Svájcból nem túl sok zenekart ismerünk, én speciel a Samaelen, a hajdanvolt Coroneren és az Alastison kívül egy mákszemnyit sem (legalábbis most nem ugrik be más). A Samael most ücsörög a babérjain, ezért az Alastis kapott szárnyra, kitölteni az űrt, hogy az éteri, gótikus, szintis, hörgős, dark metalos fekete sereg fülébe valami kis mannát csepegtessen.
Ez így nagyon szépen is hangzik, csakhogy a "szárnyra kapás" túl erős jelző esetükben, merthogy Alastisék még csak a széléről nyalogatják a műfajt, az éteri hangulatot meg végképp nem találják, hiába burkolták őket talpig feketébe. Na jó, szőrös szívemet leborotválom, de csak azért, hogy megdicsérjem a borítót, mert az olyan sejtelmes lett, hogy képtelen vagyok kikövetkeztetni: vajon a középen mereven rám bámuló szem mellett tényleg egy óriás fület látok? Az ebből fakadó vízesés alatti villámcsapások azonban eloszlatnak minden kétséget, legalább a grafikusuk megtanult "fotósoppolni", bár a végeredménye ennek is csak olyan se-se, mint maga a zene, ticc-töcc-ticc-töcc, lassan lecsukódik a szemem, pedig cseppet sem vagyok álmos.
Ez az érzés nélkül érzéseket közvetíteni próbáló zene hiába próbál betörni az extrém zenék piacára - legalábbis az infólap szerint nem titkolt cél, hogy oda kerüljenek - unalmas és nem sok eredetiség hallható benne, hiába jó a hangzása. Ilyenkor tűnődöm el azon vajon ezen zenészek miképp képesek megjegyezni 10 dalnyi riffet, mert ha kerékbe törnének se tudnék felidézni egy hangot sem belőlük. És az elég kínos, nem?!
Hozzászólások