Elég pörgősen indul az új Criminal lemez. Mondjuk sejtettem, hogy nem fognak visszavenni a tempóból, főleg, hogy Chiléből Európába költöztek át - na jó, csak a csapat egy része, itt új tagokat kellett keresni, hogy folytatni tudják a zenélést.
Az új dobost Zac O'Neilnek hívják, aki ez Extreme Noise Terrorban zenélt - és hát meg kell hagyni, itt figyelemreméltóan dobol, mondhatni ízesen - Robin Eaglestone az új bőgős pedig a Cradle Of Filth-ben volt korábban. Neki azért merészebb stílusváltás ez, viszont ő a lemezen még nem játszik, később került a zenekarba. Mark Royce (az Entwinedból) - neki meg még merészebb stílusváltás ez, ajjaj - pedig billentyűzik, halkan, csak a háttérben, de ahol felbukkan, ott nem rossz. Bár kicsit különös a blastbeat előtt/után egy kis szintis szőnyegezés, lassultabb riffekkel és dallamos gitárszólóval vegyítve, de egye fene, mostanában annyira keverednek a stílusok, hogy ez már fel sem tűnik igazán, csak a szőrösszívű kritikusnak.
Szóval szigorodtak. Eddig is thrash alapú zenéjüket egy kicsit modernítették, a második szám konkrétan Slipknotos lett hatásaiban. Viszont ez nem áll rosszul nekik. Akár azt is mondhatnám, hogy maga a zenekar sem tudja igazán eldönteni, hogy milyen zenét is szeretne játszani, ezért millió stílusból összerakosgatták a dalaikat, aztán majd a közönség eldönti vevő lesz-e rá. Fogalmam sincs, hogy szélesebb körökben miképp fognak reagálni rá az emberek. A súlyos, agresszív, üvöltözős zenék táborában tetszhet a zene, főleg akik a modernebb (meg néhol a death/thrash metalos) riffelést bírják. Mondjuk az infólap az AOR-t is emlegeti a zenekar repertoárjában, ezt annyira nem bírtam felfedezni, de nem is bánom. Hülyén jönne ki itt azt hiszem ebben a közegben. Viszont ahogy lassan a lemez közepe felé járok, egyre feltűnőbb, hogy a mélyre hangolt modern riffelésben látják a jövőt, meg a gyors, agresszív nótákban, amelyet Zac szétdobol, nahh, ez egyre jobban tetszik, meg kell hagyni, sokat hozzátesz a srác az összképhez, nélküle azért középszerű lenne a produkció. Anton Reisenegger továbbra is zsigerből üvölt, nem kímél senkit és semmit, főleg a hangszálait nem.
Hú, a hatodik dal kicsit visszavesz a tempóból, belassulnak az elején, nem is baj, már kezdett kicsit sok lenni a gyorsaságból. Elszóltam magam, jön a blastbeat (ilyen van sok a cd-n ám). A tizedik dalban meglepetésszerűen nagyon halk ének(!)dallam szól a dallamos zenei résznél, kicsit el is sikkad, kevés és túlságosan halk, nagyobbat ütne, ha. De majd ők is rájönnek előbb-utóbb, hogy ehhez a zenéhez kellenek a dallamok is, hogy ne süppedjenek a szürke metalmocsárba bele jól.
Egyelőre lelkesen bólogatok azért a dalokra, ahhoz azonban még idő kell, hogy érezzem, hogy csak a kezdeti energia döntött le ennyire, vagy huszadik hallgatás után is izgalmas marad-e a zene. Meggyőzőnek meggyőző, még ötletesnek is mondható, háttérzenének semmiképpen sem ajánlható. Mondjuk a lemeze végefelé kezdek fáradni, meg nem is jött át még, hogy melyik dal az, amelyik maradandó nyomot hagy maga után, ezért a pontozással kicsit bajban vagyok. Az előző lemezüknél mindenképpen jobb, arra meg adtam nyolc és felet, akkor minimum ennyit kellene erre is, de tényleg nem tudom, hogy fél év múlva is ilyen lelkes bírok lenni, ha előszedem ezt a korongot. Majd meglátjuk. Masszív turnézással megalapozhatják a jövőjüket azt hiszem.
Még egy kis infó: a Springvale Stúdióban, Suffolkban készült a lemez, és bikamód szól, meg kell hagyni. Az ilyenre azt szokás mondani, hogy horzsol. Meg bombasztikus, hogy a szokványos jelzőknél maradjak. Na jó, év eleje van, és most bizakodó vagyok, meg lehántottam a tavalyi kérget a szívemről, szóval adok nekik egy szebb pontszámot.
