Shock!

2004-ben jelent meg az Ayreon The Human Equation albuma, amelyet a tábor egy része a mai napig Arjen Lucassen legjobb munkájának tart, azzal azonban ettől függetlenül sem nagyon lehet vitatkozni, hogy felépítését, sztoriját tekintve ez áll a legközelebb mind közül egy klasszikus rock/metal operához. Bizonyára érzi ezt maga a mester is, hiszen idén néhány exkluzív hollandiai előadás erejéig színpadra is állította a nagy művet. Az egyik ilyen különleges show-ról nálunk is olvashattál, és természetesen nem hagyhattuk ki azt sem, hogy kifaggassuk a kulisszatitkokról Szabó Ágostont, a The Dethroners volt énekesét, akit háttérvokalistaként az a szerencse ért, hogy szerepet kapott a darabban.

Amint megjelent az első felhívás, rögtön jelentkeztél?

Amikor megláttam a kiírást, először az jutott eszembe: de jó nekik... Aztán pár másodperccel később elkezdtem játszadozni a gondolattal, hogy akár én is jelentkezhetnék. Ahogy pörgettem a fejemben a dolgot, egyre kevésbé tűnt akkora baromságnak, mint mikor először bevillant. Amúgy így utólag már összeszámolni sem merem, hány dolog együttállása kellett hozzá, hogy ez a projekt összejöjjön... Először csak jegyelővételre regisztráltam, majd valamiért pár nappal később újra felmentem a honlapra, és akkor láttam meg a kiírást. Egy rövid biográfiát, motivációs levelet, és valamilyen képes-hangos anyagot kellett feltölteni a jeletkezéshez. A Freewill című Dethroners-nóta klipjét választottam. A leadáskor amúgy teljesen biztos voltam benne, hogy bukta a dolog, hiszen a kiírásból már látszott, hogy a szervezők nem pusztán Hollandiára koncentrálnak, bárki a világon jeletkezhetett. Aztán pár hét múlva mégis megjött a levél a következő körről, ami már a személyes meghallgatás volt.

Miképp zajlottak a válogatások?

A meghallgatásra két kórusrészletet (Day 2: Isolation, Day 3: Pain) kellett megtanulnunk. Egy Rotterdam melletti városban, Dordrechtben, egy gyárépületből kialakított modern koncertteremben gyűltünk össze vagy harmincan. A kórusvezető (Laura ten Hoedt) és a produkció szülőanyja (Yvette Boertje) felügyelték a kiválasztást. Volt közös éneklés és kiscsoportos ad-hoc zenei feladatmegoldás is, miközben mindenkit egyesével kiértékeltek, anélkül, hogy szólót kellett volna énekelnie. Utólag csodálkoztam, micsoda hangok estek ki, de az eredményt tekintve azt hiszem, érthető, miért nem reklamáltam. Arjen csak később futott be, személyiségét nem meghazudtolva csendben megbújt a háttérben, és csak a nap végén jött elő, hogy meghallgassa a végeredményt.

Az élő próbákig milyen feladatokat kaptatok?

Havi egy próbánk volt, gyakorlatilag mindegyikre egy újabb dalt kellett betanulnunk. A zenei rendező, Joost van den Broek és Laura állították össze a szólamokat, amiket először kottán, majd a közfelháborodást követően midiben is megkaptunk. Közülünk sokan beugrószerepet is vállaltak - nekik a saját részeikből is fel kellett készülniük, és több próbájuk is volt. Érthető módon rajtuk nagy volt a nyomás, hiszen ha egy sztárfellépő kiesett volna az előadás előtt, nekik kellett volna ugyanolyan minőségben letolniuk a show-t, mintha mi sem történt volna.

Mikor kezdődtek el a próbák és miképp zajlottak?

A teljes felkészülés egy évig tartott. Egy ipartelep épületcsarnokában volt berendezve a későbbi színpad kilapított mása, így a koreográfiát együtt tudtuk gyakorolni az énekes részekkel. A saját próbáinkon amúgy csak a kórusrészekkel foglalkoztunk, a zenekarral az első fellépés napján találkozunk először. Ami amúgy nem is a színházi előadás volt, hanem pár héttel előtte egy hagyományos koncert keretében, a beugrók főszereplésével előadtuk a teljes anyagot. Mivel nagyon profi zenekarról van szó – a tagok közül többen az eredeti lemezen is játszottak –, és párhuzamosan velünk ők is egy éve gyakoroltak, tulajdonképpen egy délelőtt alatt összeállt a produkció zenei és énekes része.

A kórusra időközben mások is felfigyeltek...

Bizony! Bár a kórust eredetileg a Theater Equation hívta életre, több helyről hallottuk, mennyire hiánypótló egy ilyen társulat. Az elmúlt évben több felkérést is kaptunk, így énekeltünk Arjen és Anneke közös lemezén, a The Gentle Stormon, a Damian Wilson-féle Computer Mindon, valamint egy vöröskeresztes segélydal felvételén is, együtt a legnagyobb holland rockénekesekkel.

Mennyire lehetett barátkozni a főszereplőkkel, volt bármiféle közös lazulási lehetőség?

A főszereplők egy héttel az első előadás előtt, mind ugyanaznap érkeztek Hollandiába. A legtöbben a repülőtérről egyenesen a próbahelyre mentek, ahol egy kellemes, ismerkedős barbecue-zás után előadtuk nekik a darabot. Életem egyik legszürreálisabb napja volt. Soha nem gondoltam volna, hogy Annekével valaha együtt fogok tésztasalátáért sorban állni (insider infó: kétszer szedett!), vagy hogy egyszer James LaBrie jön majd oda hozzám bemutatkozni.

Próbák közben alakult még a történet vagy akkorra már mindent tökéletesen a helyére igazítottak?

Az egy év alatt sokat csiszolódott a koncepció. Az előadáson két dalban is előtérbe került a kórus, ezek az a capella részek külön a számukra íródtak, és folyamatosan alakultak a hónapok során.

Arjen részt vett a próbákon?

Ő végig tanácsadóként állt a projekt mögött. A rendezés, a zene és a kórus dolgai mind szakértő kezekben voltak - néha felbukkant, megnézte hogy állunk, majd elégedetten távozott. A legnagyobb munkánál, a színházban persze végig ott volt a keverőnél - ő mondta ki az utolsó szót, ha valami nem passzolt tökéletesen.

Neked ki volt a legrokonszenvesebb karakter az darabban?

Nehéz lenne bárkit is kiemelni. Lenyűgöző volt látni-hallani az eredeti hangokat, hogy hogy személyesítik meg saját karakterüket, de az új szereplőkön is látszott, mennyire élvezik a feladatot. Anneke a hörgős részek helyett becsempészte saját dallamait, Wudstick szintén kiválóan énekelt, és – azt mondják – Mike Mills is nagyot alakított az Apa szerepében... Ezt sajnos nem volt szerencsém látni, mert olyankor a többiekkel mindig egy szűk lépcsőn álltunk, várva, hogy a Loser végén berobbanhassunk a színpadra.

Mi volt a legnagyobb kihívás számodra a produkcióban?

Azt azért valahol éreztem, hogy egy olyan esélyt kaptam, ami nem sokaknak adatott meg. Ennek megfelelően próbáltam mindig maximálisan hozni, amit elvártak tőlem. Ez persze elég sok gyakorlással járt. Nem tudom, mennyire lehet ezt kihívásnak nevezni, lehet, hogy inkább a szomszédoknak volt az...

Belülről átélve az előadást, mi nyújtotta számodra a legnagyobb élményt?

Három mozzanat maradt meg nagyon: a színpadon állva az a pillanat, amikor ráénekelhettem Labrie-Graves duettjére, a színfalak mögött amikor Anneke bocsánatot kért tőlem a hangos beénekléséért (megbocsátottam), valamint bónuszként egy éjszakai házibuli, amin Eric Clayton örömmel fogadott el tőlem egy pohár szilvás Unicumot.

Igaz, hogy lesz ebből DVD-felvétel? Más meglepetésre lehet számítani?

Sokáig lebegett a dolog, de végül csak beadta a derekát a Mester. Az utolsó előadáson már tizenöt kamera is jelen volt, és a legfrissebb infók alapján már keveredik a hanganyag. Megjelenés viszont csak jövőre várható. Ha más meglepetés is lesz, az számomra is az lesz.

Neked milyen terveid vannak zeneileg?

Remélem, hogy a kórus fennmarad és lesznek újabb projektek a jövőben. Valamint a színházban jelen volt a Dethronersből két alapító tag is, akikkel mindenféle titkos dolgokról, és azok ellenkezőjéről is beszélgettünk. Jelenleg pedig igyekszem visszarázódni a normál hétköznapokba... bár ez utóbbiak szerencsére nem kevésbé pörgősek. Viszont zárszóként hadd ragadjam meg az alkalmat, hogy sok puszit küldjek a legaranyosabb Shock!-komment tulajdonosának, Káel Lászlónénak - ő ugyanis a nagymamám. (mosolyog)