Hogy miért D Sound a D Sound, az rejtély, mindenesetre egy ember zenéjét tartalmazza a korong. Murguly Zsolt Dezső a fiatalember neve, aki alapvetően egy gitárosember. A lemezen ezen kívül billentyűzik, énekel, basszusgitározik is, persze nem mindenhol, helyenként közreműködik néhány vendégzenész, de a srác úgy gondolta, elég ő ahhoz, hogy feljátsszon egy lemezt, a saját szerzeményeivel. És tulajdonképpen igaza van.
A D Sound fátyolzene, finom, meditatív, kicsit Pink Floydos, olykor Mike Oldfieldes. Négy csoportba osztották a dalokat, az első köteg a Kisember címet kapta. Négy nóta tartozik ide, az első lágysága tökéletes alaphangulatot ad a későbbiekhez. Zsolt tud érzéssel gitározni, tud dalt írni, a szólói sem arról tanúskodnak, hogy legyen hatezer hang fél percben, mindenhol érzések, érzések és érzések uralkodnak. Az első csoport második dala, a Hold 1. már nem instrumentális, szinte metalos a riffelés, bár repetitív ez is - mint ahogy sok minden a lemezen - de ennek itt és így van helye és pont. Nem bonyolult, az ember azt érzi, ilyet akár saját maga is tudna csinálni, aztán mikor megpróbálja, rájön, hogy mégsem. Zsolt hangja nem igazi énekes torok, igazából ez az egy dolog, amin lehetne javítani, egy igazi Hang jót tenne a produkciónak, de rossznak nem lehet mondani így sem. Isten az előbb említett dal amúgy. Ebből egy bluesos tétel visz tovább, de ez is szépen simul a lemez egészébe. Volt idő simítgatni, hiszen az elmúlt 8-10 év dalaiból válogatta össze ezt a csokorra valót erre a cd-re.
A második dalcsoport első tétele a Hold 2. címet kapta, a végefelé ez is rockosabbá válik. Utána a Frog's Final Day (van néhány angol dalcím) megint súlyosbodik cseppet, lüktet is rendesen az egész, bólogatok lelkesen, van miért. Jó ez. A Hold 3.-ban már ismerős téma köszön vissza, mégsem érzem azt, hogy önismétlő lenne a zene egésze. Megvan a folytonossága végig. A harmadik csokor csupán egy dalt rejt, Sodoma a címe. A negyedik csoportból, mely az Otthon címet kapta - ide kerültek a legnyugisabb darabok, gondolom nem véletlenül - a lemezt záró Without Worlds lóg ki kicsit, mármint az egész lemezről, az egész dal szerkezete más, mint az eddigiek. Amit még picit kifogásolnék, az a dobok (néhol dobprogram) hangzása, igaz, hogy ide szintetikus hangzás illik, de olykor mintha túllőttek volna a célon, túl iskolás-szintis a hangzás. Meg pár helyen fantáziadúsabb témákat is lehetett volna írni. A borítófestmény egy mexikói utcai festő munkája, a klasszikus sci-fi festményeket idézi, szép és nagyon hangulatos a maga egyszerűségében.
Jó ez a lemez, jó ez a zene. Kell ez néha, megpihenni, leülni és merengeni, hagyni, hogy a világ sodrásából egy kicsit kiszakadjunk. A D Sound tökéletes mindehhez. Remélem, lesz még folytatása...
Kedves Olvasók! Húzzátok be a függönyt, csukjátok be a szemeiteket, dőljetek hátra és hallgassátok...
