásból lesznek vendégek?

A tervek szerint igen.

Kicsit repüjünk akkor vissza abba az időszakba, hiszen a Sear Bliss volt az első magyar metal zenekar, amely leszerződött külföldre, és lemezt jelentetett meg. Utólag hogy látod: sikerült elérnetek, amiről akkoriban álmodoztatok?

Ez egy érdekes kérdés. Az biztos, hogy amit akkor szerettünk volna, azt már magával a szerződéssel és a Phantoms lemez megjelenésével megvalósítottuk, tehát már tizennyolc évesen elértük, amiről álmodoztunk. Akkoriban különlegesen nagy szó volt az ilyesmi, hiszen teljesen másképp működtek még a dolgok, mint manapság. Ráadásul mindez egybeesett a black metal nagy underground felívelésével is – nem véletlen, hogy a mai napig az első albumunk számít kereskedelmi szempontból a legsikeresebbnek. Nem mondom, hogy utána már csak egy helyben topogtunk, mert ez egyáltalán nem igaz, de tény: akkor, a '90-es évek közepén jó időben voltunk a jó helyen, és az egy különlegesen erős felállás volt. Ennek köszönhető mindaz a mágia, ami hallható azon a lemezen, mert sikerült is elkapnunk a zenében azt, ami különlegessé tette az akkori csapatot. Talán egy kicsit túl hirtelen is értük el vele mindazt, amire akkoriban egy magyar zenekar vágyhatott. Persze aztán nem lett belőlünk Metallica, mint ahogy ebben a műfajban másokból sem, de ma is jó külföldi kiadónál vagyunk, rendszeresen játszhatunk kint. Vagyis tartunk egy bizonyos szintet, amivel abszolút elégedettek vagyunk.

Példányszámra lefordítva mit jelentett a Phantoms sikere?

Friss adataim nincsenek, de a megjelenéstől számított első egy-két évben olyan tízezer példány fogyott a lemezből, legalábbis ennyiről tudunk. Utána volt még licenszkiadás, kazettás újrakiadás, szóval a végeredményre igazából tippelni sem tudok. Ez a tízezer példány ma már eszméletlen nagynak tűnne a mi szintünkön, de ilyen underground vonalon egyébként akkoriban is jónak számított.

A mágia szót használtad az imént. Eszerint a mai napig elégedett vagy a Phantomsszal?

Nem voltunk akkoriban mindannyian tapasztalt zenészek – én voltam a legfiatalabb a bandában egyébként –, nem volt mindenki mestere a hangszerének, de én mai fejjel is csak elkötelezettséget, őszinteséget, egy kicsit akár naivnak is nevezhető „tűzön-vízen-át" hozzáállást hallok azon az albumon. Ez a mai napig érződik a zenéből, és bizonyára épp emiatt is lett sikeres a lemez. Később persze a zene is változott, mert sosem akartuk ugyanazt kétszer megcsinálni. De ezekben a változásokban egyébként a tagcserék is közrejátszottak a tudatos kísérletezgetés mellett.

Témánál vagyunk: a zenekarban mindig is elég komoly volt a fluktuáció. Miért?

Minden esetben más ok húzódott meg a háttérben. Magyarországon ebből nem lehet megélni, így volt, akinek csökkent a motivációja, más meg simán csak elköltözött, ami lehetetlenné tette a közös munkát. Nem mondom, hogy ez valaha is elsődleges szempontot jelentett a tagok kiválasztásánál, de tény, hogy a Sear Bliss mindig is nagyon erősen kötődött Szombathelyhez, és errefelé nem találni olyan sok zenészt, aki teljes mértékben elkötelezett az ügy mellett. Ez az évek során számos zenei és emberi konfliktust is eredményezett, én ugyanis zenekarvezetőként mindig úgy álltam a dolgokhoz, hogy elkötelezettséget, komoly hozzáállást vártam a társaimtól, még akkor is, ha – ahogy mondtam – ebből idehaza nem lehet megélni. A korai felállás is ilyen okok miatt esett szét egyébként. A csapat egyik fele hajtotta volna a külföldi turnékat, lemezkészítést, ami egyébként össze is jött, a többiek pedig inkább befelé fordultak volna. Ebből a szempontból soha nem volt egyszerű a dolog...

Itthon körülbelül mindenki el tudja helyezni a Sear Blisst, de mi a helyzet külföldön? Mennyire ismeri a bandát egy úgymond átlag német vagy holland vagy akármilyen metalos?

Viszonyítás kérdése, és helytől is függ. Külföldről a mai napig több koncertmeghívást kapunk, mint Magyarországról, amiben nyilván közrejátszik, hogy jelenleg erős, jó terjesztéssel rendelkező kiadónál dolgozunk. Ez azonban korábban nem volt mindig jellemző, és például igazán profi koncertügynökségünk is csak az utóbbi időben lett. A megfelelő háttér néha komoly problémákat is okozott: a második album megjelenése után például elmehettünk volna egy másfél hónapos nemzetközi turnéra, ezt azonban nem tudtuk vállalni, és az efféle hosszabb körutak sajnos ma sem megoldhatók. De szerencsére fesztiválokra is rendszeresen hívnak, például négyszer vagy ötször játszottunk már a Brutal Assaulton is, és még sorolhatnám. Nyilván nem vagyunk olyan ismertek, mint mondjuk egy Behemoth – a kiadónknak is vannak nagyobb csapatai nálunk –, de én azért úgy látom, az underground beavatottabb arcai ismerik a bandát. Ezt egyébként az is igazolja, hogy a nyugat-európai klubkoncerteken sosincs létszámhiány, mindig szép számmal jönnek le az emberek megnézni minket.

Magyarországon mennyire lehet még előrelépni szerinted ezzel a fajta extrém metallal?

Itthon is akadtak jó és nem annyira jó idők. Annak nagyon örülök, hogy a zenekar nem ragadt meg egyetlen generációnál: ma is rengeteg új embert látunk a bulikon, pedig nem koncertezünk sokat, és angol nyelven zenélünk, ami Magyarországon ugye a mai napig hátránynak számít. De az itthoni nézőszámokkal sem szokott gond lenni. Mindig is a periférián működtünk, de van a zenekarnak egy hűséges, elkötelezett bázisa, amibe ráadásul folyamatosan érkeznek újak is, és ez nagyon jó.

Ha egy csúcspontot és egy mélypontot kellene kiemelned az elmúlt két évtizedből, melyek lennének ezek?

Konkrét csúcspont helyett inkább azt mondanám, az 1996 körül történtek együttesen jelentették minden álmunk beteljesülését: a kinti szerződés, a lemezmegjelenés, hogy az Aardschokban a hónap lemeze lett a Phantoms, majd amikor utána szinte rögtön turnéra mehettünk az egyik legnagyobb akkori kedvencünkkel, a Mardukkal. Nagyon nehéz is volt felfogni akkor mindezt. És ha mondhatok még egyet: személy szerint nekem az utolsó lemez, az Eternal Recurrence is csúcspont, mert nagyon fontos volt számomra emberileg is. Roppant őszinte, mély album lett, amin zeneileg, hangszerelésileg is számos újdonságot valósítottunk meg, amit nagyon komoly személyes sikerként éltem meg. Ami pedig a mélypontot illeti, a 2000-es évek elejét említeném, hiszen a harmadik album csak óriási nehézségek árán tudott elkészülni. Hosszasan szenvedtünk a kiadókereséssel, keveset tudtunk koncertezni, és volt olyan időszak, amikor csak két emberből állt a banda. Nem is csoda, hogy akkoriban sokan azt hitték, feloszlottunk...

Mi várható tőletek a következő időszakban?

Egyelőre csak a koncerttel foglalkozunk, de természetesen vannak már új ötletek, és a mostani tervek szerint jövő tavasszal akarjuk felvenni a következő lemezt. Ha ez összejön, 2014 őszén akár meg is jelenhet majd. Addig egyébként nem várható túl sok koncert sem, bár az év végére még van egy svájci meghívásunk, és tavasszal Németországba is megyünk. Az viszont már biztos, hogy a régi lemezek hamarosan újra megjelennek, méghozzá reményeink szerint bakeliten is. A kiadói bonyodalmak miatt konkrétumokat még nem tudok mondani, de nagyon rajta vagyunk az ügyön, és folyamatosan mennek az egyeztetések. Az érdeklődés is komoly, de ez nem is csoda. Néha én is meglepődöm, amikor látom, micsoda horror árakon cserélnek gazdát a régi lemezek az eBayen meg a hasonló oldalakon... Egy szintén régóta esedékes DVD megjelenésén is dolgozunk, ez még a tizenöt éves jubileumi bulink felvétele lenne,amely szintén kiadói problémák miatt nem jöhetett ki a megfelelő időben. Most azonban záros határidőn belül ezt is kihozzuk majd.

És milyen irányvonalat képviselnek az új dalok?

Egyelőre még csak amolyan előzetes demózgatások folynak, szóval nem tudok még konkrétumokat mondani, hiszen még sok változás történhet, mire komolyabban összerakjuk a számokat.

Stílusát tekintve szerinted black metalt játszik még a Sear Bliss?

Szerintem annál azért változatosabb a zenénk, de ez nyilván definíciótól is függ, hiszen mindenki mást ért black metal alatt. Én igazság szerint mindig is nyitott voltam, és most, harmincöt évesen is nyitott vagyok. Sosem akartam, hogy csak egy bizonyos stílusban alkossunk, vagy hogy könnyen be lehessen határolni a zenénket.

Miket hallgatsz mostanában egyébként? Követed az új zenéket?

Az utóbbi években annyira már nem, mint előtte. Sem időm, sem energiám nincs mindennel lépést tartani, bár azért persze tetszenek zenekarok, és veszek is lemezeket, méghozzá széles spektrumban. Nagyon szeretem az olyan befelé forduló muzsikákat, mint például az Ulver, és Ihsahn utolsó albuma is nagyon tetszett. De például Devin Townsendet is szeretem, és nem csak lemezen hallgatom szívesen, hanem koncerten is nagyon jó. Ha már így említetted az előbb, a black metalban is találok erős lemezeket. Az új Watain például jól sikerült.

Szerinted van még egy újabb húszas a Sear Blissben?

Húsz év nagyon hosszú idő, szóval nem tudom. Ha van is, azt csakis folyamatos változás mellett tudom elképzelni. Sok zenekar önmaga paródiájává válik azzal, hogy semmi mást nem csinálnak, csak görcsösen ismételgetik a régi dolgaikat... Az persze biztos, hogy húsz év múlva is zenélni fogok, de fogalmam sincs, milyen néven. Vannak olyan dalaim, demóim is, amiknek közük sincs a Sear Bliss zenei világához, és előbb-utóbb ezekkel is szeretnék kezdeni valamit. De ami a zenekart illeti, még egy újabb tíz évet simán reálisnak tartok magunkkal kapcsolatban. Van még mit mondanunk, és zeneileg is sok rejlik még a bandában. Sőt, úgy érzem, hogy egyfajta új lendületet kaptunk most. Érettebb fejjel eleve sokkal több mindent tud kifejezni az ember, mint fiatalon. A legutóbbi albumot például biztosan nem lettünk volna képesek megcsinálni húsz évesen, mert vannak benne olyan pluszok is, amiket az életkor adott hozzá.

Mi minden idők három legjobb lemeze?

A Metallicától a Master Of Puppets, a Slayertől a Reign In Blood és az Emperortól az Anthems To The Welkin At Dusk.

Mi az élet értelme?

Egy film a Monty Pythontól, 1983-ban jött ki, ha jól tudom.