Shock!

Lance King énekest a dallamos muzsikák barátainak 99,9 százalékához hasonlóan, a Balance Of Power révén ismertem és szerettem meg. Mivel az általa felénekelt 3 BOP lemez nagyon megfogott, természetesen kíváncsi voltam, hová vezet a srác útja az angol progpower gárdával való szakítás után. A magas tartományokban otthonosan mozgó, a TNT-s Tony Harnellhez könnyedén hasonlítható, hasító orgánum tulajdonosa először a Defyance nevű amerikai csapatban próbálkozott, tőlük egy nem túl meggyőző dalt hallottam egy 2003-as Rock Hard cd-n.

Hogy az a kapcsolat tart-e még, nem tudom, de jelenleg két másik csapatban is érdekelt a jó Lance: egyik a Pyramaze, a másik pedig cikkünk tárgya, az Avian. Ha jól értelmezem, itt beugró szerepet vállalt barátunk: a Yan Leviathan gitáros által megálmodott projekthez: ugyanis a lemezen producerként dolgozó, és azt fel is bőgőző Dave Ellefson ajánlotta Lance-t énekesnek. Amúgy dobost is Dave kerített a csapatnak, tehát valamiért nagyon megtetszhetett neki az Avian zenéjében. A billentyűket pedig Jonah Weingarten kezelt a már említett Pyramaze-ből.

Dave közreműködése nyilván Lance csatasorba állításánál is komolyabb reklámpotenciált jelent, de az igazság az, hogy számomra nem teljesen világos, mi fogta meg Ellefsont ebben a zenében (barátság ide vagy oda...). Egyrészt nem is tudtam, hogy ezt a dallamosabb vonalat is kedveli, de ez még hagyján (ne legyünk előítéletesek az egykori thrash zenészekkel szemben, hehe); másrészt pedig komoly progpower rajongóként kénytelen vagyok azt mondani, hogy ez az album lapos, középszerű. Yan hangszeres tudása megkérdőjelezhetetlen, rövid szösszenetei (Across The Millions, Last Moon) élményszámba mennek és óriási tehetségről árulkodnak, mint ahogy itt-ott azért fel-felkapja a fejét egy-egy szólóra, díszítésre; a dalszerzés azonban nem megy annyira. Vagy ő írt gyenge, unalmas énekdallamokat Lance számára, vagy az énekes nem jeleskedett eléggé témái kidolgozásában.

Egyszóval: ez nem a BOP, távolról sem! Igényes, szó se róla; nem is szól rosszul (bár túl jól sem, de legalább természetes a hangzás); a dalok követhetőek, de valahogy az összkép csalódást okoz. Egész konkrétan bealszom az 55 perces lemeztől, és ha nem kellene írnom róla, már rég nem hallgatnám. A cikk miatt azonban újra és újra nekifutok, hátha megfog benne valami - a sok hallgatás mindenképpen segít valamennyit a bajomon és időnként még meg is tetszik a lemez, de ha utána mást teszek be, megint teljesen elfeledkezem róla, melyik dal tetszett a legjobban. Pedig amúgy tényleg nem rossz, ebben a pillanatban még a Single Blade Of Vengeance-t is meg tudom említeni, mint kiemelkedő nótát.

Tudvalevő, hogy a fél karomat odaadnám egy legalább feleennyire jól zenélő magyar progpower csapatért, egy ilyen énekesért pedig talán a másikat is, de a nemzetközi mezőnyben ez az anyag egyszerűen nem állja meg a helyét. Senkit nem riasztok el attól, hogy meghallgassa az Aviant, de ha belegondolok, hogy milyen jó kis Magnitude 9 vagy Black Symphony, urambocsá', BOP lemezeket hallgathattam volna a From The Depths Of Time-ra szánt időben, akkor felteszem a kérdést: végülis jó ez, de minek? A 7 pont csakis Lance BOP-beli teljesítménye miatt jár...