Shock!

Nincs is jobb egy szerda esti Voivod koncertnél, még ha azért konkrétan keresztben át is kell szelni érte a várost. Az est első fellépőjére, a szegedi Dystopiára kimondottan kíváncsi voltam, akikről a 2007-es lemezük óta vajmi keveset lehetett hallani – néha egy-egy koncerthír, de inkább az énekes/gitáros Vári Gáborról lehetett olvasni, aki időközben ígéretes hangmérnökké nőtte ki magát. Viszont az előbb említett nem kis távolság miatt mégis sikerült pár perccel lecsúsznom a koncertjük elejéről.

A kb. bő harminc perces műsoruk gerincét új dalok alkották, amelyek értelemszerűen a lemezes szerzemények továbbgondolásai: továbbra is azt a fajta modern rockzenét játsszák, ami nyugatképes, itthon meg talán majd egy új generáció hajlandó őket megszeretni valamikor. Sokat még nem mernék leszűrni az itt hallottakból, kellemes volt és teljesen barátságos, amit előadtak, de a két régről ismert számnak most éppen jobban örültem, úgysem hallottam még élőben egyiket sem.

Az egyik a fő kedvencem, a Frustrated így is nagyon ütött – még ha a hangulat a családias körülmények miatt nem is lehetett száz százalékosnak értékelni mindezt. Ellenben az Englishman In New Yorkot jobb lenne békén hagyni – eleve ennyire ismert popdalhoz óvatosan és óriási alázattal kell nyúlni, ez pedig nem volt jó ebben a formában. Ha minden igaz, idén lesz új album, kíváncsian várom!

Valentin Szilvia

Bár első hallásra a Magma Rise nem volt épp a legkézenfekvőbb választás a Voivod előzenekarának tisztjére, végül azért meg kellett állapítanom, hogy ugyan muzsikájukat tekintve elég nagy szakadék tátong a két zenekar között, a Voivod rajongói között azért szép számmal akadnak olyanok is, akik tisztában voltak a Magma Rise dolgaival. Mindkét csapat hasonló felfogásban áll a muzsikáláshoz, ami a kompromisszummentes hozzáállásban és a zenei alázatban abszolút meg is mutatkozik. Utóbbi tekintetében a Magma Rise-ba nem lehet belekötni, ráadásul ezt a jófajta zsíros doom muzsikát nehéz lenne nagyobb feelinggel játszani. Hegyi Kolos és Janó Misi iszonyat nagyokat riffel a dalokban, Bánfalvi Sanyi energikus és látványos dobolása zseni, Holdampf Gabi hangját pedig annak ellenére is imádtam mindig, hogy tényleg nem egy Kyle Thomas. Kb. háromnegyedórás programjuk alatt Sanyi szétcincált néhány dobverőt, a gitárok felváltva ríttak és zúzták a riffeket, egyszóval nagyon ott volt a buli. Egy új nótát is hallhattunk tőlük, ami valamivel gyorsabb volt a megszokott Magma Rise dolgoknál, de természetesen szintén nagyon doom, a Lazy Stream of Steel dalai pedig a már megszokott módon csavarták le a fejünket, élen a Tombstone Eyes-zal.

A kanadai Voivod legutoljára 2009-ben járt itt a Down kíséretében, és az akkor elvileg búcsúturnéját bonyolító brigád jó alaposan megzúzta a Petőfi Csarnokot. Bármennyire is imádom a bandát, azt azért el kell ismerni, hogy az a buli elsősorban Anselmo-ékról szólt – legalábbis a többség számára, ráadásul ez a fajta zene alapvetően egy párszázas klubba való, ahol a csapat közelsége miatt jobban áramlik az energia a színpadról lefelé és arra föl egyaránt. Az előzenekarok alatt a többség még a kerthelyiségben sörözött – főleg a Dystopia szívta meg, akik műsorukat négy (!!!) néző előtt kezdték. A Voivod nyitányt jelentő The Unknown Knows-ra sem telt meg a klub, sőt, jóindulattal is csak félház várta Snake-éket, szóval legalább száz-kétszáz ember elkélt volna még. Ettől függetlenül a megjelentek az első hangoktól szétszedték a helyet, hiszen az ott lévők nagy része igazi Voivod-mániákus volt.

Szerencsére a zenekar a legutóbbi magyarországi bulija után olyannyira meggondolta magát, hogy nemcsak hogy nem oszlanak fel, de még új lemez is lesz. Hogy addig se maradjunk Voivod talpalávaló nélkül, a napokban érkezik a Warriors of Ice koncertlemez is, ami bár hivatalosan még nem jelent meg, a bulin már meg lehetett vásárolni. Mivel ezt az anyagot promotálja most a csapat, várható volt, hogy a koncert és a cd setlistje nagyjából megegyezik majd egymással, meglepetések azonban így is akadtak a programban. Rögtön kettő is! Azt, hogy olyan nótát fogok hallani tőlük, amit Eric Forrest énekelt anno lemezre, sosem gondoltam volna, ezúttal viszont elnyomták a Phobos kiváló Forlorn nótáját. Megmondom őszintén, kissé fura volt Snake-kel hallani, de azért jólesett, és mondjuk a Nanomant vagy az Insectet is simán elviseltem volna utána. A másik meglepetést a Kaleidos című új dal jelentette, melyről az interjú során is csak annyit mondott Away, hogy ez az, ami a leginkább késznek tekinthető az új témák közül. Bár a dobos az elvileg még idén érkező új anyagot leginkább az Outer Limits világához hasonlította, nekem a Kaleidos sokkal inkább Nothingface volt, de fentiek tükrében ez akár még változhat is, hiszen Away szerint még ez a nóta sem 100 százalékig befejezett. A program további része már átfedésben volt a koncertanyaggal, az Experiment és a Missing Sequences csendült fel csak olyan Voivod dalként, amit a Warriors of Ice-on nem hallani. A programmal egyebekben nem lehetett mellélőni, hiszen gyakorlatilag a leginkább kézenfekvő dalaik kerültek terítékre a Nuclear Wartól a Tribal Convictions-ön át egészen a Nothingface-ig.

Régóta mondogatom, hogy koncerten a thrash bandák a legjobbak, és ezt ezen az estén a Voivod is vastagon aláhúzta. A nyakatekert, iszonyat összetett témákat játszi könnyedséggel és hiba nélkül varázsolták elő, ráadásul a színpadon is nagyon éltek. A prímet abszolút a thrash metalba oltott Malcolm Young figuráját hozó Blacky vitte, aki a folyamatos headbangelés mellett az egész bulit végigökörködte. Méltó partnere volt mindebben a gitáros Chewy, aki amellett, hogy a színpadon is roppant szórakoztató egyéniség, még tökéletes választás is a 2005-ben elhunyt Piggy helyére, akinek hangzását sikerült tökéletesen levennie; szólóit és témáit pedig maximális tisztelettel és alázattal hozta. Nem hiába volt anno Piggy a mentora. Az meg csak hab a tortán, hogy Blackyvel láthatóan tökéletesen megértik egymást – a Voivod előtt is együtt zenéltek – így a néha kicsit visszafogottabb Snake mellett rögtönzött párbajozásukkal szórakoztattak minket.

Away virtuóz és végtelenül könnyed dobolása tanítanivaló, Chewyt pedig tényleg csak dicsérni tudom, de az este győztese számomra egyértelműen a végig extázisban muzsikáló Blacky volt. Öthúrosa egyszerűen szaggatott, a nyál is összefutott a számban, úgy megdörrent az a tipikus Voivod bőgőhangzás. Ha szigorú akarnék lenni, egyértelműen Snake lenne a gyenge pont a zenekarban, hiszen hangjától csak kevéssel telik több rekedt kántálásnál, ráadásul színpadi munkájáról is leginkább Müller Péter Sziámi ugrik be, de sosem szabad elfelejtenünk, hogy a Voivod-mágia jókora részben neki is köszönhető. Lehet, hogy nem ő a legjobb thrash-torok, de akkor sem tudok rá haragudni. Ahogy a Voivodnak, úgy neki is maximális tisztelet ezért a koncertért, hisz bár Chewynál voltak néha gondok a cuccal, ez a buli egyszerűen fenomenális volt.

Gyenge momentumot keresve sem lehetett találni, csúcspontot viszont igen. A rendes játékidőt záró Tornado alatt valami olyan energiák szabadultak el, amitől végképp leesett az állam. Alapvetően ez a dal nem tartozik a kedvenc nótáim közé, de ezúttal a tervezett káosznak olyan mesteri szintjét vezették elő benne, amihez nagyon nehéz bármit is hozzátenni. A ráadást a két ős-klasszikus, a Voivod és a Nuclear War, valamint a Piggy emlékének ajánlott Pink Floyd feldolgozás, az Astronomy Domine zárta.

Sajnálom, hogy nem látták többen ezt a koncertet, hiszen egy hihetetlen élménnyel lehettek volna gazdagabbak – olyat azért ritkán látni, hogy a zenekar valamelyik tagja a buli végén beugorjon a tömegbe és ott együtt örömködjön a rajongókkal. Blacky ezt is megtette. Ráadásul elhangzott a Global Warning is, egy dal a Piggy hagyatékából építkező két lemez – Katorz és Infini – közül az utóbbiról, melyekről ezen turnét követően Away elmondása szerint sosem fognak már játszani.

A Voivod tehát ereje teljében van, nagyon várom az új lemezt, és bízom benne, hogy a gyengébb nézőszám ellenére láthatjuk még őket itthon.

Kiss Gábor

További fotók:
Magma Rise
Voivod