Shock!

Rollins Band - sóhajtanak fel azon metallisták, akiket nem bírtak meghódítani sem a Hammerfall-szerű bőrös-szegecses mozgó anakronizmusok, sem pedig a gitárt markoló fiúbandák. A helyenkénti eufóriába csapó metallista-lelkesedést azért letörte kissé a csaknem ötrongyos belépő, ami meg is látszik a tömegen; egészséges sokaság (ezerkét-ezerötszáz embert saccoltak a saccográfusok), de nincs teltház, nem fúródnak vesék a könyökömbe, nem kell más lábán taposnom, és még véletlenül sem tudom ráönteni a traubisodámat senkire. Családias.

Előzenekar a Superbutt, de most valahogy nem bírnak meghatni, ugye, várom a Nagy Attrakciót, bemelegítésnek viszont jók. Vörös vidám, mozog is, a többiek annál kevésbé, két ütős új nóta rögtön az elején, de a régiekkel sincs gond. Hat-hét szám, majd léc. Szerencsére a System Of A Down feldolgozás elmarad.

Rollinsék cseppet még fokozzák a feszültséget, hosszas átszerelés után kászálódik fel a háromtagú kísérőzenekar, a Mother Superior a deszkákra, ahol még percekig jammelnek. Rollins entréjekor viszont felakad mindenki szeme. A fószer már túl van a negyvenen, rendesen őszül is, de a vehemenciája a régi, a színpadra például úgy bír bezúdulni mintha valami rettentően súlyos természeti katasztrófa emberbőrbe bújtatott alteregója szeretne lenni, énekelni is úgy énekel, erőlködéstől kivörösödött bikanyak, támadóállás, amit a Rollins-koreográfia szerint rögtön utána collstok-szerű összegörnyedés követ. Ennek ellenére az istennek sem bír röhejesnek lenni, sőt, ha szabad ezzel a rendkívül hülye hasonlattal élni: tenyeréből eszik a közönség.

Egybefolyatva nyomják a számokat, csak minden ötödiknél állnak meg egy kis szünetre, ekkor bír csak lazulni egy kicsit az Öreg, sztorizik, majd a rá jellemző szarkazmussal bemutatja a zenekarát; a kb. lepukkant egyetemistának kinéző bőgős srác nem is állja meg röhögés nélkül, amikor Rollins "Mr. Marvellous Marcus"-ként mutatja be. A Mother Superior tagjai egyébként zseniálisan kísérik Henryt, a dobos Jason különösen brutálisan zenél, de Jim Wilson gitáros, akire hasonlóan rohadt rá a kovbojkalap, mint Csurkáékra a Bocskai mente, szintén zseniális, hallatszik, hogy a Lynyrd Skynyrden és társain nőtt fel, egy-két számban még a slide is előkerül.

Nem sokat játszanak, körülbelül ötven percet, plusz a ráadás, és amikor a végén két Thin Lizzy klasszikus (Are You Ready, Rocker) elreszelése után nekiveselkednek a klasszikus Do It-nek, a geci kritikus hátán is végigfut a hideg, miközben kicsike könnycseppet mázol el a szeme sarkában.
Kifelé menet meg lehet látni a döbbent tekinteteket jól.