Shock!

Egyszer már járt nálunk az első lemezével turnézó Serious Black, azonban az a koncert ugyanúgy nem győzött meg, ahogy a bemutatkozó korong sem, így elkönyveltem őket magamban annyival, hogy jó az énekesük, de semmi több. Mivel azonban Urban breed a Tad Morose-lemezekkel beverekedte magát az abszolút kedvenc énekeseim közé, másodszorra is felkerekedtem, hogy megnézzem a csapatot.

A Dürer középső termében megrendezett koncertre a Sinbreed műsorának közepén érkeztem, azaz úgy nagyjából húsz percet láttam belőlük. A csapat leginkább arról lehet ismert, hogy az a Herbie Langhans az frontemberük, aki Tobias Sammetnél is háttérvokalistaként szolgál az Avantasiában. Legalábbis általában, ezen a bulin ugyanis egy egyszálbelű, fiatal kölök volt a frontember, és lelkesedését, profizmusát látva meg nem mondtam volna, hogy csupán beugró, ha nem tudom az ellenkezőjét. A németek mindent bedobtak a színpadon, a klubban jelenlévő kábé nyolcvan-száz ember pedig jól is reagált rájuk, engem azonban nem sikerült meggyőzniük meglehetősen középszerű, nem meglepő módon leginkább Edguy-kópiaként aposztrofálható metaljukkal.

Az előzenekarral szemben viszont a Serious Black sokkal jobb volt, mint arra előzetesen számítottam. Mikor nem is olyan rég a Gamma Ray előtt játszottak a Club 202-ben, még nem igazán volt meg a tagok közötti összhang a színpadon, ezúttal azonban egy összecsiszolódott, laza csapatot láttam, akikről lerítt, hogy minden percét élvezik az együtt muzsikálásnak. Bár a zenekart anno életre hívó legnagyobb nevek (gy.k. Roland Grapow és Thomen Stauch) már nincsenek a fedélzeten, a Serious Black még mindig nevezhető szupergroupnak, hiszen Urban mellett itt van a Firewindből ismert Bob Katsionis, illetve a Sieges Even, a Rhapsody és Paradox révén már több műfajban is bizonyító dobos, Alex Holzwarth. A show-t leginkább urban és Bob vitte közülük, kiegészülve a főkolompos pufi basszerrel, Marióval, de a többieken is látszott, hogy kiváló a hangulat a bandában.

Bár a koncert előtt még nem volt érkezésem meghallgatni a friss Mirrorworldöt, az már az élőben hallottak alapján is egyértelműen leszűrhető volt, hogy jobban sikerült a debütáló As Daylight Breaksnél. Ráadásul az új dalok hangulatukban is sötétebb, misztikusabbak, ez pedig hozta magával azt is, hogy Urban többet használta azt a hangszínt, amivel a Tad Morose albumokat kiemelkedővé tette anno. Annak ellenére, hogy a zenekar még nem rendelkezik komoly diszkográfiával, illetve a tagok egyéb munkásságából is bőven lehetett volna szemezgetni, a bő másfél órát kitevő programban egyetlen feldolgozás sem hangzott el, mindez pedig azt jelenti, hogy gyakorlatilag majdnem teljes egészében eljátszották az eddigi lemezeket, hiszen az első korongot hét tétel képviselte, míg a második albumot elejétől végéig letolták.

Egyetlen negatívuma volt számomra a koncertnek: Jan Vacik vokáljai továbbra is rettenetesen hamisak, ráadásul most egy dalt kompletten ő is énekelt (ez egyébként lemezen is az ő tétele), bár szerencsére ezúttal hátrébb keverték, így nem volt annyira zavaró, mint a Gamma Ray előtt. A Serious Black esetében tehát a fejlődés élőben és – mint azóta alkalmam volt hallani – lemezen is szembetűnő, így ha ilyen ütemben haladnak, harmadik korongjukkal igazán nagyot robbanthatnak. Ha igazak a pletykák, legközelebb az Edguy vendégeiként fognak koncertezni, ami óriási lehetőség a csapatnak, úgyhogy nem lennék meglepve, ha pár év múlva már egy sokkal nagyobb helyen látnánk őket viszont önálló bulin is.

Fotó: CSLP Rocks