Shock!

Az ismeretlenség teljes homályából bukkant elém a német Contradiction. Totál objektíven közelíthettem hozzájuk, ugyanis a lemez címén kívül abszolút semmi infóm sincs a bandáról. Kicsit meg is lepett a mjúzik, ugyanis ha tippelnem kellett volna, tuti tengerentúliaknak mondom őket, a zene ugyanis thrash, annak is leginkább a Bay Areára emlékeztető vonulata, még ha tagadhatatlanul vannak másfajta hatások is.

Maga a matéria egész jó, konkrét nyúlások nincsenek (vagyis inkább nem nagyon vannak) mégis kicsit poros a cucc, olyan, mintha már az egész lemezt hallottam volna korábban, másoktól. Igazán gyenge pont sincs, mindenki jól teljesít, mondjuk az ének lehetne változatosabb - vokalista barátunk ugyanis végig ordít, s csak elvétve bukkannak fel dallamosabb megoldások, amiket jobb híján a Sacred Reich-hez tudnék hasonlítani - de még az ő teljesítménye is bőven elmegy kategória. Maguk a nóták is egész jók, vannak gyors, jó refrénekkel megtámogatott nóták, mint például a kezdő duó, a Break the Oath és a címadó Voice of Hatred, de akadnak középtempós döngölések is. Utóbbira rögtön a harmadik Arguments az iskolapélda, és megjegyzendő, hogy itt már kezd kissé unalmassá válni a vokál.

A negyedik Falling Downban aztán szerencsére van egy kis dallamos ének is, és a sok ordítozás után még akkor is jól esik, ha kicsit erőtlen. A szövegekről sincs semmi infóm, de az ebben a nótában is hallható szavalós betét, meg az olyan számcímek miatt, mint pl.: Engines of Greed, Nation of Fear gyaníthatón elég erős a társadalomkritika. Thrash lemezeknél ez mondjuk kötelező is!

Három nótát emelnék még ki: Az izgalmasabb pillanatok közé tartozik a Slayeres riffel indító Hate Patrol, de a legnagyobb meglepi a totál borult, málházós, doomolós betegség, a Crimes. Totál Crowbar, totál nyúlás, de tetszik! A lemez egyik legjobbja a Nation of Fear. Ebben a gyors részeket lassabbak váltogatják, de a legkirályabb az, amikor a szóló alá finom akusztikus betétet nyomatnak a fiúk. Több ilyen kis csemege kellett volna a lemezre!

Az album vége felé is vannak izgalmasabb pillanatok (Privacy), de azért kicsit sok a 11 nóta, kezdek befáradni. Összességében nem rossz anyag ez, kicsit több merészség, egyéni megoldás és a következő lemezre többet adok.