Shock!

Rég elmúltak már azok az idők, amikor igazán izgalmas volt egy kütyükkel erőteljesen dúsított groove-os parasztmetal banda, így korántsem jelent akkora izgalmat manapság egy új Static-X lemez megjelenése, mint a kilencvenes évek második felében. Főleg, ha sosem értek a debütáló Wisconsin Death Trip közelébe a későbbi albumokkal.

Mindehhez kötelező kellékként természetesen valami idétlen és hordhatatlan frizura dukált, így már maga az a tény is szürreális, hogy Wayne Static a mai napig ragaszkodik ég felé meredő fürtjeihez.

A Cult Of Static pontosan annyira izgalmas, mint amilyennek a lemezcím alapján képzeljük: semennyire. Már az alapoktól elrontották, nyilvánvalóan koncepció lehetett, hogy gépies zenéhez demós garázssound a kötelező 2009-ben, ám ez azért a lehető legkevesebb esetben működik megfelelően. Egészen konkrétan idegesítően szarul szól a lemez, ami még azt a kevés dalt is agyoncsapja, aminek hallatán azért még felkapná az ember a fejét. A totálisan monoton Hypure az első, aminek hallatán valami beindult, de ezzel az alföldi pusztát megszégyenítő sivár hangzással kb. annyira karcol, mint a frissen lenyírt bárányszőr. A második dal, ami megmentett a szundikálástól, a nyolcadik track, az Isolaytore, ez pl. marha jó lehetne, ha... Na igen. Mixeljétek az előbb felsoroltakat.

Sajnos az elektronikus részek is ötlettelenek, tényleg olyan az egész lemez, mintha demós, félkész ötleteket dobáltak volna egymásra. Valahogy végig az a gondolat motoszkált bennem, hogy ez a lemezzel önmaguk paródiáját akarták elkészíteni, ami ha úgy vesszük, végülis sikerült. Egy ilyen zenének lüktetnie kellene az élettől, a Cult Of Static sajnos csupán altatóként funkciónál megfelelően. Egyszerűen elképesztően rossz ez a lemez, maradjunk ennyiben.