Shock!

Split cd és nem hardcore. A Cult Of Catharsis norvég csapat, vagyis csak volt, mert már feloszlottak. Jól is tették. Ugyan majdnem megjelent egy lemezük, de a kiadó becsődölt, így nem lett belőle semmi. Az Aftermath ennek az anyagnak egy részét (5 dalt) rakott fel ide. A csapat tagjai amúgy még zenélnek olyan formációkban, mint az Aeternus, Hellheim, Einherjer, Malice in Wonderland és Taake.

A zene epikus, kicsit folkos black metal, nagyon gyatra hangzással (nem nekro, egyszerűen gyér), a vokalista mikor énekel borzalmasan hamis, a zene meg annyira átlagos, hogy félelmetes sebességgel elmegy el az ember füle mellett. A szintis a háttérben igyekszik néha magára vonni a figyelmet, de a sound miatt erre nem nagyon lehet odafigyelni. Néha egész fogós (zsíregyszerű dzsidzsi) témákat raktak a zenébe, a vokalista éneklése/hörgése vicc szintjére lapítja az amúgy is béka segge alatt lévő produkciót. A szinti meg kb. úgy szól, mintha valami játék Casio lenne. Jajj. A negyedik dal még egész ötletes is lenne, ha rendesen megírták és eljátszották volna. De így ez is nulla. Buta zene nagyon, felejtsük is el gyorsan.

Az Opus Forgotten már hangzásban is jobb, szintén norvég zenekar és hegedűszóval színesítik zenéjüket. Black metalt, naná. Szélsőségesebb, gyorsabb, hangulatosabb, káoszmetalabb. Meg energikusak, mint Tarzan, mikor megmenti a családját a gazemberek karmai közül. A zenekar amúgy jó bénán néz ki, a jó kis művéres kliséktől még nem bírtak elszakadni, meg ahogy nézem, valami kétszáz kilós láncot is tart egyikük a kezében, fitogtatva testi erejét. Nézzük el nekik, a zenéjük nem vészes. Mondjuk tény, hogy főleg a hegedű miatt érdekes, ami szinte végig szól, folyamatos szólóhangszerként. Nélküle elég átlagos zúzósblackmetal lenne, ahol néha nehéz kivenni a riffeket. A vokalista inkább hörög, mint károg, szóval ez sem vészes. Néha csinál csak úgy, mintha halszálka akadt volna a torkán. Amúgy zeneileg inkább az Emperor, Satyricon, Immortal vonalára helyezhetők, szóval bőven hallgathatóak. Mondjuk az egyik dalban kicsit hamiskás a gitár/hegedű összjáték, valamit piszkálni kellene a hangokon, hogy passzoljanak ott is. Tény, hogy túl sok megjegyezhetőséget nem tartalmaz a zene, de ha masszív agytaposásra vágysz, akár jól is eshet a zenéjük. Az utolsó előtti számuk meg sokkal inkább death, mint black, tipikus floridai riffekkel rakták tele. Itt nincs is hegedűszó. Furcsa is, mintha egy másik zenekartól került volna ide, annyira elüt a többitől. Egyébként nem rossz. Az utolsó meg egy tök átlagosnak induló black nóta, szintén hegedű nélkül, a végére aztán szépen kibontakozik. Nagyon a háttérben néha szinti szól.

A felvételek amúgy 2002-esek, és túl sok hír nincs a csapatról, még az is elképzelhető, hogy már nem léteznek. Kicsit a vokál lehetne változatosabb, de ennél a stílusnál nem főleg erre figyel a hallgató. Saját lemezt nekik és egy jó fülű hangmérnököt! Nahát, ez egyre jobban tetszik.