Shock!

Sokan elfordultak az utóbbi évek belassult, egyre szárnyalóbb, Pink Floydosabb Anathemájától. Sokan viszont pontosan ezért szerettek bele egyre jobban a zenéjükbe. Mert fájnak, éreznek, ég és pokol között cikáznak, már az új lemez első dalával kézen fognak és nem engednek egy másodpercre sem, mesélnek a magányról, az utolsó kétségbeesett kérdésről, a visszafordíthatatlanról, a remény halvány sugaráról.

Az időről, mely hol a fénysebességgel, hol ólomlábakon halad el melletted. Megragadnád, de már a következő pillanatban vagy, nem találod a helyed, és minden porcikádon érzed a téged körülvevő energiát, ahogy lassan elhagyja a tested. Lebegsz a semmiben, és tudod, hogy most jó, mert könnyű vagy és nem kell másra figyelned, csak arra, hogy önmagad legyél, olyan meztelenül, ahogy még sohasem voltál. Kint vagy, és örömmel vegyes kétségbeeséssel figyeled, ahogy a tested távolodik, már csak egy üres sejtkupac, mely kapaszkodna a lét felé, de te egy könnyed mozdulattal megfordulsz és a lelked a fény felé száll. Nem érted, hogy miért távolodik mégis, mert te úgy érzed repülsz felé, egyre gyorsabban, a fénysugár egy végső villanás után eltűnik, és te végtelenül magányosan ott maradsz. Kiáltanál, de nincs hangod, és nincs, ki meghallaná...

Lelked kinyújtod, érzed, hogy kell vele bánni, keresel valamit, Valakit, akibe belekapaszkodhatsz, aki talán megmondja a választ, aki segíthetne. Évezredekig repülsz, szinte nem is tudod ki vagy és honnan jöttél, átalakulsz, régi emlékképek bukkannak fel, egy mosoly, egy simogatás, egy ölelő kar, egy pillantás, mely éget, mely nélkül nem tudnál élni. Őt keresed a felhők között, a hullámok morajában, a metsző szélben, az éltető napsugárban. Megtalálod egy falevélben, mely lassan pörögve hull a föld felé, és mielőtt semmivé válna, te felkapod és viszed magaddal, mert ti ketten egyek vagytok, örökre. A lelked újra a testedé, óvatos, remegő mozdulatokkal állsz talpra, és Ő közeledik, először csak egy apró érintés, de érzed a bizsergést, és lepkékkel a gyomrodban forogtok körbe, a könnyeitek eggyé váltak, és egyik kezedben egy falevelet szorongatsz... Tiétek a világ, már sosem lesztek egyedül.

Nekem ilyen érzéseket adott most az Anathema. Holnap talán mást fog. Te mit kaptál tőlük?...