Az A38 terasza remek koncerthelyszín az olyan kaliberű bandáknak, mint a Karma To Burn. A színét a naplementével együtt változtató Duna ideális hátteret nyújtott a stoner rock egyik legkultikusabb képviselőjének magyarországi jelenéséhez, amit a műfaj (zömében harmincas) fanatikusai több mint egy évtizede vártak.
A William Mecum, Rich Mullins és Rob Oswald alkotta hármas minden különösebb teketóriázás nélkül csapott bele a lecsóba háromnegyed kilenckor, hogy aztán szűk egy órában a betépős rock eszenciáját nyújtsák. A valódi power trió hangzása közel ideális volt, a számok között sem sokat tököltek (egy beköszönő konferálás volt csupán), csak könyörtelenül, feszesen nyomták a súlyos, jófajta, jammelős tételeket.
Mivel a Karma To Burn az első lemezt leszámítva mindig csak sporadikusan, vendégművészek segítségével vetemedett énekes számok megalkotására, a Hajón is csak az életmű nagy részét kiadó instrumentális számokból hallhattunk válogatást. Valahol pont az ebben megmutatkozó karakán hozzáállás jelenti szerintem K2B gyenge pontját: bármennyire is ízesek a riffek, húzósak a tempók és változatosak az egymást követő témák, számomra a koncert fél óra után már inkább csak nagyszerű soundtrackje lehetett az estének, mint teljes figyelmet követelő produkció.
|
időpont:
2011. július 11. |
|
helyszín:
Budapest, A38 Hajó Tetőterasz |
|
Neked hogy tetszett?
|
Talán a színpad vagy emelvény nélkül, a tömeggel egy szinten álló zenészek látványának hiánya is ludas lehetett ebben, mert amúgy az elcsípett képek alapján kicsit sem magukba fordulva, hanem lelkesen, kellőképpen beindulva nyomatták az asztfalt-sűrűségű témákat. Nem nagyon hiszem azonban, hogy bármelyik fanatikus is pontos számsorrendet tudott volna adni a koncert után. Elképzelem, amint a rajongók azon tépik magukat, hogy a Thirty Three a Thirty Five vagy a Thirty Six után jött...
Ha a Kyuss a műfaj Judas Priestje, akkor a rendes set és az elkötelezett hívek CD borítóinak alapos dedikálása után még egy negyedórás ráadást adó Karma To Burn a stoner rock Ravenje vagy Anvilje: valószínűleg mindig is ilyen underground hozzáállással fogják játszani ezt az igazán komor, tökös rockot, amely pont olyan kiadós és tömény, mint amilyen egy grizzly-vacsora lehet.
