Shock!

Először tényleg nem tudtam mire vélni, mit keres a Stryper a 25 éves jubileumi turnéjával Prágában, hiszen ha a reunion óta egyáltalán az öreg kontinensre eszi őket a fene, akkor elsősorban az erősen katolicizált dél-európai országokban szoktak csak felbukkanni (meg esetleg Angliában).

Aztán amikor jobban átgondoltam ezt, rájöttem hogy valószínűleg a rockzene és a metal általános csehországi fellendülésének köszönhető ez a fellépés. Jómagam 2007-ben voltam utoljára a vizovicei Masters Of Rockon és bár már akkor is az európai rock/metal élet jelentős tényezője volt a fesztivál és csatolt részei (klub, jegyárusító portál, koncertszervező cég...), újabb két év alatt nagyon komoly branddé nőtte ki magát a MOR. Ezen folyamat egyik hozadéka, hogy a cseheknél a már-már német-skandináv szintű kultúrája alakult ki a metalnak, ami azt eredményezi, hogy nemcsak a nyilvánvaló, bejáratott nagy nevekre, de kuriózumnak számító előadókra is elmennek az emberek, ha nem is tömegesen, de olyan létszámban, hogy bizony az már a szervezőknek is megéri. Nem tudom, nyereséges volt-e ez a koncert, de az biztos, hogy előzetes várakozásaimhoz képest sokan voltak, és ezek közül csak maroknyi néző volt komoly fanatikus.

Persze nyilván itt is dívik az a szokás, miszerint az előzenekarral hozatnak be embereket, és ennek fejében kedvező árú jegyet lehet venni tőlük maguktól, ezt a meglepően sok Kreyson szimpatizáns jelenléte is alátámasztja. Persze ez a banda olyan szinten lehet Csehországban, mint nálunk a Pokolgép vagy az Ossian, tehát sokan ismerik és szeretik őket, és meg kell valljam, alapvetően nem is voltak rosszak (nem úgy mint a Scorpions előtt Pozsonyban). Egyrészt baromi jól szólt a csapat, másrészt zeneileg tényleg olyanok voltak, mint az imént említett magyar kollégáik, az énekes még néhány paksis sikolyt is eleresztett. Ugyanakkor viszont rendkívül fárasztó is tud lenni mindez cseh nyelven: bárki elképzelheti, milyen ez az elegy, ha felteszi bármelyik Gép lemezt és ráénekli a nótákra, hogy „zsebem zsescsem” meg hogy „szuvenír nyihaha nye kukucski protková”. Ráadásul Kreysonék tényleg komolyan vették a „szpecialnyi hoszt” státuszt, ugyanis teljes koncertet adtak dobszólóval meg elnyújtott zenekari bemutatással. Anyám borogass...

De mi végülis a Stryper miatt érkeztünk és bizony nem is hiába: Michael Sweeték nemes egyszerűséggel leszaggatták a fejünket! Az egy dolog, hogy ők még az előzenekarnál is jobban, szinte hibátlanul dörrentek meg (a szólógitár kicsit kevés volt azért néha), és hogy Michael hangja fikarcnyit sem kopott, sőt jobb lett az évek során; de hogy minden vokál közel tökéletes volt, az azért meglepetésként hatott, még akkor is ha a vokálok jelentették a csapat egyik fő erősségét mindig is. Na, és mekkora elánnal robbantak be intro meg minden nélkül: akkora Soldiers Under Command/Murder By Pride nyitást kaptunk az arcunkba, hogy csak lestem! Nyilván sokan hiszik itthon, hogy egy Stryper koncert a Vidám Vasárnap zenekarának szájbarágós, műmosolyos hozsannázásásaihoz lehet hasonlatos, úgyhogy el kell oszlassam ezt a tévhitet: a színpadon semmi nem jelzi, hogy itt egy csont keresztény zenekarról van szó, ugyanúgy zúznak és szántanak színpadot, mint bármely más világi rockbanda. Teljesen rakenroll az egész, leszámítva a darázsgitárokat és – felsőket (amelyeket a mai korhoz igazítottak, tehát annyira azért nem is gázosak), valamint azt hogy néha be-bedobálnak valamilyen füzetkét a közönség közé – ez Bibliának karcsú, de azt sem hiszem, hogy valami stryperesített Őrtorony-féle kiadvány lenne. Igazából azonban a körítés nem is érdekel, a zene viszont annál inkább, abba viszont nem lehet belekötni. Mint ahogy a műsorba sem: Rebornos nótára abszolút nem számítottam (pedig volt Open Your Eyes), az Against The Law-éra megidézésére (amikor világi hard rockot játszottak) meg aztán pláne nem – ez utóbbi időszakot az All For One képviselte, amely ugyan nem a legjobb dal azon a lemezen, de már a hírmondó-jellege is sokat számított. És bár tetszett a tavalyi album, az új nóták lehengerlő ereje élőben szintén meglepett: említettem már a Murdert, de a Boston cover Peace Of Mind és a 4 Leaf Clover egymás után gyakorlatilag a csúcspontot jelentette középtájt. Előbbit érdekes módon megelőzte egy csonka Breaking The Law-bohóckodás, aminek az égegyadta világon semmi értelme nem volt, de ha már belekezdtek, igazán végigjátszhatták volna, mert poénnak nem volt túl ütős. De ahogy néztem a setlisteket a neten, ez a kis intermezzo az egész turnén műsoron van, nekik maguknak biztos tetszik...

A klasszikusok persze szintén hatalmasat szóltak, ezek közül a már említett Soldiers nyitás mellett a Calling On You, a More Than A Man és a ráadásban lenyomott Sing Along Song/To Hell With The Devil kettős bizonyult parádésnak, ugyanakkor kicsit meglepett, hogy az egyik legnagyobb slágernek tartott (én legalábbis annak tartottam) Makes Me Want To Sing benne sincs a turnéprogramban, bár azt a „Jeeeesus, king of kings...” refrén miatt annyira nem is bánom – így legalább tényleg sikerült elkerülni a hitgyüli-feelinget. Nem volt a korábbi állomásokon játszott akusztikus Honestly sem, ezt annak tudtam be, hogy Michael nem volt elégedett a közönséggel – ez utóbbi amúgy kicsit az arcán is látszott. Persze lehet hogy csak rossz napja volt a srácnak, de tény, hogy a kevés igazán kompetens rajongó nem tudott olyan hangulatot csinálni, mint latinók a puerto rico-i DVD-n. Akárhogy is, stílusosan szólva annyit mondhatok: isten volt! Megint egy olyan buli, amely után szívesen követtem volna a zenekart a következő állomásra...