Shock!

Amerikai csapat, jelen lemezüket 2000-ben hozták ki odaát, Európában 2001-ben, hozzánk viszont csak most jutott el nem oly rég, így most ismerkedhetünk meg velük. Érdemes. Ránézésre veteránabb arcokból áll a banda - egyik-másik tagnak borzalmas a frizurája - a zenét hallva is sejteni lehet, hogy nem ma kezdték a zenélést, és itt a stílusra gondolok, ezt a fajta progresszív/power komplexebb zenét ma már ritkán hallani.

'97-ben alakultak Clevelandben, ez már a második lemezük, csak a pontosítás végett. Itthon hasonlót játszott a jobb sorsra érdemes Sackrace. Bár ott alapvetően hörgős volt a vokál, csak a stúdióban segített be nekik a keverős dallamos énekkel. Az Antithesis állítólag olyan gyökerekkel rendelkezik, mint a korai Mercyful Fate és Queensryche vagy a Fates Warning, egyébként zeneileg a komplexitásra esküsznek (én néhol egy kevés Cynic-et és Watchtowert is észleltem), dallamos, kicsit karcos énekkel (az énekes hangja borzasztóan emlékeztet valakiére, de most az istennek nem ugrik be, hogy ki az), egyébként előfordulhat, hogy pont az ének miatt nem fog bejönni valakinek a zene.

A leghosszabb dal 9p 12 mp hosszú, az átlag hosszúság olyan 6 perc körüli, tehát nem aprózzák el, egy percen belül néha annyi témát halmoznak fel, amennyit más zenekarok egy lemezen belül szoktak volt hasznosítani. Mindezt nem teszik a minőség rovására. A komplexitás ellenére megmaradnak a dalszerkezetek, van eleje, vége, füle-farka a daloknak, egységesek, követhetőek, nem téved el a gyanútlan hallgató nyolc témaváltás között - esetleg inkább elfárad elsőre a lemez felénél. Hosszabb emésztést, sok hallgatást igénylő darab, én is csücsülök rajta már jó pár hete, és még mindig fel tudok fedezni újabb apróságokat, amelyek mellett eleddig elsiklottam. Mind a gitár-, mind a basszusgitártémák a velejükig kidolgozottak, akárcsak a dobrészek.

Nagy hiány van mostanság ilyen zenékből. Néha a gitárosok elfeledkeznek magukról, és csak súlyosan riffelnek, tehát aki ezt szereti, az is találhat kedvére való részeket a zenében. Sajnos a dalszövegekkel nem rendelkezem, de biztos vagyok benne, hogy okosak, értelmesek, és bele lehetne mélyedni azokba is. 10 dal hallható a lemezen, ebből 9-et fel is tüntettek a borítón, és itt egy kicsit meg vagyok zavarodva, mert amit tizedikként hallhatunk, az a Secret Fires - ami a borító szerint a kilences és csak az európai verzión hallható és egy szép érzelmes dal -, viszont előtte a valódi kilences szám eredetét homály fedi, még az is előfordulhat, hogy egy feldolgozás, mert egy kicsit kilóg a többi közül. Hahh, szóval két bónuszunk van, de ezért senki nem fog reklamálni, azt hiszem.

Tipikus rétegzene, megfelelően képzett zenészekkel, kellően érdekes, izgalmas felépítésű dalokkal, de megérdemelne a lemez egy ütősebb hangzást, mert a mostani elég harmatgyenge, és ez már az újrakevert verzió. Olyanoknak ajánlom, akik szeretnek aprólékosan megismerni egy lemezt, lassan, hosszan, és utána tartós barátságot kötni a zenekarral. A Dying For Life-ból nem lesz alapmű, nem forgatja fel fenekestül a világot, de baromira jólesett meghallgatni. Remélem lesz folytatása.