Shock!

Axl Rose is csettintene, ha kiszámoljuk, hogy bizony tizenöt éve nem jelent meg teljes értékű nagylemez a Watch My Dyingtól. Persze teljes csend a covid-érát leszámítva nem volt az urak körül, EP-k és single-ök is érkeztek, de most, huszonöt évvel a zenekar megalakulása és húsz évvel a debütáló Klausztrofónia megjelenése után annyira megrázták magukat, hogy egy új LP is kihullott belőlük. Az Egyenes kerülő címet kapott új album szeptember 5. óta meghallgatható, mi azonban még a megjelenés előtt beszélgettünk a frontember/énekes Veres Gáborral és a basszusgitáros Eszenyi Imrével a banda múltjáról és aktualitásairól.

Vágjunk a közepébe: végre-valahára elkészült az új lemez. Mire számíthatunk?

Eszenyi Imre: Legjobb, ha semmire! Ha valaki mondjuk egy őrületesen jó reggae-albumot vár, az tuti csalódni fog.

Veres Gábor: A hosszú megjelenési szünet után igyekeztünk olyan albumot összerakni, ami véletlenül sem úgy néz ki, mintha a nosztalgiavonatról esett volna le. A lemezeink mind különböznek egymástól. Ez sem olyan, mint a többi, de felismerhetően WMD. Annyi a különbség, mint egy régi meg egy új Star Wars-film között.

Éreztek bármilyen nyomást, van számotokra ma még jelentősége annak, hogy ennyi évig lemeztelenek maradtatok?

Imi: Igen, a vége felé már kifejezetten kellemetlen volt, mint egy szűk alsógatya.

Gábor: Egy év tényleges szünet kivételével végig aktívak voltunk a köztes időben. Kijött három EP, több single, demógyűjtemény, egy csomó merch, folyamatosan koncerteztünk, csak épp a nagylemez, mint olyan maradt ki a sorból. A zenekari működés egy nagy kő görgetésére emlékeztet. Ha mindenki lendületben van, akkor nem nehéz, de ha lelassul a gépezet, sokkal nagyobb erőkifejtés kell hozzá, hogy meginduljon.

Kik voltak a főkolomposok most a zeneszerzésben?

Gábor: Most Bori Sándor gitáros volt a fő dalszerző és producer, az Egyenes kerülő zeneileg leginkább az ő gyereke. Egy dal Eszenyi Imre ötletéből származott. Potkovácz Márk dobos szintén rengeteg megfejtéssel járult hozzá a témákhoz, nagyon sokat frissítettek az ötletei az összképen. Sokat tesz hozzá, ha kreatív egy dobos, nálunk rég volt erre példa, és ez határozottan hallatszik is.

Számíthatunk az elmúlt években EP-ken vagy egyéb módon megjelentetett dalok fizikai kiadására? Az új albumot milyen formátumban tervezitek kihozni?

Imi: Az új album, ami bizonyos számítás szerint – vagy legalábbis szerintem – az ötödik lemez, kazettán kívül minden létező formátumban megjelenik. A negyedik album, azaz a 4.1 és 4.2 egyben még nincs teljesen kész, de az sincs kizárva, hogy egyszer befejezzük.

Gábor: Az Egyenes kerülő vinyl és CD formában jelenik meg, ráadásul a két változat között lesz egy kis különbség. A CD Spotify-kompatibilis módon léptethetőre van trackelve, a vinyl verzión viszont összeérnek a dalok. A vinyl eleve arról szól, hogy otthon hallgatja az ember, utcai és autózaj nélkül, így más élményt ad az album. Az ambient átvezetések így teljesen beolvadnak a zenébe, nem szimpla intróként funkcionálnak.

Tervezitek felpörgetni a koncertezést a megjelenés után?

Imi: Sok évnyi turnémentes időszak után most újra lesz néhány koncert az Ørdøggel és a Don Gattóval, októbertől decemberig. Különlegességként variálni fogjuk a setlistet, ezzel is készülünk a november 1-jei A38-as jubileumi koncertre, azaz belecsempészünk egy-egy ritkán, vagy sosem hallott dalt a műsorba.

A covid idején ti inkább azt a taktikát választottátok, hogy két lépést hátraléptek. Ez teljesen tudatos volt?

Imi: A covid tök jó volt arra, hogy megpróbáljuk bepótolni a számtalan otthoni elmaradást. Szépült a kert, renoválódott a ház, megnéződtek a filmek, elolvasódtak a könyvek. Mindig terveztük, hogy nekiesünk a lemeznek is, aztán egyszer csak vége lett a járványnak.

Gábor: Abban az időszakban teljesen fejre álltak a viszonyok az addig stabilnak látszó klubhelyzetben. Triplájára nőttek a szolgáltatások árai a terembérletektől kezdve a szállítási költségeken át a szakemberek bérezéséig. Az élőzenés rendezvényeket egyik napról a másikra szó szerint illegálissá nyilvánították, de közben a tömeges sportesemények nem számítottak veszélyesnek több ezres nézőszámmal sem. Mikor a zenei szakemberek és vendéglátósok elkezdték tömegesen elhagyni a pályát, a klubok és zenekarok rettentő nyomás alá kerültek. Védettségi kártyával lehetett csak koncerteket látogatni, de ezt is olyan erős érzelmi töltés meg feszültség kísérte mindenki részéről, hogy az egész színtér vissza lett lőve valami évtizedekkel korábbi állapotba. Bevállaltunk egy támogató jellegű turnét, azzal, hogy ha annyi segítséget kaptunk a kluboktól sok éven át, akkor ezt valahogy viszonozzuk. A Beneath The Void, Nest Of Plagues és a Heedless Elegance társaságában végigjártunk jó pár vidéki helyszínt. Papíron elég erős párosítás volt ez így. Nem törődtünk a nézőszámokkal, örültünk, hogy segíthetünk a magunk módján átvészelni egy újabb hétvégét az adott helynek. Minden egyes este annyit buktunk zenekaronként, hogy a végére elég súlyos mínuszok gyűltek össze. Nem sírtunk miatta. Mikor megint szabadon lehetett koncertezni, végigtelefonáltunk egy csomó klubot szabad időpontokért. Azzal szembesültünk, hogy több helyről válaszra sem méltattak, nem reagáltak semmilyen megkeresésre. Jobb esetben csak közölték, hogy ki se nyitnak olyan eseményhez, ami nem hoz garantáltan 3-400 fős nézőszámokat. Ez volt az a pont, ahol hátra kellett dőlni egy kicsit, nem erőből beleállni a földbe. Át kellett gondolni, hogy mik lehetnek a zenekar lehetőségei reális keretek között. Azt a megoldást választottuk, hogy kivárunk, ami utólag helyesnek bizonyult, mert végül sokan tönkrementek anyagilag a szereplők közül.

Az új lemez szövegei esetében mi volt a fő inspirációd?

Gábor: A WMD szövegei mindig egyszerre szépre és nyomasztóra sikerültek, volt bennük valami útkeresés, meg egyfajta bizalmatlanság a jövőt illetően. Sosem gondoltuk volna, hogy még a mi életünkben járvány meg háború lesz Európában, és szó szerint megvalósul jó pár dalszövegünk. A metálzenékben ugye gyakori a problémafelvető attitűd, csak ennek nem sok értelme maradt, mert ezek a problémák közben házhoz jöttek. Nehezen átlátható lett a világ, felesleges volt erre ugyanolyan nehezen átlátható dalokkal reflektálni. Ömlik a telefonból meg a tévéből a prImitíven megfogalmazott, de kicsavart mellébeszélés, a blöff, a kamu, a megtévesztés. Ennek ellentéteként igyekeztem minél egyszerűbb és letisztultabb dolgokat megfogalmazni, és ha úgy tetszik, érettebb elmével felülvizsgálni azt, mi volt a mondanivalóm korábban.

Nem fogom elhallgatni, hogy a roppant változatos, felszabadult 4.1 EP után csalódást jelentett a 4.2, úgy éreztem, hogy a két nyolchúros egydimenziósabbá tette a zenéteket. Mit gondolsz erről?

Imi: Szerintem nem.

Gábor: Azt hiszem, inkább mi magunk voltunk egydimenziósak abban az időszakban. Nagyon jó dalok vannak azon az EP-n, de rendesen rányomta a bélyegét az akkori hangulatunk. Érezhetően ki lett tolva a falig, amit addig csináltunk, és változtatás nélkül nem lehetett volna tovább vinni azt a vonalat.

A tagság mennyire stabil most?

Gábor: Már régen akartunk verekedni, úgyhogy jelenleg elvagyunk. Nagyon jót tett a belső dinamikának Márk érkezése, mert egy friss, kritikusabb gondolkodásmódot hozott a zenekarba, ami ránk fért. Slayer-interjúkban olvastam régen, hogy barátság helyett inkább kollegiális viszonyban voltak egymással a tagok. Nálunk ez fordítva volt az utóbbi években. Évtizedes barátságok mentén könnyebben tudtunk együttműködni, mint zenekartagokként. Látjuk felnőni egymás gyerekeit, meg hogy mi gürcöléssel jár ez így együtt. Aztán próbán nem szívesen álltunk bele abba, ha valaki olyan ötlettel jött elő, ami nem tetszett feltétlenül, vagy ha valaki huzamosabb ideig nem ért rá zenélni, mert nem akartunk egymásba rúgni. Ez lenne a helyes, meg támogató hozzáállás, csak végeredmény szempontjából nem mindig célravezető. Nem volt előttünk semmiféle működő modell arra, hogy családos, középkorú zenészek hogyan oldják meg ezeket a dilemmákat. Helyette élesben végignéztük, hogy sokan közülük feladják, mert nem érzik összeegyeztethetőnek a két világot. Nulláról indulva magunknak kellett kitalálni, hogy mit tudunk ebből kihozni ugyanúgy, mint amikor a zenekart alapítottuk. Mindenki azt hiszi, hogy szerencsés generáció vagyunk, mert jókor kezdtük, de közben meg egymáson kívül semmi segítségünk nincs ebben. Nincs vége még ennek a felfedezésnek, mi is keressük, hogy mi a fenntartható módja. Nagyon remélem, hogy ezekből a tapasztalatokból, a saját példánkkal másoknak is át tudunk majd adni valami hasznosat.

Ezen a ponton szívesen meghallgatnánk az utóbbi évek legdurvább koncertezős/backstage-ben várakozós WMD-sztoriját!

Gábor: Egy fesztiválon ácsorogtunk a nagylányommal, aki most huszonöt éves, egyidős a zenekarral. Odajött egy rég látott ismerős és nagyon diszkréten, tapintatos hangerővel megkérdezte, hogy oké, megért ő mindent, de nem gondolom-e, hogy esetleg túl fiatal hozzám ez a csaj?

Bizony, idén húszéves az első LP-tek. Milyen emlékeid vannak abból az időszakból?

Gábor: Hiányosak.

Engem a mai napig kísértenek azok a dalok, de vajon a mai táborotok mennyire tud kapcsolódni a Klausztrofóniához?

Gábor: Nincs túl nehéz dolguk, mert az az album kiállta az idő próbáját. Ez ma már furán hangzik, de öt éve létezett a zenekar az első album megjelenésekor, két EP-t adtunk ki addig, amiket eredetileg demónak szántunk. Több országos turné meg fesztivál volt a hátunk mögött. Tudtuk, hogy mit csinálunk, jó produceri munka volt a hátunk mögött, lendületben voltunk. Így olyan kerekre sikerült az a lemez, ami utólag átoknak bizonyult valamennyire. Ha elsőre kihozod a képességeid maximumát, akkor a második lépésnél már nehéz nagyobbat dobni. Ugorj már magasabbat annál, mint amekkorát tudsz! Hamar megtaláltuk a saját hangunkat, így egy mostani koncertprogramból a kísérletezések ellenére sem lógnak ki az akkori dalok.

A gyermekeitek hogyan viszonyulnak az apukák múltjához?

Gábor: Imi gyerekei mostanában kezdik el felfedezni, hogy az öreg mit is művelt, amíg ők kicsik voltak és el is kezdtek nyitni a zenei stílus felé. A nagylányom ugye ebben nőtt fel, sőt, a Klausztrofónia dalban vokálozott ovisként, mert kellett oda egy gyerekhang. A két kisebb még csak ismerkedik ezzel, bár a tizenhárom éves lányom most fedezte fel a TikTokon a Kreatort, meg a Darkthrone-t, szerintem neki mi túl modern zenét játszunk. Sanyi gyerekei is el szoktak jönni néha koncertekre, mert már vannak akkorák, legutóbb a Fekete Zajra kísérték el a fatert.

Milyen elképzelésekkel vonultatok annak idején stúdióba?

Gábor: Azzal, hogy lesz elég pénzünk kifizetni.

Bármiféle jubileumi aktivitás várható-e a Klausztrofónia kapcsán?

Gábor: November elsején játszunk az A38 hajón az Ørdøg és a The Answer Lies In The Black Void társaságában. Aznap este elejétől a végéig eltoljuk a Klausztrofónia albumot, és a tervek szerint még ebben az évben lImitált számú vinyl formában is megjelenik. Ezzel raknánk fel a pontot a jubileumi évünkre.

Jól ismert, hogy sok egyéb vonalon is mozgolódsz a WMD mellett. Ezek közül mára mely dolgaid maradtak aktívak? A tulajdonképpeni szólólemez XIX-nek várható folytatása?

Gábor: A Hiinaar meg a többi projekt működését a covid időszak zárta rövidre. Nagyon lassan meg nehezen talált ki belőle mindenki, és alkalmatlakodásnak éreztem volna, ha tét nélküli örömzenéléssel raboltam volna a résztvevők idejét. Nálam is majdnem öt év kimaradt, nem értem rá semmire. Idén már több formációba is beleugrottam közreműködőként, amik közül néhány még ebben az évben meg is jelenik. Majd ezek után állok neki valami sajátnak megint, de az már csak jövőre fog elkezdődni.

Afféle állandó kisegítő vagy az újabban koncertezni is elinduló Thy Catafalque-ban, néhány egészen komoly helyszínen is megfordultál velük a Budapest Parktól a Brutal Assaultig. Milyen élmény volt?

Gábor: A TC élő felálláshoz Tamás zse-ni-á-li-san szedte össze a tagságot. Ezt most úgysem olvassák, szóval nem az udvariaskodás beszél belőlem, amikor azt mondom, hogy a legkedvesebb társaság, akikkel valaha egy színpadon voltam. Elképesztően jó fej és tehetséges mindenki, egyikük sem problémás, csak pontosan tudja és csinálja a dolgát. Rengeteg zenekarral fújt már össze a szél, de ez valami egyedülálló kombó. Rengeteget tanultam azzal is, hogy megismertem a technikai hátterüket.

Az idén megjelenő új TC-lemezen is szerepelsz majd. Metál lesz?

Gábor: Megjelenés előtt nem mondhatok róla sokat, amúgy is csak azt a két dalt hallottam nyers keveréssel, amit felvételhez kaptam. Nekem nagyon tetszettek, szerintem a trap és neofolk hatások maradéktalanul kiegészítik egymást, igazán bátor kombináció.

Ezen a ponton szívesen meghallgatnánk az utóbbi évek legdurvább koncertezős/backstage-ben várakozós TC-sztoriját, már csak azért is, mert Tamás legutóbb azt mondta, hogy egyáltalán nincsenek ilyenek.

Gábor: Nagyon szimpatikus, hogy Kátai úr ezt az elegáns összképet szeretné fenntartani a zenekarról, de azért ők is emberek persze. Pozsonyban például valaki beleevett a vegások szendvicsébe, így eggyel kevesebb jutott, na, ez például durva volt... Szerintem Ivett lehetett, elég nagy pernahajder. A másik rendbontás A Magyar Zene Házában történt. A backstage hallban az „artist" vendégkönyvbe, elismert és komoly művészek bejegyzései közé egy üres oldalra nagy ortó betűkkel bevéstem, hogy SLAYER. Elég kicsinyes.

Van valami, amiről szívesen beszélnél még, de nem kérdeztem meg?

Gábor: Van, de jobb mindenkinek, hogy nem kérdeztél rá, szerintem maradjunk is ennyiben. Köszönjük szépen a lehetőséget!

Fotó: Hilák Antónia