A svéd banda '98-ban alakult, akkor még Powerage név alatt futottak és feldolgozásokat játszottak, de csupán egyetlen daluk, a Hallowed be Thy Name (Maiden klasszikus) jelent meg egy válogatás albumon. Tavaly megváltoztatták a nevüket és leigazoltak az Arise istállójába. Ez az első albumuk, melynek összeeszkábálásába persze belenyúlt a kihagyhatatlan Finnvox, Mika Jussila személyében.
Ezerrel indulunk, intrót mellőzve vágtázunk máris a kies, hófödte mezőkön... Ma ez a harmadik anyag, amiről írok (az Arwen és a Freternia után) és úgy hallom, ezen az albumon található a legkiegyensúlyozottabb énekesi tevékenység. Magnus Eriksson végre nem az a rikoltozós fajta. Úgy tűnik, ő tisztában van a korlátaival és bölcsen megmarad a hangi keretein belül. Ráadásul a danolászás mellett a billentyűket is ő kezeli.
Klasszikus, sodró heavy cucc dörren bele a hallójárataimon keresztül az agyamba. Kifinomultabb, mint a Freternia, de az Arwen sokszínűségét azért nem éri el. Ahhoz képest, hogy ez az első komoly próbálkozásuk, megfelelően kiforrtnak, jól működőnek tűnik az összkép. A gityók szigorúan zakatolnak, dübög a kétlábgép, kellemdúsak a nóták, a témák, a szólók - egyszerűen jó ez így, ahogy van. Hozzáteszem: nincsenek mélypontok, viszont kimagasló, zseniális dolgok sem nyüzsiznek tülekedve. Kicsit egysíkú, hangyányit Maidenes itt-ott, noha gyorsítóval ellátva. Az is lehet, hogy hallottak már életükben Hammerfall muzsikát...
Az iram a negyedik nótában (Scars) lassul egy kicsit első ízben, bár még ez a dal is inkább gyors, mintsem középtempós... Jó szuflájuk van a fiúknak! Az Enchantment és a New Revelations viszont ismét úgy trappol át rajtunk, mint egy felbőszült ménes. Rövidebb lírai, akusztikus betétet is kapunk Secrets Revealed címmel. Itt talán levegőt vettek végre a bazseváló ifjak. Utána megint lerepült a fejem és keresgéltem egy darabig... A fiúk felszólítására tüstént meggyóntam bűneimet (Confess Thy Sins), de vezeklésként húsz miatyánk helyett végig kell headbangelnem az albumot a főnököm szeme láttára. (Itt ül az irodában, velem srévizavé szemben és fél szemmel figyeli, vajh miféle titkos kórság rághat, amiért órák óta rángatózom... Hja, nem könnyű a melós élete!) A lemezt záró 8 perces címadó szerzemény semmiben sem különbözik nyolc kis barátjától. Épp olyan gyors, dallamos és kemény.
Szóval ez egy klasszikus, gyorstalpaló mjuzik, ajánlom az effélét kedvelőknek, mert megüti azt a szintet, amiért érdemes megvenni egy CD-t. Az öt lóhajú, fekete bőrben pompázó fickó feldobott egy szongot a második Helloween tribute albumra, akit érdekel, ott hallhatja őket, ahol a borítón az szerepel: Twilight of the Gods. Úgy látszik, ez a svéd kvintett bukik az alkonyzóna homályos dolgaira...
