Shock!

Aznap este a fellépők között szerepelt a Burn neve is, ám ők kénytelenek voltak lemondani a bulit, ráadásul nem is a hirtelen lezúdult tonnányi hó, hanem a bőgősük kényszerű távolléte miatt, akit az utolsó pillanatban mégsem engedtek el a honvédségtől. Kár, mert erősen furdalt már a kíváncsiság, hogy milyenek a friss nótáik. Utoljára '96-ban jelentkeztek demóval, ami ugye nem tegnap volt.

ĺgy maradt a hóvihar, az Intense és a Gire, na meg a jéghideg Grand Canyon söröző. Az este mélypontja kétségkívül a nullfokos terem volt, ahol a csekély számú nézőközönség vacogva várta a bulit. Technikai problémák miatt a beállást is kilenc óra után ejtették meg a zenekarok, így a Gire friss dalaiból kettőt már "ismerősként" üdvözölhettünk a 1/4 11 körül kezdődő programból. Az első demójuk óta alaposan átalakult a csapat, pl. élő ütős híján számítógépről jön a dob, az énekesi posztot az egyik gitáros - Kónya Zoltán - vette át, ill. a billentyűknek atmoszférizáció formájában nagyobb szerep jut. Hangzásbeli hiányosságok persze akadtak az este folyamán - azt mindenki tudja, hogy egy klubbulit megfelelő cucc nélkül lehetetlen normálisan megszólaltatni -, jelen zenekarnál közepesen jól szólt a motyó, szinte csak a billentyűs témák mentek át hallhatatlanba a zuzmósabb részeknél. Maga a zene azonban kárpótolt mindenért! Valami hihetetlen őserővel szólaltak meg a Gire dalai - az ipari hatást az állam földre csattanása nyújtotta...

Én még mindig fenntartom azon véleményem, hogy a korai VHK-val rokon hangulatilag a Gire, de szigorúan csak hangulatilag! A nyitó Törjön testünk! gyorsabb zizzenésében egy lassabb atmoszférikus betét nyújtotta az ellazulást (halvány Sear Bliss hangulatot keltve, annak ellenére, hogy a zenének köze nem volt egyébként a szombathelyi gárdához). Eztán az ultrasúlyos, doom-szerű Kettős tűz következett, melynél a levegőt kapkodtam nagy kortyokban, a mélyen döngölő riff-hegyek egyszerűen belapítottak a földbe! A Harmadnapon pergőbb ritmusával itta be magát a hallójáratokba, e dalnak a future hangulatú elszállós leállás adta meg a savát-borsát. Egyedül a negyedik nótával - Földfordulás - nem békültem meg, picit kaotikusnak tűnt számomra, nem ártana bütykölgetni rajta még egy kicsit. Következett Nyártáj, mely ismét meggyőzött a srácok jó dalszerzői vénájáról. A záró A Teremtés és a Tisztaság (melyet előzőleg hallottam felvételről) nem tudom mennyire jött át a többieknek - szerintem semennyire -, mert ennél a nótánál teljesen leállt a pörgés a "színpad" előtt. Itt nem is a torzított gitár dominált, inkább egy vadul lüktető billentyűs alapra ordította Zoli a szöveget. Zseniális ez a dal! Fura, körülírhatatlan a hangulata, de mindenképpen megkapó.

Teli volt élettel a levegő e cirka 45 perc alatt, megemelem a kalapom a Gire zenéje előtt (ráadásul ez volt az első élő dobos nélküli fellépésük, és csak egyszer próbáltak a fellépés előtt...). Látványilag sem volt panaszom, leginkább Kátai Tamást emelném ki, a klaviatúra mögött olyan energikus mozgást vágott le, amiben öt zenekar energiája veszett el, teljes beleéléssel nyomkodta a gombokat. A friss demót pedig mostanában rögzítik a srácok, már előre dörzsölöm a tenyerem!

Rövid szünet után következett az Intense akik maradtak a mostanában bevállalt "copfos imidzsnél" (ha-ha). Mindenféle hűhó nélkül csaptak bele az új albumot is nyitó Wickedbe, amit a Learn követett. Kíváncsian vártam, hogy Kiss Gábor miképp fog megbirkózni az üvöltés és éneklés váltogatásával, de őszintén szólva rosszabbra számítottam. Egy-két helyen még nem nyújtott lemezminőséget a torka, de nagyrészt nem volt okom panaszra. A klipes Journey-t picikét gyorsabban nyomták, így elúszott is a remek groove a nótából. Az Indifference-s Activity is jobban bejött szalagról, mint élőben, pedig Nagy "Mr. Precízió" Sanyi adott a bőröknek rendesen, patakokban csorgott róla a víz a jéghideg teremben.

A Dark Space és a New Day azonban már hibátlanul szólt. A - szerintem is - legjobb és legtöbbet átírt Nothingnál szállt el először a sampler áramingadozás miatt, így helyette a Slow Movesra zúzhatott egyet néhány lelkes fiatal (mert azért voltak néhányan akik bemozdultak elöl!). A Lost után végre felcsendült a Nothingot bevezető elektronikus prüntyögés. Ez a nóta egy hatalmas 10 pontos telitalálat; remek riff, fülbemászó refrén, igazi (jó értelemben vett) sláger. Másik kedvencemnél, a Psycho Day-nél is bezavart a technika vörös ördöge: zene leáll, szó bennakad, de aztán sikerült eljátszani a nótát kis késéssel. Ekkorra már állandósult a ládákból áradó zúgás, gerjedés, a jókedv mégis felhőtlen volt a közönség és a zenekar soraiban (a pechsorozat ellenére), így a műsor végefelé elhangzó Black Dawn és a Guardian Angel töretlen intense-itással áramlott a hangfalakból. S mivel ráadás nélkül nem múlhat el koncert, felcsendült újfent a Slow Moves és a - végre hangulatosan megszólaló - Journey.

Látványilag Kiss Gábor előadása nyújtott a legtöbbet, még ezen a tenyérnyi helyen is nagyokat gesztikulálva adta elő a dalokat. Draskoba Ákost viszont odaragasztották a bőgőjével egy öt centis pontra, nem éppen a heveny mozgásról tett tanúbizonyságot az estén. Schulz Norbi is csak fagyoskodva ácsorgott a sampler mögött. A hangzás is rosszabb formáját hozta az Intense alatt a dob túl hangos volt - pláne a pergő, ha ritkábban ütött rá Nagy Sanyi -, ez még nem is lett volna baj, de a gitártémákból sokszor csak egy zsizsegést lehetett hallani, szinte lehetetlen volt kivenni, hogy mit játszik Lalátka Lali. A samplert is csak akkor lehetett észrevenni, ha teljesen külön szólt. Ezen hiányosságok és a szinte családias hangulat tudatában a srácok is poénosabbra vették a bulit. Az új nóták azért korrektek élőben, lazák és feelingesek. Kellemes koncertet láthattunk (a hideg ellenére) bár azt el kell árulnom, hogy nekem most egy hangyányival a Gire jobban tetszett.