Némely zenekart beoltottak jó hangzás ellen? Úgy tűnik, hogy az A Traitor Like Judast is. Kissé tompa, erőtlen, csörgős (dobilag) a hangzás, amit fájlalok, mert a zene az elég tetszetős. Azt a fajta metalcore-t játsszák, ami eléggé meg bírt tetszeni az utóbbi úgy két évben, mondjuk először a Stampin' Ground varázsolt el, később Jakab Zoli adott tippeket, hogy mit érdemes meghallgatni, aminek felettébb örültem.
|
megjelenés:
2004 |
|
kiadó:
Winter Recordings / On Fire Promotion |
|
pontszám:
7,5 /10 Szerinted hány pont?
|
De térjünk vissza a zenekarhoz. Ha túl tudunk lépni a varrógép-hangzáson, felfedezhetjük a masszív riffelést, agresszív üvöltést, dinamikus dalfelépítést. A 2000 óta létező csapat megjelentetett egy kazettaalbumot (hihetetlen, hogy még vannak ilyenek), szerepeltek egy válogatáson és utána kerültek a fenti kiadóhoz, hogy első cd-jüket ki tudják adni. Közben persze turnéztak szana és szerte. És természetesen ők is úgy csinálnak, mintha legalább egy vérbeli svéd lenne köztük, legalábbis a gitárosok között, mert hallhatóan imádják azokat a dallamos északi riffeket. Azért itt felüti a fejét némi emo hatás is, még a jóízlés határain belül persze. Az ordítozás mondjuk elég érthetetlen, nagyjából egy szót sem lehet kivenni, viszont ezért vannak benne a bookletben a szövegek. A lemez végefelé egy bő egy perces kis átkötő nyugizene hallható, nem értem a miértjét, de sebaj.
Nem mondom, hogy azonnal meg fogják váltani a világot ezzel a lemezzel, de masszív koncert-alapanyagot képeznek a dalok, mert van egy olyan sejtésem, hogy élőben jóval húzósabbak, mint ilyen kis vérszegény környezetben. Persze azért némileg nagyobb egyéniség is rájuk férne, de azért így sem vészes indítás.
