Shock!

Aligha mondhatni, hogy a Sepultura számára könnyű lett volna az elmúlt 8-9 év: tagcsere, kiadóváltás, kevés pozitív visszhangot kiváltó, nem túl sikeres lemezek fémjelezték az ezredforduló környékét a legendás brazil banda életében, ráadásul Max távozása után jelenleg úgy tűnik, meghatározatlan időre a másik Cavalera, Igor is lelécelt a csapatból.

Melyikőtöktől származott az ötlet, hogy pont Dante Isteni színjátékát dolgozzátok fel az új lemezen?

2004. augusztusában álltunk neki a munkának, és az én ötletem volt, hogy keressünk valamit, amiből újabb inspirációt meríthetünk, hiszen a Sepultura karrierje során gyakorlatilag mindent kipróbáltunk már: rengeteg különböző országban vettünk fel lemezt a legváltozatosabb helyszíneken, zenéltünk kastélyokban, az indiánokkal az esőerdő mélyén, dolgoztunk együtt japán ütősökkel és számtalan más muzsikussal, vendéggel, kipróbáltunk egy rakás producert. Most mindannyian úgy éreztük, hogy egy újfajta kiindulópontot kellene találnunk. Mivel otthon, Brazíliában többször készítettünk már filmzenéket, eszembe jutott, hogy akár egy film vagy egy könyv is lehetne az új alap, amire felépíthetjük az új lemezt. Magát az Isteni színjátékot előzőleg csak Derrick (Derrick Green énekes) olvasta közülünk, amikor annak idején a suliban tanult róla, így ő rukkolt elő azzal, hogy talán ezt kellene feldolgoznunk. Én eleinte Stanley Kubrick filmjét, a Mechanikus narancsot erőltettem, aztán elkezdtem olvasni az Isteni színjátékot, és egyszerűen lenyűgözött az a hihetetlen gazdagság és rétegzettség, ami jellemzi ezt a művet, ráadásul annak ellenére, hogy több mint hét évszázada született, ma is tökéletesen aktuális, bárki tud hozzá kapcsolódni. A legfőbb célunk egyébként pont az volt, hogy feltérképezzük a kapcsolódási pontokat Dante világa és a mai világ között, ezért is lett az album címe Dante XXI. A könyv mintájára három részre osztottuk a lemezt, de ugyanígy a külsőségeket is az Isteni színjátékhoz igazítottuk. Ez persze óriási kihívás volt, de nagyon élveztük.

Eddig milyen visszhangokat váltott ki ez a nagy vállalkozás?

Eddig nagyon pozitívak a visszajelzések, ami valószínűleg annak köszönhető, hogy a lemez viszonylag könnyen megfogható. Akár húsz albumot is kihozhattunk volna az Isteni színjátékból, de mi nem akartunk egy unalmas, rengeteg számból álló dupla anyagot csinálni, hanem normális, 40 perc körüli játékidőben gondolkodtunk. A koncerteken is jól működnek ezek a nóták. Persze egyelőre még nem tudunk mindent úgy megszólaltatni élőben, mint a lemezen, gondolok itt a csellókra, a kürtökre, a nagyzenekari megoldásokra, de azon leszünk, hogy a következő turnén már ez is megvalósulhasson.

Gondolom, nem tévedek, ha azt mondom, hogy jelenleg ezt tartod minden idők legjobb Sepultura albumának…

Nehéz ezt ilyen kategorikusan kijelenteni… Nyilván mindig a legújabb lemez áll a legközelebb az ember szívéhez, de az az igazság, hogy nem tudok teljesen külön-külön tekinteni az albumainkra, hiszen mindegyik egy összefüggő folyamat része. Úgy értem, a Roots logikus következménye volt az Arise-nak, a Chaos A.D.-nek, az akkori turnékon tapasztaltaknak, aztán amikor Max elment, alapjairól kellett felépítenünk megint mindent. A Dante XXI tehát ugyanígy természetes folyománya az Againstnek, a Nationnek és a Roorbacknek. De igazad van, jelenleg tényleg ez a kedvencem, mivel rengeteg kellemes élmény kapcsol hozzá. Óriási volt elolvasni ezt az örökérvényű művet, és alkotni belőle valami újat.

Mai fejjel mit gondolsz az előző három lemezről?

Azt, hogy rendben vannak. Tudod, amikor Derricket bevettük a csapatba, mindannyian tisztában voltunk vele, hogy nehéz dolgunk lesz, és semmi sem lesz már olyan, mint azelőtt. Amikor Max elment, nem csak a frontemberünket veszítettük el, de a menedzserünket és a lemezcégünk támogatását is. Mint mondtam, mindent az alapokról kellett ismét felhúznunk, ami időt vett igénybe. Össze kellett érnünk zenekarként, amihez persze sok segítséget kaptunk kívülről. Óriási volt például a Slayerrel vagy a Metallicával turnézni az Against lemez idején, és azt hiszem, ezek a turnék rengeteget segítettek abban, hogy összecsiszolódjunk Derrickkel. Egy zenekar ugyanakkor sosem csak a zenétől válik igazi zenekarrá. Szükség van a kiadó támogatására, a menedzsment munkájára, reklámokra, komoly turnétámogatásra… A végén már képtelenség volt együtt dolgozni a Roadrunnerrel, ők ugyanis sosem hittek Derrickben és ebben az új felállásban. Nem volt könnyű összerakni a lemezeinket, különösen az Againstet és a Nationt nem, de rengeteget tanultunk közben a zeneipar azon részéről, amikkel korábban nem nagyon foglalkoztunk. Pedig ha előtte is törődünk a járulékos üzleti dolgokkal, talán minden másként alakul, hiszen pont ez tette lehetővé, hogy a régi menedzserünk mindent az irányítása alá vonjon.

Gloria, ugye?

Igen. Ma már lényegesen többet tudunk a háttérről, mint azelőtt, és sokkal jobb pozícióban vagyunk, mint a Max kiválását követő első években. Most végre van egy új menedzsmentünk, és egy olyan kiadónk is, amelyik a jövőt nézi és nem a múltat. Az SPV-től most mindent megkapunk: tudunk normális videoklipeket készíteni, kiadhattuk a koncert DVD-t, jó turnékat csípnek meg nekünk. Mindenki ugyanazokért a célokért dolgozik.

Vagyis abszolút elégedettek vagytok.

Így van. Nehézségek persze mindig akadnak, már értem ezalatt például, hogy Igor most éppen nincs velünk, de itt van helyette Roy Mayorga, aki kiváló teljesítményt nyújt a turnén.

Nem furcsa számotokra, hogy Roy nemrég még Max-szel játszott a Soulfly-ban?

Egyáltalán nem, sőt, még előny is, hogy egy olyan dobos segít ki minket, aki nem ismeretlen a rajongók számára. A rock’n’roll történelmében távolról sem egyedülálló az efféle szituáció. Gondolj bele, micsoda vándorlás ment a Deep Purple-ben, a Black Sabbath-ban, a Rainbow-ban, a Whitesnake-ben… Elég, ha csak annyit mondok, hogy Ian Gillan énekelte fel a Sabbath Born Again lemezét. Tulajdonképpen egyetlen nagy csapat volt ez, csak többfelé osztódva. (nevet) Roy mindig is óriási Sepultura rajongó volt, hihetetlenül szenvedélyesen és olyan odaadással játszik, amit Igor most biztosan nem tudna nyújtani, hiszen agyilag otthon lenne Brazíliában.

El tudod képzelni, hogy Igor nem jön vissza a Sepulturába?

Fogalmam sincs. Tényleg nem tudom. Igor élete az utóbbi években alapjaiban megváltozott: 15 év után elvált a feleségétől, akivel három gyereket neveltek, és talált egy új asszonyt, akivel most szintén született egy srácuk. A zenekar számára persze meglehetősen szerencsétlenül jött ki ez az egész, hiszen most jelent meg egy baromi erős új lemezünk, és akkor következtek ezek az elcseszett kavarások a dobos személye körül… A nyáron mindenesetre nem nagyon fesztiválozunk sem Európában, sem máshol, de ősszel vissza akarunk jönni, és csinálni egy turnét főzenekarként. Ugyanígy egy önálló amerikai turnéba is bele akarunk vágni. Addigra talán kiderül, mit hoz a jövő. Remélem, Igor visszajön, és közösen folytatjuk. Ha nem így lesz, megnézzük, mihez tudunk kezdeni Roy-jal. A lényeg, hogy rengeteget akarunk koncertezni ezzel a lemezzel, mert annyira újszerű, annyira friss. Minél több embernek be akarjuk mutatni az új nótákat. Ki tudja, akár ilyen Spinal Tap-szerű szituáció is kikerekedhet ebből a végén, egy rakás különböző dobossal. (nevet) A lényeg, hogy a színpadon minden a legnagyobb rendben legyen, és a zene leszakítsa a nézők fejét.

Ha már itt tartunk: amikor először láttalak titeket ebben a felállásban, eléggé hiányoltam a második gitárt az olyan két gitárra íródott régi nótákban, mint az Inner Self vagy a Troops Of Doom. Sosem gondoltatok arra, hogy bevesztek egy ritmusgitárost?

Derrick gitározik pár dalban a koncerteken, például az Apes Of Godban vagy a Mind Warban, de ilyen a Troops Of Doom is, amit ma is játszani fogunk. Ő persze nem igazán gitáros alkat, már úgy értem, nincs meg az a zenei háttere gitárosként, mint nekem, nincs ott a kezében az a pengetéstechnika és a többi, ami a régi számokhoz kell, tudod, ez az Exodus, Slayer, Metallica típusú thrashes dolog. Ugyanakkor nem akartunk feltétlenül úgy tenni, mintha minden ugyanolyan lenne, mint azelőtt, hiszen ez egy másik felállás. Paulo, Igor és én most amolyan power-trióként működünk, és az ilyesmi nem úgy működik, hogy csak úgy egyik pillanatról a másikra beveszünk valakit a zenekarba magunk mellé. Felesleges erőltetni ezeket a húzásokat, mert úgysem lesz ugyanolyan a csapat, mint régen volt. Most ebben a felállásban menetelünk előre és megpróbálunk valami újat, valami mást létrehozni. Az a tapasztalatom, hogy a többségnek rokonszenves ez a hozzáállás. Aztán persze valaki ezt hiányolja, más azt, a harmadik meg amazt, de ez is teljesen normális.

Igaz, hogy Sharon Osbourne meg akarta kaparintani a klasszikus felállást az idei OzzFestre?

Az ideire? Nem, arra nem. De néhány éve valóban megpróbáltak összehozni minket Max-szel, hogy egy hónapig turnéztassanak az amerikai OzzFesten. Ez azonban nem úgy működik, hogy valaki letesz az asztalra egy nagy halom pénzt, mi meg egyből megyünk ki a színpadra Max-szel. Ahhoz, hogy ez megvalósuljon, először újra fel kellene vennünk vele a kapcsolatot, beszélni egymással, rendbehozni a dolgokat… Hiszen ma már 2006-ot írunk, és egyikünk sem ugyanolyan, mint 1996-ban, a szétválás idején volt.

Nem vagytok könnyű helyzetben ezzel kapcsolatban… Különösen Derricknek lehet nehéz dolga, hiszen rengeteg régi rajongó még ma is azt akarja, hogy Max visszatérjen a csapatba. Hogyan tudjátok kezelni az ilyesmit?

Teljesen természetes, hogy sokan megint Maxet akarják látni a fronton, hiszen az volt a Sepultura legismertebb felállása, ugyanakkor számtalan vélemény létezik. Mindenki azt gondol, amit csak szeretne, meg is hallgatjuk mások álláspontját, de az a legfontosabb, amit mi akarunk. Vannak, akik esélyt sem adtak az új lemezeinknek, de ez az ő dolguk. Mások meg pont akkor kezdték el hallgatni a Sepulturát, amikor Max kilépett, pont azért, mert Derrick torka jóval sokszínűbb és nagyobb a hangterjedelme is, mint az övé volt. Ezek a rajongók egyáltalán nem szeretnék, ha Max visszajönne a bandába. A legismertebb felállás persze sokaknak örökre felülmúlhatatlan marad, hiszen a fiatalságuk rengeteg emléke fűződik hozzá, az első koncertélmény, satöbbi… Ez így is van rendjén, az igazság viszont az, hogy ezek az emberek valami olyasmit akarnak újraélni, ami már nem létezik. Mindnyájan nagyon szívesen emlékszünk vissza a tinédzserkorunkra, ugyanakkor ha ma elmész valahová, ahol például kamaszként nyaraltál, hiába próbálod magadat ugyanúgy érezni, mint akkor, nem fog menni, mert a hely is megváltozott és te is megváltoztál, felnőttél, másként látod a dolgokat. Mindenféle véleményt elfogadok, még akkor is, ha néha felhúzom magam rajtuk. Bele kell törődnünk, hogy rajtunk ugyanúgy örökké vitatkozni fognak az emberek, mint a Van Halen vagy a Black Sabbath egyes felállásain.

A Sepultura a ’90-es évek egyik legnagyobb és legsikeresebb metal bandája volt. Mit gondolsz, a fiatalabb zenekaroknak van manapság esélye olyan karriert befutni, mint a tiétek, vagy jelenleg már teljesen másként működik az egész zeneipar?

A zeneipar teljesen megváltozott, de a mi időnkben sem volt könnyű érvényesülni, különösen Brazíliából nem, hiszen nekünk még az is óriási problémát okozott, hogy rendes hangszerekhez és felszereléshez jussunk. A különbség az, hogy más típusú nehézségek várnak a mai bandákra, mint annak idején a mi generációnkra. A legfőbb dolog ugyanakkor az, hogy mindenki maradjon önmaga és játssza azt, amit szeret. Amikor mi elkezdtünk zenélni, a szamba és a bossanova hazájában senki sem gondolta volna, hogy bármire is visszük majd azzal a death metallal, amit a korai időkben játszottunk, mégis kitörtünk Brazíliából. Egyszerűen minden zenésznek hinnie és bíznia kell önmagában, és a kemény munkának meglesznek az eredményei. Utána pedig már csak megfelelően kell kezelni a helyzeteket és okosan kell kihasználni az adódó lehetőségeket.

Mit gondolsz azokról a sikeres fiatal amerikai bandákról, akik mind-mind fő hatásaik között nevezik meg a Sepulturát? Ismered a Shadows Fallt, a Killswitch Engage-et és társaikat?

Hogyne ismerném őket! Ezek mind nagyon-nagyon jó zenekarok, és óriási büszkeséggel tölt el, hogy érezhetően hatással voltunk rájuk. De ugyanígy említhetném a nu metal vonal csapatait is, a Kornt, a Deftones-t, a Slipknotot… Rájuk szintén hatottunk. Sokszor egyébként nemcsak zenei hasonlóságokat veszek észre. Nézd meg például az új In Flames lemez borítóját, ami szinte teljesen ugyanolyan, mint a Roorbacké volt! (nevet) De ugyanígy említhetném a Metallica St. Anger lemezének designját is, ami meg a Nationére hajazott, ugyanaz a formavilág, hasonló színek… Azt hiszem, pont ez a zene lényege: inspirálni, gondolkodásra, alkotásra késztetni másokat nem csak intellektuálisan, szövegekkel, hanem számos egyéb módon is. Ez egy nagyszerű érzés.

Az In Flamest ismerted a mostani turné előtt?

Nem igazán. Tudtam persze, hogy léteznek, tudtam, hogy van egy csomó albumuk, de sosem hallgattam meg egyiket sem. De jó srácok és kitűnő zenészek, óriásiak a színpadon, a turné pedig nagyon jól megy.

Az imént említetted az Exodust. Ismered ezeknek az újjáalakult régi kedvenceknek a friss lemezeit? Exodus, Death Angel…

…Destruction… (nevet) Persze, hogy ismerem. A Celtic Frost is most jön majd ki egy új lemezzel, arra is nagyon kíváncsi vagyok. Ha valaki őszintén és élvezettel zenél, akkor örülök ezeknek az albumoknak. Persze nagyok az elvárások az ilyen bandákkal szemben, sokan szkeptikusak is velük kapcsolatban. A mi esetünkben pont az a jó, hogy a rajongóknak fogalmuk sincs, mit várjanak egy-egy új Sepultura lemeztől. Ezt általában még mi sem tudjuk. (nevet) De ez nem újdonság, már Max idejében is így működtünk. Ha megnézed, óriási a különbség például az Arise és a Roots között. Rengeteg ember, aki isteníti az Arise-ot, tiszta szívéből utálja a Roots-ot.

Megígérem, hogy ez az utolsó kérdésem Max-szel kapcsolatban, de nagyon érdekelne, hogy hallottad-e az utolsó Soulfly lemezt, a Dark Ages-t, ami erősen a klasszikus Sepulturára üt.

Nos… Amikor megjelenik egy új Soulfly lemez, mindig belehallgatok, mert természetesen érdekel, mit csinál Max, de az igazat megvallva eddig sosem hallottam semmi fejlődést. Az utolsó lemez ebből a szempontból egy kicsit más, talán az új tagok miatt is… Az az igazság, hogy régen is az volt az egyik legfőbb problémám Max-szel, hogy folyamatosan a múltba meredt és újra akart teremteni valamit, ami abban a formájában ma már nem létezik. Ez ugyanolyan, mint ahogy például te is a második gitárról kérdeztél az előbb. Mindez történelem, a hátterünk, a múltunk része, nem lennénk olyanok nélküle, mint most, de nem azt kell nézni, mi volt régen, hanem hogy mit hoz a jövő. Ha valaki folyamatosan visszafelé tekint, az egy idő után nem fejlődik tovább. Úgy érzem, ez az utolsó Soulfly lemez volt Max első kísérlete a szétválás óta, amikor tényleg megpróbált valami újat csinálni.

Köztudott, hogy régebben egy csomó side projected volt például a Metallica, a Machine Head vagy az Exodus tagjaival közösen. Vannak ma is más bandáid a Sepultura mellett?

Megvan még egy csomó régi felvételem is, amiket Jason Newsteddel csináltunk… A banda neve Sexoturica volt, Jason terjesztette is ezeket a demókat annak idején. Brazíliában most is van egy egész sor zenekarom. Játszom egy Black Sabbath tribute zenekarban, van egy ’70-es évek-beli rockklasszikusokat nyomó bandám, de vendégként gitározom egy popcsapatban is. Ez ilyen kicsit rockosabb brazil popzene, a lemezükön is szerepeltem… Emellett tartok egy csomó gitárklinikát is. Óriási élmény mindig más és más zenészekkel játszani, mindig másféle zenével próbálkozni. A saját szólólemezemen is dolgozom már egy ideje, remélem, idén végre kész lesz, és jövőre megjelenhet.

Milyen típusú zene lesz rajta?

Mindenféle. Egy dupla albumot készítek, az egyik fele alapvetően elektromos, a másik inkább akusztikus jellegű lesz, énekes és instrumentális nótákkal egyaránt. Semmiképpen sem egy maszturbálós gitáralbumra kell számítani, inkább az egyes hangszínekkel, tónusokkal kísérleteztem sokat. Olyan kicsit ez az anyag, mintha az életem filmzenéje lenne… Tudod, rengeteg mindenen mentem keresztül az elmúlt évtizedben, és folyamatosan kiírtam magamból az egyes élményeket, rögzítettem az újabb és újabb ötleteket. Hihetetlen mennyiségű témám gyűlt össze, és most végre összeszedtem a felvételeket, valami rendszert teremtettem közöttük, és elkezdtem összerakni a lemezt.

Kinek a hatására ragadtál hangszert annak idején?

A KISS miatt. Az én generációm Brazíliában alapvetően nagyon szerencsés, mert ugyan mi is egy kemény katonai diktatúrában nőttünk fel, de nálunk mégsem volt annyira rossz a helyzet, mint mondjuk Chilében vagy Argentínában. Így aztán a ’80-as évek elején jöhetett koncertezni az országba a KISS és a Queen, aztán 1985-ben megrendezték az első Rock In Rio fesztivált is Ozzyval, az Iron Maidennel és még egy rakás nagy bandával… A két fő zenei hatásom a KISS és a Queen volt, és így szerencsére mindkét csapatot láthattam élőben is. Különösen a KISS volt számomra izgalmas.

Bizonyára voltak gitárhőseid is, illetve ma is vannak kedvenc gitárosaid…

Ó, hogyne, minden gitárosnak vannak kedvencei. Nagyon szeretem Jimi Hendrixet, Jimmy Page-et, Ritchie Blackmore-t, Tony Iommit, Randy Rhoads-ot, Dimebaget, Zakk Wylde-ot… De alapvetően minden stílusban akadnak favoritjaim, imádom például Steve Howe játékát is.

Mi a három abszolút kedvenc lemezed?

Hú, ez nehéz kérdés… Csak hármat mondhatok? Az első lemezem, amit magamnak vettem, az A Night At The Opera volt a Queentől. Ma is úgy gondolom, hogy az egy tökéletes album. Ugyanilyen alapvető az egyes Black Sabbath is, ami ugye mindent elindított (nevet). Harmadiknak meg a sajátunkat mondom, csak hogy képviseltessük magunkat ebben az illusztris társaságban, legyen a Dante XXI… (nevet)

Mindenkitől megkérdezzük, így tőled is: mi az élet értelme?

(énekelni kezdi a Monty Python Always Look On The Bright Side Of Life-ját) Az élet értelme talán a tanulás, a fejlődés, nem pedig az, hogy mindent az uralmunk alá hajtsunk, mint ahogyan teszi azt az emberiség a Földdel. Azt hisszük, hogy mindent megtehetünk, beszélhetünk Istennel és utolérhetjük Istent. Azt hiszem, az élet értelme pont az lenne, hogy félretegyük azt a kibaszott arroganciát, ami jellemzi az emberiséget, és tanuljuk meg tisztelni, becsülni a dolgokat, a bolygót… Tudod, három gyermekem van, és azt akarom, ha ugyanúgy tudnának fára mászni vagy bemenni fürdeni a folyóba, mint annak idején én. Nem szeretném, ha mindez elveszne. Tisztességesen kellene bánnunk egymással és a természettel ahelyett, hogy mindenki kizárólag azzal törődik, hogy minél több pénzt zsebeljen be.

További fotók:
Sepultura