Azon, hogy a metalcore mint műfaj mennyire lejárt lemez, és mennyire izgalmas 2011-ben, sokat lehet vitatkozni, az a tény azonban magáért beszél, hogy a San Diego-i As I Lay Dying az elmúlt tíz év alatt Amerikában több mint egymillió lemezt adott el, és ezzel a stílus egyik legnépszerűbb előadójává vált odaát és az európai kontinensen is. A zenekar egy különleges kiadvánnyal ünnepli az elmúlt tíz évet, amelyre feldolgozások, néhány új dal és pár remix került fel. Ugyan a mai letöltős világban sok értelmét nem látom az ilyesfajta kiadványoknak, de bizonyára megvolt a jó okuk a Decas megjelentetésére.
Három új dallal kezdődik az anyag. A Paralyzed tipikus koncertfavorit típusú téma, energikus, rögtön magával fog ragadni. A From Shapeless To Breakable ettől jóval morcabb, bizonyos pillanataiban death metalos, erre lesz majd igazán durva a moshpit. A Moving Forward már a Killswitch Engage vonalat követi, azaz a refrén rendkívül dallamos és fülbemászó (bár úgy is mondhatnám, hogy klisés). Ezzel a hármas egységgel úgyszólván bemutatták a teljes metalcore repertoárt, átfogó képet adtak arról, miről is szólt az elmúlt tíz évük: az As I Lay Dyinggal sosem volt gond, üdítő és kevésbé izgalmas lemezeik még mindig a metalcore jobb pillanatai közé tartoznak így 2011-ben is.
Ezután következik néhány feldolgozás. A War Ensemble-t az isteni Slayertől egészen egyszerűen nem lehet elrontani, ezt a hibát nekik sem sikerült elkövetni. Az más kérdés, hogy választhattak volna valami kevésbé egyértelmű számot is Kerry Kingéktől, hiszen ezt a slágert jó néhányan feldolgozták már korábban. Mondjuk túlgondolkodott változatnak nem mondanám ezt, eljátszották becsülettel, és ennyi. Ilyen esetekben meg inkább az eredetit szeretem hallgatni. A Helion/Electric Eye éles váltás a tikatikából, és ugyan ez is majdnem annyira elcsépelt választás, mint az előző, Tim Lambesisék által azért ez már érdekesebb hallgatnivaló. Egy fél fokkal izgalmasabb is, bár csak azért, mert a tiszta ének mellett itt metalcore-os acsarkodás is elfér, és aki ezt el tudja viselni egy Judas Priest dalban, hallgassa bátran.
A Coffee Mug már kevésbé nyilvánvaló feldolgozás, a Descendentstől hozták, negyven másodpercig tart az egész, amiből éles logikával máris kitalálható, hogy egy punkzenekar előtt tisztelegnek. A Beneath The Encasing Of Ashes egy újrafelvett medley, majd jön három remix, amitől a tősgyökeres As I Lay Dying rajongók bizonyára felvonják a szemöldöküket, Timék ugyanis elektronikus előadókat kértek meg arra, hogy készítsenek remixeket a saját szájízük szerint. Mivel azonban az ilyen párosítások végeredménye a lehető legritkább esetben lesz izgalmas, így a The Blinding Of False Light leginkább zavarbaejtő, majd idegesítő, a Confined egy fokkal hallgathatóbb, az Elegy pedig konkrétan tragikus. A köztük megbúvó Wrath Upon Ourselves – amit Benjamin Weinman, a The Dillinger Escape Plan gitárosa dolgozott át – meg talán a legidegtépőbb, e két és fél perc tömény zajként is értelmezhető, köszönjük, szép volt.
A három új dal miatt jólesett meghallgatni ezt a kiadványt, a többit meg gyorsan elfelejtem.
Hozzászólások