Shock!

Nem kell utánanéznem, hogy biztonsággal kijelenthessem: az elmúlt három év legtöbbet hallgatott albuma nálam az Árstíðir legutóbbi „rendes" sorlemeze, a Nivalis volt. Hóesésben vagy kánikulában, Izland útjain vagy a Kálvin téren, teljesen mindegy volt, mert azok a dalok számomra bárhol és bármikor olyan hangulatot képesek teremteni, amely a valóság fölé emel. Amikor egy ilyen kaliberű munka után megérkezik a folytatás, természetes, hogy az valamiképpen megijeszti az embert, hiszen egy újabb beláthatatlan kifutású kaland veszi kezdetét egy szinte tökéletes alkotás árnyékában. Daniel Auðunsson, Gunnar Már Jakobsson és Ragnar Ólafsson pedig nem teszi meg azt a szívességet, hogy éppen az én preferenciáim alapján írják tovább ezt a történetet.

A Pendúll kiadása kapcsán a zenekar a rajongói támogatásra bízta magát, illetve azt, hogy a crowdfunding meghirdetésekor gyakorlatilag már véglegesített jelen album mellé elkészülhet-e annak komplementere (Blik címmel) is a közeljövőben. Most már nyugodtan elmondható, hogy elsöprő sikerrel jártak, és a befolyt összegből egyéb terveik megvalósítására is futja majd. Mi azonban egyelőre maradjunk a kézzelfoghatónál, vagyis a Pendúllnál, amely azokat teszi igazán elégedetté, akik számára a Nivalis túlságosan „modern" felfogásúra, elektronikával terheltre sikeredett. Történt valamiféle visszakanyarodás a korábbi lemezekhez, meg nem is. Egy biztos: a Pendúll nem lett a Nivalis folytatása, teljesen saját karakterrel bír, és amilyen rövid (hiszen „csak" kilenc dalról és 35 percről beszélünk), olyan tartalmas.

Az Árstíðir annak idején azért született meg, mert Daniel, Gunnar és Ragnar felfedezték, hogy egyenként is remek hangjuk együtt valami egészen rendkívülire képes. Ezek a páratlan, többszólamú dallamok adták mindig is a csapat esszenciáját, és ezúttal sincs másként. A trió most is azon a leheletvékony határon táncol, amelyen átesve nagyon könnyen válhatna a produkció bazári giccsé, de ennek megtörténtét náluk én még nem tapasztaltam. Hatalmas bátorsággal építenek szinte kizárólag csak a saját képességeikre, az ének mellett pedig mindig csak annyi zene szól, amennyit az adott téma megkíván. Az Ulver kapcsán is emlegettem már: csakis a legnagyobbaknak sikerülhet a minimalizmus ilyen perfekt leképezéséig eljutniuk. És megint ott tartunk, hogy itt egy Árstíðir-lemez, amely feleslegessé teszi a részletek boncolgatását.

Újdonságot jelent, hogy ezúttal (szinte) a teljes album izlandi nyelven szólal meg. A szövegek fordításaival sajnos még nem találkoztam, úgyhogy ezzel kapcsolatban legfeljebb a sajtóanyagot idézhetem a konkrétumokért: „A Pendúll a telet, az izlandi természetet, a sarkvidéki sötétséget és az északi fényt képviseli. Befelé forduló, figyelmes, nosztalgikus, melankolikus, ugyanakkor melengető és gondoskodó. Bölcs és szerető. Pendúll az idősebb testvér, aki mindig vigyáz a húgára/öccsére. Pendúll a vigasz. Pendúll egy időpillanat, az inga mozgásának egyik oldala. A másik a Blik." Ennél többet jelen pillanatban talán nem is kell tudnunk, remélve, hogy a Blik kézhezvételekor feltárul majd a teljes kép is. Ha pedig valaki a fentieket túlzottan patetikusnak gondolná, neki is teljesen igaza lenne, de a magam részéről képtelen vagyok pusztán zeneként gondolni az Árstíðirre.

Túl a cirkalmakon: aki jó barátságot ápol a skandináv hangulattal, az akusztikus alapú, számtalan felfedezésre váró rétegben megalkotott folkzenével és a szemérmetlenül hivalkodó énekdallamokkal, az nem igazán tévedhet, ha szán pár percet erre a bandára, ha eddig még nem tette. Én pedig bárhogy forgatom, számomra a Pendúll sem tud kevesebb lenni a tökéletesnél, így ha már a Nivalist nem tudnám elhelyezni egy tízes skálán, erre nyugodt szívvel adok maximális pontszámot. Nem mintha az önmagában elmondana bármit is.

Az Árstíðir december 22-én adja szokásos év végi koncertjét, amelyet élőben lehet nézni a neten. Részletek itt.