Shock!

november 15.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Leander: „Szeretnénk mindent a saját utunkon bejárni”

A Leander zenekar pályafutása eredetileg amolyan egyszemélyes formációként indult, ám a dolog idővel olyan szinten nőtte ki magát a neten, ami alighanem még az első dalok multihangszeres elkövetőjét, Köteles Leandert is meglepte. A Leander mindenesetre már egy ideje rendes, négytagú bandaként funkcionál, és március végén jelentette meg a Sonynál első teljes nagylemezét, a Szívidomárt, amely a Paradise Lost, Opeth, Katatonia anyagairól már jól ismert keverőguru, Jens Bogren értő kezei alól gördült ki a stúdióból. Az anyag hamarosan nemzetközi kiadást is kap, Köteles Leander énekes/basszer és Vörös Attila gitáros pedig a Shock!-nak adott interjújukban is egyértelművé tették: nem kívánnak megállni az országhatároknál.

Hogyan jellemeznétek a Szívidomár lemezt valaki olyannak, aki még soha életében nem hallott semmit a Leandertől?

Vörös Attila: Nem egyszerű kérdés így kezdetnek! (mosolyog) Én azt mondanám, a Szívidomár egy nagyon változatos és izgalmas lemez lett, tele fogós refrénekkel, tartalmas és talán a műfajban nem is szokványos szövegekkel, illetve változatos, olykor teljesen szélsőséges dinamikai és zenei megoldásokkal. Egy könnyen szerethető, mégis komoly értéket képviselő, igényes és előremutató debütáló lemez. Aki szereti a Muse-t, a Nevermore-t, a Queent, Lady Gagát, a Panterát, a Scar Symmetryt vagy akár Devin Townsendet és az európai, helyenként akár jellegzetesen magyaros zenei megoldásokat egy darab leander növényecskében elültetve, az itt biztos talál valami számára szerethetőt! (nevet)

Köteles Leander: Az ember, ha csinál valamit, nemigen tudja külső szemmel elbírálni a dolgot. (mosolyog) Valóban rengeteg hatás ér bennünket, de alapvetően arról van szó, hogy az érzelmességet és a tökös zenei megvalósítást tartjuk szem előtt, ami úgy érzem, hogy nagyjából össze is jött.

Mivel a Leander a neten vált népszerűvé, ha valaki, hát ti nyilván pontosan tisztában vagytok azzal, mennyire megváltoztak a csatornák egy zenekar számára. Miért találtátok mégis fontosnak, hogy legyen kézzel fogható nagylemezetek?

Attila: Annak ellenére, hogy a mai lemezeladások nem követelik meg, hogy egy zenekar fizikai hanghordozó formájában is megjelenjen, mégis egyértelmű volt mind a csapat, mind a kiadó számára, hogy ezt muszáj meglépnünk. Sokkal profibb, egységesebb képet ad egy zenekarról, ha kézzel fogható formában is létezik. Még vinyl/bakelit változat is tervbe van véve a külföldi megjelenésnél! (mosolyog)

Leander: A zene egy fogalom, az ember pedig szeret tárgyakhoz, relikviákhoz kötődni, amik később emlékekké válnak, és ezáltal a zenekarhoz való érzelmi kötődését elégíti ki. (mosolyog)

Miért pont Jens Bogrent választottátok a keveréshez, és mi az, amit ő adott hozzá az összképhez? Hogyan zajlott vele a munka a gyakorlatban?

Attila: Már a legelején felmerült, hogy a majdani debütáló lemezt egy külföldi szakemberrel kellene megkevertetni/masterizálni, ami nyilvánvalóan a nagyon komoly szakmai tudás és felszereltség mellett alapvetően nyitás, jó reklám lett volna külföld felé is. Mindenképpen olyan embert szerettünk volna, aki hozzánk hasonlóan nyitottabb, talán fiatalosabb hozzáállással tenné hozzá azt, amire szükségünk volna. Jens Bogren neve gyakorlatilag a legelsők közt merült fel szinte mindenkiben, ami a referenciáját tekintve nem volt meglepetés. Annak ellenére, hogy nem tartozik a „nagy öregek" közé, olyan elképesztően nívós zenekarokkal dolgozott már, mint például az Opeth, a Katatonia, a Paradise Lost, a Soilwork, az Amon Amarth, satöbbi... Egyébként abban az időben amikor nekiugrott a lemezünknek éppen az új Kreatorön, illetve God Forbidon dolgozott, sőt, még Jeff Loomis új albumát is nála masterelték. A munka gyakorlatilag leginkább emailezgetés útján zajlott: mi elküldtünk néhány alapinstrukciót, ő pedig azok, illetve a saját elképzelései alapján készített néhány verziót, amiket aztán egy-két változtatás után végleges formába is öntött. A keverésben akadtak egyébként saját ötletei is, amik sokat adtak hozzá egy-egy dalhoz. Hihetetlenül büszkék vagyunk arra, hogy vele dolgozhattunk – remélem, legközelebb is így lesz (mosolyog) –, a végeredmény pedig azt gondolom, önmagáért beszél.

Mit vártok az albumtól ti, és mit vár tőle a Sony? Vegyünk most itt egy kalap alá mindent az eladásoktól a Leander státuszáig!

Attila: Hazai pályán leginkább azt szerettük volna, ha a közönség egy olyan lemezt kaphat, ami mind megszólalásában, mind külső tartalmában is kiemelkedő értéket képviselhet. Éppen ezért nagyon sok energiát fordítottunk a jó dalok, a megszólalás és a többi mellett a teljes artworkre is. Ezen a téren iszonyatosan sokat köszönhetünk Borbás Róbertnek, aki a szakmájában már nagyon sokat letett az asztalra. Köszönjük Robi, egy ISTEN vagy!!! Eladás... Hááát, azt tudom, hogy a lemezt első körben olyan két-háromezres példányszámban gyártották le, ami elsőre kicsit talán soknak tűnhet, de a célkitűzés ennél sokkal nagyobb volt. Az album amúgy már két hete a MAHASZ lista harmadik helyén van, ami a listát megnézve szerintem óriási siker. Én a saját bőrömön tapasztaltam, és tapasztalom mind a mai napig, hogy muszáj merni nagyot álmodni és ezért kőkeményen megdolgozni, mert egy kis szerencsével nagyon sok mindent el lehet érni. Szeretnénk, ha Magyarországon ott lehetnénk az „élmezőnyben" olyan zenekarok mellett, mint például a Subscribe, a Depresszió, a Road vagy éppen a Tankcsapda. Nem titkolt vágyunk azonban az is, hogy a hazai sikerek mellett világuralomra is törhessünk! (nevet) Ha sikerülne megjelennünk Európában és Amerikában, illetve ha elkezdhetnénk turnézni is ezeken a helyeken, akkor első körben nagyon boldogok lennénk. A későbbiekben pedig szépen fokozatosan be akarunk törni a külföldi élmezőnybe is, ami nem lesz könnyű, de közösen a kiadóval úgy érzem, képesek lehetünk rá.

Leander: Én személy szerint a világuralommal már épp beérném! (nevet)

Miért pont a Szívidomár lett a címadó dal?

Attila: A kiadó javaslata alapján, amiért aztán foggal-körömmel meg is küzdöttek, mivel mi elsőre nagyon elleneztük az ötletet. Úgy gondoltuk, a klip és a szöveg miatt ez a dal nem tükrözné azt, amit amúgy a lemez maradék tizenkét nótája képvisel. Viszont ugyanakkor az is igaz, hogy egy másik kontextusban nézve valahol sikerült megérintenünk az embereket, ráadásul a borító meg a teljes artwork, illetve hát zeneileg maga a nóta sem enged erre a negatív felhangra következtetni. Az is nagy ereje szerintünk a címnek, hogy olyan egyedi és könnyen beazonosítható szófordulat, ami abszolút hozzánk köthető, mind magyarul, mind angolul – vagy legalábbis igyekszünk ezt minél több ember számára megmutatni.

Melyik dal a kedvencetek a lemezről, és miért éppen az?

Attila: Nekem az egyik legnagyobb személyes kedvencem a Bennem, ami talán a zenekar egyik legelőremutatóbb dala, eszenciája. Megmutatja, mennyi minden lakozik még bennünk, de közben a már-már talán jellegzetes, leanderesnek mondható hangzás is benne van. Kicsit olyan ez a dal, mint amilyen a This Godless Endeavor címadója volt a Nevermore-nál. Zeneileg a legnagyobb kihívás élőben is jól megszólaltatni ezt a témát.

Leander: Szintén a Bennemet mondanám, ami magába foglalja a legszélsőségesebb érzelmi kitöréseinket, de mégis a hitelesség keretein belül marad. Valahol a művészet és az ösztön találkozása.

Hogy születik egy Leander dal? Mi az, amit a négy tag egyenként hozzá tud tenni az ötletekhez?

Attila: Az alapötleteket általában Leander vagy én szállítjuk, amiket szerkezetileg ketten gyúrunk össze. Jozzy (Takács Jozzy gitáros) is sokszor hozzátette a saját elképzeléseit, a Reborn legbrutálisabb riffjei például az ő munkáját dicsérik – ami az egyik kedvenc riffem, ha már itt tartunk –, de a Ghost Away végén található akusztikus rész is az ő agymenése. Béla (Budai Béla dobos) általában már egy teljes demót kap kézhez, amit a saját filljeivel és groove-jaival tesz végül sokkal jobbá.

Hogyan jellemeznétek emberileg a zenekar tagjait?

Leander: Érdekes módon a zenekar összes tagját az kettőség jellemzi, ami a konzervatív értékek és rákkenroll egyvelegéből jön ki. Ez tökéletesen jellemzi a zenénket is, sok konfliktus forrása, de hát miről szól a zene, ha nem a „feloldásról"? (mosolyog)

Attila: Így van, oldódunk is eleget! (nevet)

Leander, a szövegírók közül kiket tekintesz etalonnak akár itthonról, akár külföldről? Hogyan születnek a szövegeitek?

Leander: Őszintén megmondom: sosem érdekeltek a szövegek, nem is értek hozzá, csak van mondanivalóm! (nevet) Általában a zenei részt írjuk meg először, aztán azt hallgatom körbe, és feljegyzem az összes gondolatot, ami eszembe jut. Aztán leülök és kiírok magamból mindent.

A mai napig nem szokványos megoldás az angol-magyar vegyes szövegek alkalmazása. Nem lenne célszerűbb a ti esetetekben vagy csak az egyik, vagy csak a másik változat a magyar kiadás esetében?

Leander: Sokáig hezitáltunk, hogy angolul vagy magyarul csináljuk-e, de annyi érv és ellenérv szólt mindkettő mellett, hogy úgy döntöttünk, kis hazánknak magyarul, a nagyvilágnak angolul toljuk.

Jeff Loomis maga választotta ki, melyik dalban bukkan majd fel, vagy ti javasoltátok neki a Bennemet? Mit szólt egyébként a zenéhez?

Attila: Már az első pillanatban, talán már azelőtt, hogy teljesen befejeztük volna a dalt, tudtam, ez lesz a tökéletes választás a számára. Szerencsére nagyon tetszett neki, de mondjuk már előre igent mondott! (nevet) Amúgy a többiek, Van, Warrel és Jim is nagyon szeretik, amit csinálunk, de eddig bárkinek mutattam a turnék során a zenét, mindenki nagyon pozitív volt velünk kapcsolatban. A Psychotic Waltz-os arcok közül páran például rajongóknak titulálják magukat! (mosolyog)

Problémás volt-e a feldolgozásoknál a jogok megszerzése? Esetleg ilyen okból nem került fel az albumra a Rihanna dal?

Leander: Nem volt problémás. Ha jól tudom, a Rihanna dalnál egyszerűen csak nem jött válasz a jogi kérelmekre, de a Lady Gaga és a Szomorú vasárnap esetében megkaptuk a feldolgozási jogot. Ami bizony nem kicsit megtisztelő.

Honnan jött az ötlet Lady Gaga és Rihanna után a Szomorú vasárnap átgyúrásához? Eredetiben mit jelent nektek ez a dal (persze ha jelent valamit), és mennyire volt tudatos a döntés abból a szempontból, hogy a világon mindenhol ismerik?

Leander: Nem ez volt a szempont, hanem egyszerűen mindketten úgy gondoltuk Attilával, hogy ha akarunk, sem tudunk elmenni e remekmű mellett! (nevet) Én dobtam fel az ötletet, mert ráadásul tudtam, hogy van a dalnak két eddig nemigen közismert versszaka, amelyekről úgy éreztem, hogy lehetőségeimhez képest meg szeretném őket mutatni a világnak. Aztán a dal összerakása közben elszabadult a pokol: Attila kicsit megpörgette az ütemmutatót, hozta a riffet, én pedig adottnak éreztem a feladatot, hogy oda kell rakni ezeket az „eltitkolt" versszakokat.

Bizonyára ti is sok olyan véleménnyel találkoztok, amelyek szerint a Leander lehet itthon a következő nagy rockcsapat. Szem előtt tartjátok-e az ilyen hangokat? Egyetértetek-e a hasonló kijelentésekkel?

Attila: Hallottunk már ilyen és ehhez hasonló véleményeket, azonban mi szeretnénk mindent a saját utunkon bejárni. Így nem szempont az, hogy valami olyasmit csináljunk, ami által a legmesszebbre juthatnánk el, viszont amit csinálunk, azt a lehető legjobban szeretnénk csinálni. Egyelőre úgy tűnik, erre hála az égnek van is igény! Nagyon bízunk magunkban és a közönségben is, úgyhogy reméljük, igaza lesz az ezen a véleményen lévőknek.

Leander: Igazuk lesz! (nevet)

Mennyire láttok esélyt arra, hogy a zenekar tényleg megvesse a lábát külföldön? Miben tud ehhez hozzájárulni a magyar Sony?

Attila: Abszolút hisszük, sőt, látjuk: meg fogjuk tudni kapni azt az esélyt, hogy bizonyíthassunk, amiben rengeteget köszönhetünk a Sony Music Hungary csapatának. Nagyon sokat számít az a hit és elszántság, ami a közös munkánkat jellemzi, és már most vannak olyan dolgok, amik rettenetesen előremutatóak és a maguk nemében egyedülállóak egy magyar metal zenekar életében. Jeff Loomis vendégszereplése is mérföldkő lehet a csapat számára, hiszen a szakma tudja: az ő neve sok mindenre garancia. Vannak amúgy más terveink is a külföldi megjelenéssel kapcsolatban, de mindent csak a maga idejében...

Miben tér majd el a külföldi kiadás a hazaitól? Mikorra várható ennek a megjelenése, és mennyi plusz melótok lesz vele?

Attila: A felvételek már nagyjából összeálltak, még egy-két apróbb változtatás, akár plusz; jöhet hozzá. Zeneileg változtatás nem nagyon lesz benne, helyenként a keverés, a hangszercsoportok arányai változnak picikét. Pontos dátumot még nem tudunk mondani, de ha minden jól megy, egy-két hónapon belül meg fog tudni jelenni a lemez, ráadásul egy messzi-messzi galaxisban! (mosolyog)

Melyek most a következő lépések a zenekar számára koncertfronton és egyéb téren?

Attila: Szeretnénk még jobban visszaadni élőben is azt, amit a lemezen hallhat a közönség, de ez egy folyamat, ami eddig szerencsére elég jó úton halad – legalábbis mi szeretnénk azt hinni. Tervezzük, hogy koncertfronton is egységesebb, profibb megjelenést tudjunk nyújtani molinóval, még profibb merch-csel, és a többi, és a többi.

Szerintetek hogyan tud ma egy rockcsapat építkezni itthon, tekintve a jól ismert problémákat és a gazdasági nehézségeket? Mennyiben van lehetőség más utakat befutni, mint az összes többi banda?

Leander: Személy szerint úgy gondolom, hogy ha valami jó, és valaki megoldást vagy megnyugvást talál benne, akkor más is fog. Tehát egyszerűen: ha valami jó, akkor muszáj neki működnie. Most a Facebook – YouTube kör működik, amit nekünk nagy szerencsével sikerült még az elején elkapni, de mindig lesznek újabb innovációk, amiket érdemes meglovagolni. Mi már nem is gondolkodunk hazai tévékben és rádiókban, mert soha nem jutnánk el annyi emberhez, mint így. Egyszer persze ez a kör is bezárul, és kinyílik egy másik. Reméljük, ott is szerencsénk lesz! (mosolyog) Másrészről fontos dolog, hogy ami egyszerűen csak jó, nem biztos, hogy megéli azt a gyors fejlődést, ami szükséges az inspiráció megtartásához. Erre szoktam azt mondani, hogy át kell lépni egy bizonyos ingerküszöböt. Mert ha ez sikerül, akkor az emberben elkezd dolgozni egy bizonyos belső kényszer, hogy megmutassa, megossza, amit ő abban a pillanatban érez, és így hatványozottan tud fejlődni a dolog. Ami aztán újabb inspiratív élményt eredményez. Na, ezt lehet, hogy kicsit bonyolultan fogalmaztam meg! (nevet)

Összességében kikkel, mely zenekarokkal éreztek rokonságot itthonról és külföldről?

Attila: Főleg a Bennem vagy akár a Ghost Away alapján szeretném azt hinni, hogy megvan a zenekarban egyfajta muse-os, akár queenes, néhol akár filmzenei világ, hangulat, ami fűszerezve van a kőkemény akár nevermore-os riffekkel, illetve popzenei ívű, nagyságú, arcba- és fülbemászó refrénekkel. Sokan hasonlítják a Leandert Devin Townsendhez, ami amellett, hogy nem éppen kis dicséret, talán annyiban megállja a helyét, hogy mi is próbálunk mindig valami újat, akár teljes őrültséget, szélsőséges dinamikájú dolgot csinálni.

Leander, édesapád mit szól a zenédhez? Mennyire befolyásolta a te zenei fejlődésedet az, hogy ő is zenél?

Leander: Amikor annyi idős volt, mint én, ő is basszusgitáros/énekes volt egy „rock"zenekarban. Sajnos az még az az idő volt, amikor kis hazánk csak egy-két ilyen zenekart bírt el, úgyhogy hiába állt mögöttük a tömeg, nem tudtak továbbmenni. Kiskorom óta mondja, hogy akármi legyek, csak ne zenész, aztán vett nekem hangszereket, és ellát napi negyven-ötven jótanáccsal! (nevet)

Attila, Warrel Dane pár hónapja azt nyilatkozta, hogy számít rád továbbra is a Nevermore-ban. Mi a helyzet most ezen a téren? Tartjátok a kapcsolatot?

Attila: Tartjuk a kapcsolatot, Jeffnek például én is játszottam egy szólót a lemezén, ami szakmailag talán az eddigi legnagyobb elismerés a számomra, de ugyanígy csináltam két vendégszólót Van Williams legújabb Pure Sweet Hell lemezére is, ahol olyan vendégek szerepeltek még, mint például Glen Drover, Chris Amott vagy éppen Steve Smyth. Sőt, a remélhetőleg még idén elkészülő szólólemezemen Van fog dobolni. Hogy mi lesz a Nevermore-ral, azt még nem tudom, és úgy gondolom, korai lenne még bármit is mondani a lehetséges folytatásról. Warreléknek most a Sanctuaryre, utána pedig véleményem szerint egy újabb Warrel Dane szólólemezre kellene fókuszálniuk, amiben szintén számítanak rám.

Ha előretekintetek 2013 tavaszára, hol szeretnétek látni a Leandert?

Attila: Szeretném, ha elmondhatnánk, hogy sikerrel jelentünk meg mind Amerikában, mind Európában, amiket legalább egy, de akár több nagyobb külföldi turné is követne, hasonló sikerekkel, hogy aztán 2013-ban még több emberhez, még több helyre juttathatnánk el a zenénket – és nem csak a hálószobákba! (nevet)

Leander: Tavasszal már jó idő van, úgyhogy vissza lehet vinni az udvarra! (nevet)

 

Hozzászólások 

 
#1 doki 2012-04-25 08:56
A 2012-es Fonogram - Magyar Zenei Díj különdíjszavazá ssal bővül a Ballantine's jóvoltából. A rangos elismerés sorsáról továbbra is szigorú szakmai zsűri dönt, ám idén a közönségnek is fontos szerep jut: a BalliFace oldalon a közönség választhatja meg az év énekesét, énekesnőjét és zenekarát.
A Leander zenekar jelenleg a 2. helyen áll, egyedüli metal zenekarként az élbolyban, előttük pedig az Apollo23 nevű X-faktoros zenekar, igy ez valahol a metal és az összerakott mainstream pop harca is. A szavazáshoz nem kell sem regisztrálni, sem pedig like-olni, így csupán egy gyors klikkel, és esetleg a link megosztásával is sokat segithetsz a zenekarnak.

Linkek:

- direkt link: http://www.facebook.com/balliface?sk=app_257872347639390

- Leander honlapos link: http://leandermusic.com/hu/hirek/fonogram-magyar-zenei-dijat-nyerhet-a-leander-szavazz
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hirdetés

Friss

Hozzászólások

Galériák

 

Slipknot - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2015. február 5.

 

Anna Murphy - Budapest, Club 202, 2014. április 4.

 

Sodom - Budapest, Diesel Klub, 2011. február 13.

 

Amorphis - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 21.

 

Watch My Dying - Budapest, Kultiplex, 2005. november 12.

 

Watch My Dying - Gödöllő, Trafó, 2003. május 23.