Through The Cracks Of Death? Hööö? Abscess? Mi? Mental Funeral? Aaa! Autopsy! Óóó! Igen az Abscess nem más, mint minden idők egyik legbetegebb gore metal bandájának az Autopsy-nak utódja. Ugye annak idején '90 körül volt ilyen, hogy európai death metal, meg amerikai vonulat és talán nem túlzás, ha azt állítjuk, hogy volt az Autopsy.
Ők valahogy úgy közelítettek a véres, beles világhoz, ahogyan senki más. Komolytalanabbak is voltak a kelleténél, egyszerűbben is nyomták a death metalt, a hangzásuk is nagyon különbözött, meg a felfogásuk is. Így aztán alapbandává is váltak rendesen és olyan csapatokra voltak alig titkolt hatással, újszerű, kínzókamra mélységig hangolt riffjeikkel és brutális, koncolós szövegeikkel, mint a korai Entombed és Dismember.
Nem tudom, miért oszlott fel anno az Autopsy, de az tuti hogy nem Chris Reifert dobos (ha jól rémlik a korai Death lemezeken is otthagyta nyomát) és Danny Coralles gitáros zenei nézetkülönbségei miatt, ugyanis az "új" (bár egy ideje már mozgolódó) bandájuk mit sem változott zeneileg az Autopsyhoz képest. Hogy ezt így a 4. lemez táján kihangsúlyozzák, visszatértek a Mental Funeral elkövetésének színhelyére (ugyanabba az elmegyogyó stúdióba) és és ugyanazzal a bűntárssal (Peaceville) újra mentális temetésre hívnak minket.
Már a borító is sokat mond, de a zenét meghallva jön igazán el a végzet: ugyanaz az ultramély bugyborékoló gitárhangzással, ugyanazzal a torzított basszussal, ugyanazzal az énekkel és hamisítatlan Autopsy hangulattal. Annyit változott az egész, hogy még komolytalanabbak lettek. Szóval ultra death metal fanatikusok figyelem; nehogy leessen az állatok, amikor két tuka-tukás őrlés közé egy nagyon fasza, kis ódon Black Sabbathos doom riff kerül, vagy éppen egy bluesos gitár (esetleg) szóló. Ha lehet most ez a rock n'rollos szellemiség még jobban beléjük ivódott, s ha valamiben változtak az az, hogy még komolytalanabbak lettek. Persze lehet, hogy ez valakit sért, vagy mit tudom én, de szerintem nagyon is kell ez a fajta "komolyan veszem a zenét, de nem veszem hótkomolyan magam" felfogás az ilyen zenékbe. A legnagyobbaknál is megvan, de az Abscessnél ez különösen szembeötlő. A poén, hogy mégsem poénosak. Lehet mosolyogni az olyan számcímeken, hogy Mourners Will Burn, An Asylum Below, Tomb Of The Unknown Junkie, de a legnagyobb húzás, hogy van egyfajta vizualitás a zenében, ami utal a címre, szövegre és a hangulatra, amin viszont már nem kacarászik az ember. Például az An Asylum Below elején valami olyan pokolian gonosz riffgörgeteg van, ami szinte mutatja az utat lefelé ebbe a földalatti elmegyógyintézetbe. De hasonlóan király (és komolytalan) a Tomb Of The Unknown Junkie '70-es évek sátáni Black Sabbathját idéző refrén-riffje, vagy a személyes kedvenc Die For Today monumentális, akusztikus kísérete.
Isten (vagyis Sátán) ments, hogy azt mondjam rájuk, hogy mindig ezt hallgatom, minden számuk állatkirály, vagy, hogy korszakalkotóak, vagy zseniálisak (pedig végül is azok, a maguk módján), viszont mindenképpen egyéni hangzásúak, felfogásúak, és mások, különböznek minden ma létező bandától (most is). És néha jól esik ez a kis friss, saját íz, brutalitás, agyhalál...
