Invisible Darkness címmel jelent meg a The Trousers új albuma. A lemez immáron az ötödik a sorban a garázsos rock'n'rollban utazó zenekartól, akik az elmúlt években Magyarországon kívül rendszeresen járnak külföldre is koncertezni. Kőváry Zoltán énekes/gitárost kérdeztük a formáció körüli legfrissebb aktualitásokról, meg persze a műfaj jelenlegi állapotáról is.
Invisible Darkness az új lemez címe. Milyen sötétségre utal a cím, és miért láthatatlan ez a sötétség?
Meglehetősen baljós hellyé vált a Föld a 21. század elejére, amit magunknak köszönhetünk. Látszólag egy fejlett világban élünk, ahol gombnyomásra teljesül minden vágyunk, keresztül-kasul röpködjük a bolygót, szelfiket pakolunk fel az Instagramra, mintha a minden a legnagyobb rendben lenne, és ez volna a legfontosabb dolog, amit tehetünk ebben az életben, miközben mohóságunkkal, önzésünkkel és telhetetlenségünkkel tönkre tesszük a bolygónkat. Az ezzel kapcsolatos sötét félelmeket az ember próbálja láthatatlanná tenni, de attól azok még léteznek bennünk, és jobb volna, ha inkább szembesülnénk velük. A lemezen hallható zene persze korántsem ilyen sötét vagy vészjósló, de erre a mindennapossá vált tapasztalatra muszáj volt reflektálnunk valahogy. Az album utolsó dalának a címe azonban – Here Comes The Light – azonban mindenképp reményt sugall.
Már az ötödik albumotok a sorban ez. Miben hoz újat az Invisible Darkness a korábbiakhoz képest, és mennyivel lett jobb azoknál?
A hangzás, a megszólalás folyamatosan fejlődik, és a dalírásban is egyre több a tudatosság, így talán a maga sokszínűségével együtt ez egy még egyenletesebb színvonalú ez a lemez, mint a korábbiak. Az évek elteltével rám, mint dalíróra egyre inkább azok a zenekarok lettek hatással, mint a sokszor emlegetett kései Hellacopters, a Cheap Trick vagy a Thin Lizzy, ahol az alapvető hard rock beállítottságon belül maximális hangsúly kerül a dalok '60-as, '70-es évek értelmében vett slágerességére. Így már a kezdetektől fogva kaptunk olyan pozitív visszajelzéseket, hogy a lemezeinken nincs töltelékszám, gyakorlatilag bármelyik felvétel lehetne klipes dal vagy „kislemez". Ez remélhetőleg ezzel a lemezzel sem lesz másképp. Emellett viszont most kicsit bátrabban nyúltunk vissza blues-os gyökereinkhez is például a The Swamp vagy a The Worst Is Yet To Come című felvételekben, sőt, még némi southern rock hatás is felfedezhető egy számban, ez korábban nem volt. Többen írták-mondták már egyébként, hogy ez eddig a legjobb lemezünk.
Utólag visszatekintve hogyan értékeled egyenként az eddigi kiadványaitokat?
Az első, szárnypróbálgató korong, a Planetary Process után zeneileg pályára állt az együttes, és az én szememben a Soul Machine, a Freakbeat, a Mother Of Illusion és az új album egy töretlen egységet képvisel, legalábbis a dalok szempontjából. A Soul Machine volt talán a leginkább észlelhető továbblépés, mivel 2009 körül kristályosodott ki, hogy mit is akarunk igazán, ezért az első két lemez között van a legnagyobb különbség. A Freakbeat ütött talán a legnagyobbat eddig, mivel sokkal robosztusabb hangzású, mint az azt megelőző Soul Machine. Öt évvel ezelőtt, amikor a Freakbeat kijött, jobban ment valamivel a rock, mint manapság, a rádió is agyonjátszott egy-két dalt, például az I Get Aroundot, ami sokat segített, és igazán nagy aduász volt a Hellacopters-főnök Nicke Andersson vendégszereplése is. A Mother Of Illusion idején már elég sokat játszottunk Közép-Európa-szerte, így a kapcsolatainknak köszönhetően rengeteg országban jelent meg róla ajánló vagy kritika. A Hysterical Route erről a lemezről az egyik legnagyobb slágerünk lett. Egyformán szeretjük mindegyiket egyébként.
Melyek a kedvenc dalaid az új albumról, és miért?
Hű, ezt nagyon nehéz kiválasztani, mivel a saját szerzeményeimről van szó. (mosolyog) A Dancer From The Dance, az első klipes dal szerintem nagyon jól össze van rakva, ilyen komplexitású nótát pár éve még biztos nem tudtam volna létrehozni, de a lemeznyitó Spinning The Wheel is ilyesmi. A másik nagy kedvenc a Going Inside My Mind, amit a legtöbben emeltek ki eddig legjobbként erről a lemezről. A You Got Me Rollin' is jól sikerült, kirobban az energiától. A srácok a bandából, azaz Locke Peti gitáros, Lázár Bandi basszusgitáros és Gulyás Samu dobos például a The Swampért vannak oda. Elég különleges a Bad Luck & Trouble is, ahol elég szokatlan módon alkalmaztuk a mellotront. Na látod, már fel is soroltam a fél lemezt! (mosolyog) Nekem az a mérce, hogy mindegyik dalra legalább egy embertől kapjunk olyan jelzést, hogy az a legjobb.
Egy előzetes kislemezzel már felvezettétek pár hónappal ezelőtt az albumot. Mi volt a célja ennek a megoldásnak, és bevált-e?
Azt mondom, hogy részben muszáj volt, mert egy kicsit elhúzódtak a felvételek, és régen jelentkeztünk már új anyaggal. Valahol azt olvastam, hogy mostanában a fokozatos felvezetés helyett teljes pályás letámadás a bevett megjelentetési stratégia, hogy egy hétig mindenki rólad beszéljen, mert úgy sem tart tovább egy zenei anyag hatása. Lehet, hogy legközelebb majd ezt csináljuk, de én remélem, hogy egy hétnél azért tovább fog tartani a visszhang. (mosolyog) Az, hogy az ember elfelejt elidőzni zenei anyagoknál, és a gyors, felszínes fogyasztás lett jellemző ezen a területen, nagyon negatív dolog, másképp rossz az alkotónak, másképp a hallgatónak. Az alkotónak azért, mert hiába dolgozott mondjuk két évet a lemezen, nehezebb rávenni embereket, hogy hallgassanak végig egy negyven perces lemezt, miközben egetverő baromságokra mérhetetlen mennyiségű időt pazarolunk. A hallgató esetében pedig a hozzáférhető mennyiséget, a túlkínálatot szokták felhozni példaképp. Ez egy dolog, választani mindig lehet, csak kérdés, hogy mire bízzuk ezeket a választásokat magubkban.
Vinyl kiadása is lesz a lemeznek nemsokára. Miért fontos számotokra, hogy legyen vinyl? Te magad milyen formátumokat favorizálsz manapság, és miért?
Nagyon sokan kértek tőlünk vinylt az elmúlt időben. Én is abszolút vinylpárti vagyok, újrakezdtem a gyűjtést, járok lemezbörzékre, imádom a régi dupla koncertlemezeket például. Ez korántsem sznobéria, a lemez ezerszer jobban szól a CD-nél, hát még az mp3-nál. A lemezhallgatásnak rituáléja van ráadásul, elmélyíti a zenéhez, zenekarokhoz való kötődést, ami az énünk fontos részét képezi. Úgy vélem, hogy az állandó változások mellett ugyanúgy szükségünk van stabil dolgokra is. Ha minden lecserélhetővé, pillanatnyivá válik az életünkben, akkor annak a személyiségünk is kárát látja. A vinyl ezt jelképezi a zenében. Lehet itt papolni a technika haladásáról meg a megváltozott „zenefogyasztási szokásokról" a streaminggel kapcsolatban, ezeket figyelembe kell venni, de kritikátlanul behódolni egyáltalán nem muszáj ennek. Ha mégis ezt teszed, úgy válsz tudatos zenehallgatóból irányított fogyasztóvá. Én kösz, nem kérek ebből!
Meglátásod szerint milyen pozícióban van jelenleg Magyarországon a zenekar? Mi lehet a plafon idehaza egy olyan csapat számára, mint a The Trousers?
Országszerte elismert zenekar vagyunk – a magunk underground módján. Manapság az, hogy egy zenekar több mint tíz éve a saját erejéből jelen van, kiadott öt albumot, amiből kettő Fonogram-nevezést is kapott, szerintem elég tisztességes helytállást tükröz. Játszottunk a Black Stone Cherry, az Atomic Bitchwax, a Peter Hook & The Lights, a Peter Pan Speedrock, a Barb Wire Dolls, a Tankcsapda, a Junkies, a Supernem előtt, november végén mi nyitunk a hajón az MC50-nek. Felléptünk már szinte az összes hazai jelentős fesztiválon és klubban, és a zenekar továbbra is friss, buzog bennünk a tenni vágyás, hiszünk a zenénkben, képesek vagyunk időről-időre egyenletes színvonalú produkciókat letenni az asztalra.. Nyilván mindig lehetne még jobb a helyzet, de ha még évekig tudjuk hozni ezt a szintet, akkor nem fogjuk elveszteni a lendületet a hatodik, hetedik, nyolcadik lemez idejére sem. Fő, hogy reális céljaink vannak és elkötelezette vagyunk az iránt, amit csinálunk. Így maga a zenélés öröme fontosabbá válik, mint az, hogy bármi áron zajos sikereink legyenek. Ez segít az időleges kudarcok feldolgozásában is.
Rendszeresen mozogtok külföldön is. Tapasztaltok-e előrelépést, komolyabb lehetőségeket ezen a téren az időnkénti klubozgatásokon kívül?
Hidd el, hogy az időnkénti klubozgatás is nagyon jó dolog! (mosolyog) Imádunk Csehországban vagy Németországban játszani! Ezeket a külföldi kapcsolatokat már hosszú ideje építjük és ápoljuk, egyáltalán nem arról van szó, hogy egy ügynökség odatol bennünket egy showcase fesztiválra, ahol a nagyokosok megnézik a zenekart, aztán nem lesz semmi következménye. Ebből nem következik, hogy nem mennénk el showcase fesztiválra, ha úgy adódna, de számunkra az egy organikusabb dolog, hogy például már harmadszorra megyünk idén Drezdába, a Katy's Garage nevű kulthelyre, mert bírják a zenekart, vagy hogy már másodszorra veszünk részt Allrooms Booking fesztiválján Berlinben, mert jónak találják, amit csináltunk az előző három berlini koncerten. Tavaly Ostravában egy nagy punk/rock and roll bulin játszottunk, ahol a barátaink, a Degradace zenekar ünnepelte fennállásának tizenötödik évfordulóját, és százak mozdultak meg a zenénkre. De hasonlót átéltük már Bécsben és Pozsonyban is. Nekünk rengeteget jelent, hogy rendszeresen járhatunk ezekre a helyekre is, ezekből töltekezünk.
Mit gondolsz, lesz-e, lehet-e belátható időn belül Magyarországnak is Backyard Babies-e, The Hellacopters-e? Ha nem, miért nem?
Hát, jelenleg máshol is lámpával kell keresni jó aktuális zenekarokat! Talán az Egyesült Államokban van egy olyan stabil igény a klasszikusabb értelemben vett rockra, ami szélesebb körben sikeressé tud tenni olyan bandákat, mint a Blackberry Smoke vagy a Rival Sons, sőt, olyan vitathatóbb produkciókat is, mint a lassan már sztárstátuszba kerülő Greta Van Fleet. Egyébként mindenhol vannak baromi jó zenekarok, mint például barátaink, a Basin City Orchestra Nürnbergben vagy a Reverend Backflash Bécsben, attól függetlenül, hogy ők is underground, noha sokkal jobbak, mint egy csomó sikeresebb előadó. Természetesen Magyarországon is léteznek ilyen szintű bandák, és jó látni, hogy egyre többen egyre többet játszanak külföldön. Már nagyon régen be kellett volna csatlakoznunk a vérkeringésbe, látni, hogy van lehetőség a támogatásokra is, az már más kérdés, hogy ki miért és mennyit kap.
Mi a menetrend a következő időszakra?
November végén, mint említettem, az A38-on az MC50-t, a legendás MC5 idén 50 éves reinkarnációját fogjuk kísérni. December elsején Kecskeméten játszunk, majd Drezda és Berlin következik. Az évet a Robotban zárjuk, 29-én a Peter Kovary and The Royal Rebels és a bécsi Freddie Red társaságában, ez lesz a Budapest Rock City Vol 3. Az év elején új videoval jelentkezünk, ezt követően az év során itthon a Junkies előzenekaraként fogunk turnézgatni, illetve külföldi vendégszereplésekre megyünk a már hálistennek szokásosnak mondható közép-európai régióba, Csehországba, Ausztriába és Németországba, de az sem kizárt, hogy messzebbre is elkezdünk terjeszkedni. (mosolyog)
Hozzászólások