Shock!

Varg Vikernes egyszemélyes manufaktúrája, melyet Burzum néven gyakrabban emlegetünk, két, alapvetően elkülöníthető korszakban készítette, illetve folyamatosan készíti zenei alkotásait. A korai éra, melyet a Vikernesre 1994-ben kimondott ítélet zárt le, négy albumot (Burzum, Det som engang var, Hvis lyset tar oss, Filosofem) és egy EP-t (Aske) adott a hallgatóságnak. E produkciókat gyakorlatilag egyhuzamban, 1992 januárja és 1993 márciusa között vette fel, a témák születése pedig még egy ennél is szűkebb időszakhoz köthető. Tizenéves útkeresésről, szerepjátékokról, mágiáról, férfiassági próbákról, korlátlannak hitt művészi szabadságról szólt e korszak, melyet azután a külső kényszeren túl saját éretlensége terelt a totális ellehetetlenülés felé. A norvég black metal ezen újszülött, mizantróp, naiv kreativitásból építkező, majd hanyatt-homlok saját paródiájában orra bukó időszakáról is megemlékezünk a műfaj egyik vitathatatlan klasszikusa megjelenésének huszadik évfordulója kapcsán. Det som engang var, avagy Egyszer Volt...

Drifting / in the air / above a cold lake / is a soul / from an early / better age / grasping for / a mystic thought / in vain... but who's to know / further on lies eternal search / for theories to lift the gate / only locks are made stronger / and more keys lost as logic fades / in the pool of dreams the water darkens / for the soul that's tired of search / as years pass by / the aura drops / as less and less / feelings touch / stupidity / has won too much / the hopeless soul keeps mating...

A fenti idézet az első Burzum album első dalának (Feeble Screams From Forests Unknown) dalszövege – alkotója szerint mindent elmond az ott megteremtett zenei kreatúra üzenetéről, minden további csupán e néhány sor lábjegyzeteként létezik. Mit mondjak, ez egy tökéletesen jellemző vikernesi gondolat. Az életművet áttekintve mindenesetre bizonyos, hogy a monodráma szerzőjének mindenkori zenéje kizárólagosan az atmoszférateremtésre koncentrál, a részletekben elveszni e helyen méltatlan és oktalan. Az, hogy valaki mennyiben képes „venni" a fent említett üzenetet, alapvetően lelki (rendben, mondjuk ki: spirituális) kérdés, az objektív kritikus e terepen elhasal, oly' kevés fogódzóra talál. Aki azonban képes a zene hullámaival úszni – no és persze annak szélsőséges mivolta sem riasztja meg –, az valami egészen egyedire, nem evilági élvezeti cikkre találhat a Burzumban.

Minden valahol 1989 környékén, a szerepjátékokkal kezdődött. A pár éve már gitározgató Vikernes ekkor zenekart alapít, előbb Kalashnikov, majd azt átkeresztelve, Uruk-Hai néven. Meghatározó múzsái olyan korabeli RPG-k, mint az AD&D (Advanced Dungeons And Dragons) és a MERP (Middle-Earth Role-Playing). Természetesen fanatikus rajongója Tolkien világának, Középfölde népeinek is, megközelítése persze már ekkor sem egyezik a hasonló cipőben járó tömegekével. Számára a hobbitok, a törpök és a tündék gyerekesnek, kapzsinak és együgyűnek tűnnek, Gondor és Rohan népe pedig azokat a korai keresztény államokat juttatja eszébe, melyek megdöntésére annak idején a vikingek (sikertelen) támadásokat indítottak. Varg hőse ezzel szemben Szauron volt, aki számos tekintetben emlékeztette a skandináv mitológia fő alakjára, Ódinra is. A nyugodtan csordogáló középföldi béke fő ellenségképe szállította tehát a tízes évei közepén járó ifjú számára a példaképet és persze a szükséges izgalmat, melyet a mindennapi életében nem lelt fel.

Az Old Funeral következett mindezek után, mely az RPG-k fantáziavilágában ragadt Varg számára zeneileg már komoly előrelépésnek számított. Ez a formáció 1988 és 1992 között létezett, és az évtized-fordulón Varg mellett tagja volt többek között Olve „Abbath" Eikemo és Harald „Demonaz" Nævdal is, a későbbi Immortalból. Utóbbiak az Emperoros Ihsahn és Samoth mellett tovább formálták Vikernes világát, elsősorban muzikális szinten. A death metal hullám azután átzúgott Norvégia felett is, az Old Funeral pedig „egy nagyszerű techno-thrash bandából egy unalmas death metal bandává vált". Valahol ezen a ponton döntötte el hősünk, hogy valami sokkal személyesebb, különlegesebb dologba kezd, zenésztársak nélkül, mindössze néhány riffet megtartva az Uruk-Hai örökségből. Bár konkrét motivációja látszólag annyi volt csupán, hogy az „underground mainstreamtől" a lehető legtávolabb pozícionálja saját világát, a Burzumot kezdettől fogva nagyon tudatosan építette fel.

Ha mégis a konkrét hatásokat firtatjuk, olyan külhoni zenekarneveket említhetünk, mint a korai Paradise Lost, a Pestilence, az elmaradhatatlan Bathory, majd utóbb a Kreator, a Destruction és a Celtic Frost, vagy akár a Dead Can Dance Within The Realm Of A Dying Sun albuma. Természetesen a death metal befolyást Varg következetesen tagadja a mai napig is, a Venom esetében pedig egyszerűen azt állítja, nem is ismerte akkoriban Cronosék zenéjét. Amikor a többség a sebességben, az egyetlen szerzeménybe szorított témák számában, avagy csupán a zenekari logó kibetűzhetetlenségében próbált egymásra licitálni, a Burzum valódi unikumnak számított. Az alapvetően középtempós, minimalista, önmagába visszatérő gitár- és billentyűs témákkal operáló zene a hallgató olyan érzékeire kívánt hatni, amely egy módosult tudatállapotban aktív igazán. A rideg mizantrópia valójában csupán Vikernes hangjában érhető utol, és ezeket a kiszenvedett sikolyokat bizony nehéz is volna bármely hétköznapi pillanatban elviselni.

Az éjszaka zenéje ez, egyfajta kapu a fantázia világába, ahová mindig mód lesz elmenekülni a középszer és a megcsontosodott rutin elől. A Burzum világa mindehhez pusztán médium kíván lenni, mely a szükséges érzelmi eszközökkel operálva megkönnyíti az átmenetet a korlátlan fantázia világába. Az első három album – és különösen az eleve LP formátumhoz igazított első kettő –, ennek megfelelően a pszichedelikus szeánsz fázisaihoz került megszerkesztésre. Egy-egy ilyen LP-oldal négy tételt tartalmaz, ebből az első lecsendesíti, felkészíti a hallgatót az „utazásra", majd a következő két tétel igyekszik a meditatív állapotba került alany érzékeire hatni – a maga bárdolatlan módján. A negyedik állomás a levezetés, ez leggyakrabban egy szintis, ambient jellegű darab a repertoárban. A zene minden pillanata a megfelelő hangulat megteremtésének van alárendelve, minden eszköz a spirituális célt szolgálja, éppen ezért egy-egy ilyen blokk megbonthatatlan egységet képez.

Ha a számok és a technikai részletek után kutakodunk, kevés, de annál megdöbbentőbb adatra bukkanunk. A már a börtönben véglegesített Hliðskjálf albumig bezárólag valamennyi zene alapjai már 1991 és 1993 augusztusa között megszülettek, hogy azután 1992 márciusa és 1999 áprilisa között – az ismert viszontagságok közepette – kiadásra kerüljenek. Az első négy album, így a Det Som Engang Var is a bergeni Grieghallenben öltött formát, a stílus meghatározó producer arca, Eirik „Pytten" Hundvin felügyelete alatt. A Det Som... rögzítéséhez huszonhat stúdióórára volt szükség, és ebben már a hangszerek beállítása, illetve végül az összepakolás is benne foglaltatik. Vikernes egyetlen hangszerével, egy 1987-ben vásárolt Weston gitárral és más, különösebb koncepció nélkül, hirtelen beszerzett kölcsönhangszerekkel érkezett, majd gyakorlatilag mindent egyetlen nekifutásra rögzített. A végeredmény ennek megfelelően polírmentes, feljátszási hibákkal is bőven tarkított, a végtelen norvég erdők recsegői fáinak „csontzenéjére" emlékeztető kreáció.

Az életmű kettes sorszámot viselő, jelen cikk tárgyát képviselő darabja a maga negyven percével a korai éra legkompaktabb darabja, a fent vázolt koncepció tökéletes leképezése. Az első albummal és az Aske EP-vel ellentétben (amelyek mögött Euronymous kiadója, a Deathlike Silence Productions állt) ezt az anyagot már Vikernes saját labelje, a Cymophane Productions gondozta – a váltás mögötti okokat aligha kell részleteznem. Érdekes adalék, hogy Euronymous ennek ellenére pár gongütéssel a valaha Burzum albumon szerepelt vendégzenészek egészen rövid sorát itt is gyarapítja. Az album eredeti címe På Svarte Troner (On Black Thrones) lett volna, de Varg végül a kiadási sorban később következő Hvis Lyset Tar Oss egyik dalának címét használta fel. Az RPG-ihletésű borítón (Jannicke Wiese-Hansen munkája, olyan klasszikus tervezői munkák fűződnek a nevéhez, mint az Immortal, az Enslaved vagy az Ancient korai logói) újra feltűnik az első albumról a fekete fa és a kaszás képe is. Az album emblematikus tétele a négyes sorszámot viselő Lost Wisdom, az egyik legtöbb feldolgozást megért darab a teljes norvég black metal történelemben.

Létrehozójának legjobb szándéka szerint van valami mágikus, éteri ebben a lemezben, valami olyasmi, ami miatt e helyen már én is csupán a szavakat keresem. A konklúziót ezúttal vonja le tehát az alkotó: „Remélem, hogy a Burzum inspirálni tudja az embereket arra, hogy a való világot újjá és jobbá változtassák, és remélhetőleg tegyenek is valamit ezért. Lehet ez lázadás a modern világ ellen, azáltal, hogy visszautasítjuk a részvételt a Földanya megerőszakolásában, a saját európai fajunk gyilkolásában, azáltal, hogy nem válunk részévé bármely mesterséges, média által létrehozott „rock'n'roll" szubkultúráknak, valamint új és egészséges közösségeket építünk, ahol a pogány kultúra – vagy mágia, ha úgy tetszik – művelhető."

Ash nazg durbatulûk, ash nazg gimbatul, ash nazg thrakatulûk, agh burzum-ishi krimpatul!