Shock!

Fura, egyben tökéletesen 21. századi módon indult a kapcsolatom a ROME nevű projekttel. Végtelen hosszúságú erdélyi útjaink valamelyikén dobta fel random módon a Spotify, hogy aztán újra és újra visszatérjen hozzánk anélkül, hogy a lehető leghalványabb fogalmunk lett volna a vesztésre ítélt név mögött álló arcokról. A kellemes, akusztikus alapú dark muzsika és a bugyinedvesítő bariton azonban így, anonim módon is tagadhatatlanul hatással volt ránk, de persze még mindig nem annyira, hogy az értelmi szerző(k)nek utánanézzünk. Jelen koncert híre is egy Facebook-hirdetésből ért el hozzánk, és valójában ekkor találkoztunk először Jerome Reuter nevével, aki az egészért felelőssé tehető. Nem meglepő, hogy Mindenszentek ünnepe ezek után a Dürer Kertben talált, tulajdonképpen nem is volt más választásunk.

Szóval következzék saját részre is egy kis ROME-gyorstalpaló: a projekt 2005 óta létezik, nevét a főhős keresztnevéből kapta (szerintem még most sem késő megváltoztatni valami kevésbé általános névre), amelynek keretében a luxemburgi születésű zenész több nyelven, többféle stílust összefogva prezentálja magát. Hogy mekkora is az a csokor, amit a ROME név egybefog, annak érzékeltetésére elég annyit mondanom, hogy megfér benne a dark folk, a post-punk, a sanzon, az industrial és a synthwave is. Készült ezidáig tizenhét sorlemez, de ezeken kívül is számtalan egyéb kollaborációban felbukkant Reuter neve, hogy számunkra is hamar világossá váljon, mennyire apró az a szelet, amivel mi eddig e név alatt megismerkedtünk. A koncertprogramot úgy állította össze, hogy megpróbáljon átfogó válogatással szolgálni ebből a szinte átfoghatatlan életműből, fókuszban az új lemezzel, az ukrajnai háborúra reflektáló Gates Of Europe-pal.

A Dürer előtt kifejezetten komoly tömeg fogadott, amely persze nem a ROME miatt, hanem a Szófia-Budapest út kínjait szenvedő és jócskán késő Pain/Ensiferum páros miatt verődött össze. Szerencsére a kisteremben sem volt nagyon ciki a helyzet a nézőszámot illetően, ránézésre úgy százan lehettünk, vagyis még ezt az aprócska termet sem töltöttük ki, de ahogy az In The Woods... és a Saturnus esetében, itt is remek hangulatot csinált a keménymag. Reuter igazán egyéni koncepció szerint dolgozik ezen a turnén, eleve mindössze ketten állnak színpadra egy dobos/vokalista sráccal, a főkolompos pedig hol gitározik, hol szintén beáll a dobok mögé. Meg persze énekel, lévén ez adja az egész produkció savát-borsát, a hangja pedig elképesztő, mondhatni letaglózó minőségben szárnyal, nem is emlékszem, hallottam-e valakit mostanában élőben ehhez hasonló szinten megszólalni, pláne ilyen húzós turnémenetrend mellett.

A minimalista színpadkép és megszólalás amúgy ebben a formában is képes volt teljes élményt adni, köszönhetően a nagyon hatásosan programozott fényeknek, a tényleg minimális mennyiségű előre felvett sávnak és főleg a két főszereplő nagyszerű teljesítményének köszönhetően. A koncertet hangosító arccal együtt mindösszesen három fővel hozták ezt össze, nem győzöm hangsúlyozni, pedig ez a 100 perces, tulajdonképpen szünet nélkül prezentált szett bőven tartogatott kihívásokat. Mindenekelőtt gondoskodni kellett róla, hogy a közönség ilyen távon se unjon bele abba a mutatványba, ami ugyan semmilyen téren nem tartogat egetverő újdonságokat, ám ha jól keverik a hozzávalókat, képes olyan szintre felkorbácsolni a hangulatot, mint jelen esetben is. Angol, német, olasz és francia nyelven is megszólaltak Reuterék, de ami papíron káosznak hat, élőben nagyon is hatásosnak bizonyult.

Látszott, hogy nagyon komolyan összepróbált produkcióról van szó, a folyamatos koncentrálást sejtettem amögött, hogy a frontember csak a nagyon sokadik dalnál szólt először hozzánk, de aztán fokozatosan felengedett a „fagyos" légkör, és a végére szerintem a főhős is meghatódott a fogadtatás hallatán. A hangsúlyos dobok és a konstans indusztriál ízek miatt a Laibach és a hasonszőrűek árnya végig ott kísértett ugyan a függöny mögött, de összességében azt kell mondanom, hogy a ROME világa megáll önmagában is, ez a világ pedig nagyon is a sajátjuk. Szóval akinek inge, vegye magára, és tegyen egy próbát a lemezeikkel, bőven van miből választani, akár teljesen különböző hangulatokhoz is, a minőség folyamatosan adott. Ez a koncert pedig konkrétan a semmiből iratkozott fel nálam az év legkellemesebb meglepetéseinek sorába.

Fotó: DMNVS (a turné október 31-ei besztercebányai koncertjéről)