Shock!

A tajvani Chthonic pár éve még a teljes ismeretlenség homályában leledzett errefelé, noha a Távol-Keleten huszonnégy éves fennállásuk alatt valóságos kultstátuszba emelkedett a banda. Az áttörés, mondhatnánk, szinte egyik napról a másikra történt, ami a YouTube korában korántsem meglepő. Emellett nem feledkezhetünk meg egyik legismertebb rajongójukról, Randy Blythe-ról sem, aki már elég régóta promózza őket fórumokon, interjúk alkalmával. Az ismertség a valóságban persze hosszú évek kemény munkájának köszönhető, amit mindenképpen elősegített, hogy albumaikat kétféle formátumban adják ki: angolul és mandarinul. Szövegeiket a történelem, illetve mítoszok és legendák ihletik, de az utóbbi időben politikai témák is helyet kaptak, ami nem meglepő – a zenekar vezetője, énekese, fő zeneszerzője, Freddy Lim parlamenti képviselő és pártelnök. A politikai témák érdekesen vegyülnek az okkult, folklorisztikus szövegekkel, úgyhogy direkt, elsőre érthető szövegeket ne várjon senki.

A Battlefields Of Asura (ha a 2014-es Timeless Sentence-t, a megelőző két album dalainak akusztikus, tiszta éneket tartalmazó újraértelmezését nem számítjuk), már a nyolcadi Chthonic-lemez a sorban. Az évek alatt egyre inkább letisztult a hangzás, a korai időszak vadsága után a banda egyre inkább az összetett megoldások felé kacsintgatott, egyre nagyobb teret kaptak a keleti zenék, hangszerek, vegyülve az alapvetően szimfonikus black metal alapú koncepcióval.

A banda az eltelt öt év alatt kiadott DVD-t, élő albumot, kollaborált a Flesh Juicerrel (szintén tajvani death metal banda), valamint a Tshiong című agyament akció-vígjátékhoz is szereztek zenét (a filmben a Chthonic tagjai is feltűnnek). A soundtracket (és a filmet) a Souls Of The Revolution című dallal reklámozták, amely egyben az új album felvezetője is lett. A másik két lemezelőzetes dal, a Millennia's Faith Undone és az A Crimson Sky's Command már új korszakot jeleztek a banda zenei életében. Már akkor sejthető volt, hogy a népi hangszerek minden eddiginél hangsúlyosabb szerepet fognak betölteni, valamint a szintetizátor is jobban előtérbe került az eddigiekhez képest. Ez persze felfogható egyfajta evolúciónak: ezek a hatások albumról albumra nyertek egyre nagyobb teret – de ekkor még semmi rosszra nem gondoltam. Az albumokat beharangozó dalok és a YouTube-videók alapján nem szeretek előre ítélkezni, vagy a lemezek hangzását előre megjósolni, így ez alkalommal is vártam, hogy halljam a végeredményt.

És a sokk az első hallgatás alkalmával jött el. Először azt hittem, rossz minőséget, vagy a keverés valami korai fázisban kilopott verzióját hallom, így leszedtem még egyszer. Majd még egyszer. És megint. Meghallgattam a Spotify-on. Nem, ekkor már tudtam, hogy amit a promó-dalok alapján csak gyanítottam, de reménykedtem benne, hogy végül nem így lesz, sajnos bekövetkezett. A Battlefields Of Asura sajnos ritka gitárszegény album lett. Pontosabban a hangszer ott van, ahol lennie kell, csak éppen annyira lekeverték, hogy sokszor szinte alig hallatszik.

És most arra gondolhat, aki ezeket a sorokat olvassa, hogy az album rossz. Holott távolról sem az. A megszokott, keleti dallamvilág változatlan, sőt, talán minden eddiginél markánsabban, átgondoltabban van jelen, akadnak bombasztikus kórusok, dizi (kínai fuvola), erhu, szintiszőnyeg, Freddy Lim pedig megszokott károgása mellett több helyen mélyebb regiszterekben is hallatja a hangját. Jesse Liu gitáros is ezen a lemezen szolgáltatja legtöbb és talán legjobban kidolgozott szólóit – miközben a riffeket nyomozni kell az albumon. Ami azért is bosszantó, mert ez pont Chthonic egyik legjobban átgondolt, baromi erős atmoszférával rendelkező albumán történik meg. Mert az rendben, hogy a banda főnöke Freddy Lim, a végső döntés az övé – miközben a zenei anyag rögzítését Jesse Liu együtt végezte CJ Kao szintissel (a zenét pedig hárman szerezték: Lim, Kao és Liu), hogy aztán hathúrosát a sufniba száműzzék. És emiatt a végeredmény az lett, hogy egy japán visual kei pop-metal bandában dominánsabb a gitár, mint a Battlefields Of Asurán. És ha mindez nem lenne elég, Doris Yeh basszusából semmit nem hallani, Dani Wang dobja pedig iszonyat vékony és műanyag hangzású.

Nem értem. Illetve értem, a koncepció nyilván ez volt. Miközben a Chthonic talán legjobban megszólaló, legjobb ívű, legfogósabb dallamokkal rendelkező albumáról beszélünk, amelynek dalai vastagabb gitárhangzással, töményebb dobbal és basszussal baromi nagyot ütnének. És működnek persze így is, hiszen a keleti dallamvilág azonnal magával ragad, a kórusok tapadnak, Freddy „éneke" pedig talán sosem volt ennyire dallamcentrikus és energikus. Külön öröm, hogy a Millennia's Faith Undone-ban hallatja gyönyörű hangját a hongkongi születésű, de gyerekkora óta Kanadában élő Denise Ho (színpadi nevén HOCC) cantopop-énekesnő (mégha csak pillanatokra is), a Souls Of The Revolutionben pedig Randy Blythe bömböl, aki a dal szövegének társszerzője is egyben. Vagyis minden együtt volt ahhoz, hogy felülmúlják eddigi (szerintem) legjobb albumukat, az előző Bú-Tikot. De a szintiszőnyeg maga alá temetett mindent, a keverés pedig elvette a banda lényegének egy fontos részét.

Ha a lemez egészét nézem, simán 9 pont. Ha a végeredményt és a sovány gitárhangzást, akkor inkább nem pontozom, mert így a „becsületes iparosmunka" pontszámánál (vagy annál is lejjebb) lyukadnánk ki, amit viszont igazságtalannak tartanék a lemezzel szemben.