Még úgy tíz évvel ezelőtt sem gondoltam volna, hogy a Behemoth valaha is olyan tényezővé fejlődhet a színtéren, mint amilyen mára lett. Belemehetnénk kielemezni az okokat, de sok értelme nincsen, a lényeg úgyis annyi, hogy Nergal és csapata immáron világszerte címlapbanda, az extrém színtér egyik vezető alakulata, az új album pedig ismét csak azt bizonyítja: ebben az esetben egy zenekar pontosan az őt megillető helyre került. Nyilván vitázhatunk rajta, hogy ez itt most akkor elég true, netán elég underground-e, vajon befér-e még a zene ebbe vagy abba a skatulyába, de ezt inkább meghagynám azoknak, akiknek két anyjuk van. Az I Loved You At Your Darkest ismét nagyon komolyan összerakott mű, és egyedül ez számít.
Nergal előzetesen rock'n'rollosabb új anyagot emlegetett a nyilatkozatokban, amivel sokakra jól rá is hozta a frászt, de én nem érzékelek igazán radikális elhajlásokat a korábban megismert Behemoth-stílushoz képest, még azzal együtt sem, hogy akadnak újszerű megoldások ezúttal is. Annyi ugyanakkor kétségtelenül áll, hogy a csapat változatosabb, sőt, szűz fülek számára talán könnyebben is fogható most, mint eddig bármikor. De igazából már a legutóbbi The Satanist is tele volt irgalmatlanul ragadós témákkal, arról pedig szó sincs, hogy a lengyelek átmentek volna popba. Már persze ha nem tekintesz mindent automatikusan popnak, ami akár csak egy paraszthajszálnyival is letisztultabb az A Blaze In The Northern Sky-nál vagy a Diabolical Fullmoon Mysticismnél...
Az elsőként megismert dalokkal elég jól körbelőhető a Behemoth mai stílusa, ugyanakkor az említett változatosság okán még azzal együtt sem adnak teljes képet az albumról, hogy minden bennük van, amit a csapatról tudni kell. A gyerekkórusos Solve intrója után érkező, hóvihar-szerűen örvénylő, kavargó Wolves Ov Siberia, illetve a brutális black/death-zúzdát meglepő, ám állatira hatásos akkordbontogatós részekkel oldó God = Dog elsőrangú szerzemények, tényleg tökéletesen megmutatják, micsoda extrém metalos slágereket képes írni ma Adam Darski. Viszont ugyanennyire meggyőzőek a magukat nehezebben megadó tételek is. A vészjósló kórusmegoldásokkal is operáló Ecclesia Diabolica Catholica például nagyon komoly darab, de érdekes színfolt az If Crucifixation Was Not Enough tekerős szólóval ellátott, monumentális dark metalja is. A Havohej Pantocrator enyhén folkos elemeket is felvillantó, akusztikus gitárokkal alázengetett pogány fohásza meg aztán főleg. Ilyen nótákat a korai Behemoth bizonyosan nem írt volna, de egészen nagyszerű módon, mindenféle arcvesztés vagy idomulás nélkül eljutottak odáig, hogy 2018-ban simán beleférnek náluk az efféle darabok is.
Két kedvencem ugyanakkor a Bartzabel tényleg ördögien fülbemászó, tömjénillatú fekete miséje, amely olyan hatást kelt, mintha egyes részeit egyenesen Tobias Forgével jammelte volna össze Nergal. Nem akarnám ezt sem skatulyába erőltetni, a lényeg, hogy roppant működőképes. A Sabbath Mater pedig újabb black/death/kitudjamilyen sláger, ahol a szélvész gitárok hátán Darski totális transzba bömböli magát, mire beúsznak a grandiózusan magasra törő kórusok. A lemez megszólalása ezúttal kicsit szellősebb, mint a The Satanistnél, de hálistennek ugyanolyan távol áll a mai brutálmetal-vonalon jellemző agyondigitalizált, túlkompresszált hangzásképektől, mint az előző anyagé is.
Ha már hálisteneztem az imént, egy dolgot azért nem kerülnék meg: igazság szerint ugyanannyi a bajom a Behemothtal, mint mondjuk a mai Onslaughttal is. Konkrétan, hogy az iskolapadba lázadásból fordított keresztet véső életkorból évtizedek óta kinőtt, érett emberektől én a magam részéről baromi nehezen tudok mit kezdeni ezzel a notórius vallás- és egyházellenességgel. Ha nagyon őszinte akarok lenni, igazából annyira távol áll tőlem az ilyesmi, hogy értelmezni sem tudom. Még akkor sem, ha Nergal lengyelként alighanem kicsit más tapasztalatokkal rendelkezik a témában, mint én itt, Magyarországon. De a szövegek végső soron nem zavarják a lemez élvezetét, az I Loved You At Your Darkest ettől még egy baromi jó album, tényleg megkerülhetetlen munka az idei felhozatalban.
Hozzászólások
https://www.youtube.com/watch?v=cZGQGXkXVIc
Én szerencsére igen, nem volt olyan rég: http://www.shockmagazin.hu/cd-kritika/ultraphonix-original-human-music
Ennyi.
A Satanist után nem mondom, hogy erősebb korongot vártam, abban sem vagyok biztos, hogy ugyanazt, de semmiképpen sem ezt :/
ismét egy baromi jó és erős albumot tettek le az asztalra.