Shock!

Bármilyen hihetetlen, de a soproni Moby Dick ezen februári alkalmat megelőzően egyetlen egyszer sem lépett még fel a Wigwamban, ráadásul, ha jól emlékszem, a tavalyi jubileumi buli óta egyáltalán nem játszottak a fővárosban, így igencsak ideje volt már, hogy tiszteletüket tegyék errefelé.

Az előzetes híresztelésekkel ellentétben, kisebb csúszással, fél tíz körül kezdett a bemelegítő csapat, a Radio Criminals gárdája. Fiatal muzsikusokról van szó, ránézésre a húszas éveik elején-közepén járhatnak a srácok, így valószínűleg nem véletlen, hogy még sosem hallottam róluk. (Egyetlen lemezük jelent meg még 2005-ben, Rossz kor, rosszkor címmel, amihez eleddig még nem volt szerencsém.) Teljesítményük alapján a jövőben sem fogok túlzottan kutatni utánuk, hiszen produkciójuk eléggé hemzseg a gyermekbetegségektől. Kezdeném ott, hogy nincs kiállása a csapatnak, az egyik gityós  például úgy nézett ki, mintha a Westendből találomra rángattak volna be valakit a bulira; a színpadon sem tettek ki magukért túlságosan, így nem igazán volt mit nézni a produkción. Ráadásul náluk is – sajnos oly sok hazai zenekarral egyetemben – borzalmasan gyenge pont az ének! Ezzel a tudással SOAD feldolgozást bevállalni meg tényleg túlzott merészség!

Nyomtak még Metallicát is, az egy fokkal jobban is ment, viszont erőteljes kamuangol szaga volt, tehát túlzottan ettől sem dobtam hanyatt magam. Egyébként szerény véleményem szerint az említett feldolgozások nem is vágnak túlzottan egybe a saját dalok világával, mivel azok valamelyest könnyedebb vonalat követnek; hallgatásukkor sokszor ugrott be a Black-Out, néha meg az AIC esetleg egy-két másik grunge alakulat. Nem szeretném elvenni a banda kedvét, de ez a forma még nagyon kevés! Remélem, legközelebbi találkozásunkig eltelik némi hasznosan töltött idő, és rendesen elkápráztatnak majd! Ha így lesz, vendégeim egy sörre!

Néhány serital elfogyasztása után már igencsak felfokozott állapotban vártam a Moby Dick buliját, és a jól megszokott intro után meg is kaptam, amire vágytam, a Fejfa helyett album címadójával robbantak be Smiciék, megadva ezzel a tökéletes alaphangot. A Fejfa lemez egyike legkedvencebb MD korongjaimnak, így külön öröm volt, hogy mindjárt harmadiknak előkapták róla a zseniális – egyébként sajnos elég ritkán játszott – Babilont is.

Maga a koncert felépítése nagyjából úgy nézett ki, hogy a precízen adagolt klasszikusok (1994-ig bezárólag) közé a visszatérés utáni két lemezről mazsolázgatták a srácok a legjobb szerzeményeket. Sajnos tehát az Indul a box és Tisztítótűz lemezek dalait ezúttal hiába vártuk. Utóbbi miatt mondjuk – keveseket leszámítva – valószínűleg nem nagyon bánkódott a tisztelt publikum, de a Boxról azért a címadó vagy mondjuk a Na, mi van? igazán beférhetett volna; olyan, szintén rég nem játszott nótákról már nem is beszélve, mint mondjuk a Tiltakozz vagy a Politikus. Utóbbi ráadásul erősen aktuális is lett volna manapság, de hát 25 év terméséből meglehetősen nehéz úgy válogatni, hogy mindenki elégedett legyen.

Aktuálpolitikai utalásnak azért nem maradtunk híján, hiszen a Demokrácia álarca után meglehetősen konkrét üzenetértéke volt a rákövetkező Legyél jónak! Ez bőven elég is lett volna, Mentes Norbi Körhinta utáni komcsizását már teljesen fölöslegesnek – és pártállástól függetlenül – ide nem illőnek éreztem. Nagyjából viszont ez minden negatívum, amit a koncerttel kapcsolatban fel tudok hozni; ahogy Smici a ráadás előtt megemlítette, nekem sem tűnt fel, hogy addig már tizennyolc nóta pörgött le. Nagyon nem vesézném ki a programot, legyen elég annyi, hogy a buli legjobb pillanata kétség kívül az volt, amikor Gabi a közönség soraiban mászkálva játszotta a Legyél jót. Egyébként meg mindenki megkaphatta, amiért jött, hiszen szinte az összes nagy klasszikus elhangzott (talán csak a Beteg a Föld maradt ki), de aki csemegékre, ritkábban előkapott szerzeményekre vágyott az is megtalálhatta a számítását, a fentebb említett Babilonnal vagy például az ezer éve nem játszott Köszönöm, jól vagyokkal.

Tinédzserkorom nagy kedvence volt a Moby Dick, és jó látni, hogy még 2007-ben, 25 együtt töltött év után is kiváló formában, jó hangulatban, egy klubkoncerten is minden igényt kielégítően működik a zenekar. Le a kalappal!