Shock!

Örömhír! Sokunk kedvelt - s régóta hiányolt - Krematóriuma ismét megnyitotta kapuit! Gyásznap volt a rajongók életében, amikor ereje teljében, élete virágában a Crematory bedobta a törülközőt. Most azonban itt vannak ismét, mi pedig lejthetjük a törzsi táncot! Ugyan kinek ne csengne a fülében még ma is a Tears of Time varázsos melódiája?

Nos, ez a Crematory többé-kevésbé azonos egykori önmagával. Ami a banda felállását illeti, szerencsére semmi sem változott, a régi, ismerős arcok köszönnek ránk a fotókról. Jólesőn nyugtázhatjuk azt is, hogy Felix barátunkra vajmi kevéssé hatott az Atkins-diéta, még sérója, pofaszakálla, piercing-mániája sem változott. Visszatért a billentyűfelelős Katrin (aki időközben egy kislányt is a világra hozott), valamint a szép hangú gitárnok, Matthias is.

Ami a muzsikát illeti... hát, akadnak meglepcsik az albumon! A banda egyrészt folytatja útját a már kitaposott ösvényen, másrészt azonban magukra szedtek némi elvaddisznult, modernizált dögöt, amely abszolút naprakésszé varázsolja anyagukat. A gityók a pincében dohognak, tépnek, zúznak, a szinti mátrixos hangszínekben pröntyög, szirénázik és sistereg. Felix gonoszul hörög és vérköp, ahogy azt már tőle megszokhattuk. Teszi ezt méghozzá - egyetlen fejezet kivételével - angolul.

A nótákban továbbra is dúlnak a dallamhegyek. Felix gyakorta duettezik tisztán zengedező hangú hathúrosával, aki szinte vele egyenrangú énekesként dolgozik a bandában. Kettejük szövetsége még élvezetesebbé, sokszínűbbé teszi a nótákat. Az első igazán nagyágyú a Greed perceivel köszönt ránk. A Reign of Fear régi idők kellemes emlékeit idézi elénk tipikusan "krematóris" dallamvilágával. Tetszetős az Open your Eyes duettes témája is, míg a germán nyelvezetű Tick Tack, a Solitary Psycho, illetve a Human Blood a némileg elvontabb, nyersebb vonalat képviselik. A Felix bömbölte sötét, komor színeket Katrin csengő-bongó szintijátéka oldja az Angel of Fate-ben. Greed-szintű remekmű a címadó Revolution, melynek a klipje is megtalálható az albumon. Kb. akkora "sláger", mint a The Fallen volt... Az egész testes beindulásra késztető Red Sky után a Farewell Letter lírai lezárása egy erőteljes, dörgedelmes albumnak. Matthias gyengéd-finom, kifejező éneke pompásan illik szolid hangulatához. A sound dinamikus, tiszta, a megszokottan pöpec színvonalat hozza.

Nagyon hepi vagyok, amiért a Crematory feléledt tetszhalottaiból és ismét működésbe lépett. Egyedi színeik hiányoztak a palettáról. Anno ott csápoltam a koncerten az első sorban. Ha ismét errefelé tévednének, aligha adnám hátrább!