Shock!

december 23.
hétfő
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

The Crown: Doomsday King

Mikor hat éve a svéd The Crown úgy döntött, hogy bedobja a törölközőt, akkor az egyik legerősebb death/thrash formáció szállt a sírba. Ám a hangszeres szekció idővel csak meggondolta magát, s lám, mintha a kihagyott évek el se múltak volna, az új frontemberrel kiálló csapat ott folytatja, ahol annak idején abbahagyta.

megjelenés:
2010
kiadó:
Century Media / EMI
pontszám:
8 /10

Szerinted hány pont?
( 6 Szavazat )

Azt hiszem, nem árulok el nagy titkot azzal, hogy a svédek zenéje semmit se változott a legutolsó rendes lemez, a remekbeszabott Possessed 13 óta, ismét azt a régi, jól megszokott szögelős aprítást kapjuk, amit csak a svédek tudnak olyan jellegzetesen vastagon művelni. Aki tehát attól tartott, hogy a Doomsday Kingen Hammond orgona és női háttérvokál üti fel a fejét, az megnyugodhat, a svédek hetedszerre is szét kívánják darabolni a hallójáratainkat. És ez jó.

A kérdés azonban nem ez volt, hanem az, hogy kit is találnak Marko Tervonenék a 2004-ben végleg kivált, és azóta a One Man Army And The Undead Quartett hörgőseként domborító Johan Lindstrand helyére. A problémát pedig igen ügyesen oldották meg a srácok, Jonas Stalhammar személyében ugyanis egy igazi veteránt nyertek meg maguknak, aki '90-es évek két kiváló svéd csapatából, a God Macabre-ből és az Utumnóból is ismerős lehet. Orgánumát a Lindstrand rajongóknak viszont szokniuk kell majd, Stalhammar hangja ugyanis kevésbé elváltoztatott vagy hisztérikus, mint elődjéé, sokkal old schoolabb, ami elsőre akár erőtlenebbnek is tűnhet Lindstandénál. Aki azonban kedveli az olyan együtteseket, mint az Entombed vagy a Dismember, és kedveli a '90-es évek eleji svéd death metalt, talán könnyebben ráérez majd Stalhammar öblös harákolására.

Dalok tekintetében is érdekes a helyezet. Többszöri hallgatás után úgy érzem, ez az egyik legprofibb The Crown lemez, mégse találok olyan emlékezetes darabokat, mint az előző anyagaikon. Ennek oka talán az lehet, hogy még egy lépést tettek a death metal felé, s ami eddig a csapat különlegességét, a változatosságot adta, az mintha ezúttal háttérbe szorult volna, teret adva egy végig igényesen kidolgozott, de némileg kiszámítható háromnegyed órás zúzdának. Az egész lemez egy hatalmas összefüggő betontömb, amit sokadjára is nehéz rendesen átlátni. Ennek persze egyik oka a rendkívül vastag, vízesésszerű hangkép, ami máskülönben a svéd csapatok jellegzetessége. Másrészről talán Stalhammar szikárabb orgánumát is szokni kell, főleg az extrémebb Lindstrand után, de mintha ezúttal a svédek egyébként is biztosra akartak volna menni. Ez még a nyitó címadó tételnél nem is fedezhető fel, ez ugyanis egy vérbeli, a régi időket idéző The Crown mű, ízléses tempóváltásokkal, feszültségnövelő leállásokkal, szóval egy tíz pontos szerzemény. S még az utána következő dalokban is jócskán előfordulnak olyan dolgok, amiktől könnybe lábad az ember szeme, de a túl sok monoton riffelés hamar próbára teszi a figyelmet.

Azért a Through Eyes Of Oblivion egyszerre régisulis és modern hangulatát mindenképp érdemes kiemelni, csakúgy, mint a figyelemreméltóan nyaktörő To Light zárótételt is. Ezért többek között ezek a darabok is mutatják, hogy tragédiáról nincs szó, a Doomsday King egy méregerős lemez lett, csak egy The Crownhoz képest lehetne valamivel változatosabb is. Azért régen nem játszottak a fiúk ilyen biztonsági játékot, de valahol a visszatérő lemezeknek épp ez a feladatuk. Üdvözöljük hát tárt karokkal a hazatért svéd hegesztőmunkásokat, és várjuk epekedve az új felállás második dobását!

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hirdetés

Hozzászólások

Galériák

 

Volbeat - Budapest, PeCsa Music Hall, 2013. június 18.

 

Portnoy, Sheehan, MacAlpine, Sherinian - Budapest, PeCsa Music Hall, 2012. október 19.

 

Suicidal Tendencies - Budapest, Zöld Pardon, 2012. július 11.

 

Stuck Mojo - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 2.

 

Wackor - Budapest, Kultiplex, 2005. október 8.

 

Wackor - Budapest, A38, 2004. szeptember 29.