Néha megtalálnak minket a világ másik feléről, így történt ez az Agony esetében is, akik Hollywoodban működnek - legalábbis innen küldte a csapat dobosa a csomagot, a zenekar amúgy kolumbiai és 1992-ben alakultak.
'95-ben jött ki az első lemezük egy demó után, ráadásul koncertlemez, ráadásul kolumbiai zenekartól ez volt az első, hogy. Majd megjelent egy stúdiólemez, aztán koncertek, hohh, még a Testamenttel is sikerült turnézniuk, ami nem lehetett egy rossz körút. '98-ban pedig 100 ezer ember előtt játszottak hazájukban, ami nem kevés, akárhogy is nézzük. A Reborn lemez születése előtt költöztek át Los Angelesbe, hogy meghódítsák a világot. Ehhez sok sikert, lássuk a lemezt.
2001-ben rögzítették, elég jól meg is dörren a cucc. Tom Fletcher (Ozzy, Motörhead, Malmsteen) producer segített a zenekarnak a megfelelően súlyos hangzás létrehozásában, sikerült is megvalósítani. A zene amolyan dühös, régebbi Sepultura (főleg a gyorsabb daloknál, de a sima zúzda is a brazilokat idézi). Fura, de egy magyar zenekart tudnék még leginkább hasonlítani hozzájuk, ez pedig a Cadaveres De Tortugas. Bár a CDT mostanában dallamosodik, az Agony dühösebb és nem annyira hc-s, mint magyar kollégájuk.
Nem csak angol, hanem spanyol szöveg is van a cd-n, Vampiro De Indios, amiben a kis indiános betét megdobogtatta indián szívemet-lelkemet. A dobost külön kiemelném, a stílusáról kicsit Igor Cavalera ugrott be, de csupán azért, mert Alfonso Pinzon is szeret törzsi ütemeket csempészni a zenébe. Nem kicsit esett jól ezt hallgatni! A dalok ütősek, agresszívek, lendületesek, van bennük erő és düh. Pont az, amit hiányolok mondjuk az új Sepulturából. Na igen. Aki csalódott a Roorbackben, az Agony lemezével simán kárpótolhatja magát. Simán.
A King Of Rats meggyőző kezdése bizalmat ébresztett a zenekar iránt, húz végig a dal, mint egy gőzmozdony. Elég sok nótában van elszállós, leállós betét, finom zenei adagok, érezni, hogy tüzes déli vér folyik a srácok ereiben, nem buta amerikai. Bízom benne, hogy nem vesztik el ezt a tüzet és lesznek olyan sikeresek, hogy Európába is át tudnak majd jönni koncertezni. Meglepetésemre dallamos énektéma is felbukkan a zenében (The Old Ways), nem is rossz a végeredmény, bár üvölteni azért jobban tud a vokalista, mint énekelni. Kicsit furcsa ez után a "líra" után a punkos lazulás. Utána azért visszatérnek az Agony-metalhoz nem kímélnek egy percig sem, ja azt is meg kell említenem, hogy a gitáros (Andres Jaramillo) igencsak feelinges szólókat bír játszani olykor. A lemez végén felcsendül a skótduda és a Wratchild az Iron Maidentől, nahát ez meglepő, nem éppen ilyen feldolgozást vártam a zenekartól, főleg nem ilyen régi Maident, ha már.
A zenekar mostanában énekest és basszusgitárost keres, remélem találnak megfelelő arcokat. Meglestem a zenekar honlapját, azért az elég vicces, hogy a F.A.Q. kérdései nagyrészt arról szólnak, hogy mi fán terem Kolumbia, hihetetlen mennyire tájékozatlanok odaát az ember, és még ránk mondták, hogy mi vagyunk a vasfüggöny mögött. Hehe.
A Reborn megérdemel egy stabil nyolcast, a következő lemez legalább ilyen ütős legyen!
