Ó, jaj! Tizenötödik nagylemezéhez elérkezve a Fenriz / Nocturno Culto duó úgy gondolta, elég a black metalból meg a káosz-punkból (vagyis mindabból, ami miatt érdemes volt még hallgatni egy-egy friss korongjukat), helyette legyen a Darkthrone a 21. század egyik legporosabb zenei jelensége. A norvég páros zenéjét persze eddig se lehetett a legnaprakészebbnek csúfolni, no de ki a nyavalyának van szüksége manapság egy újabb Mercyful Fate-re vagy Blitzkriegre?
Mielőtt még bárki nekem esne a kommentekben, gyorsan megjegyzem, hogy a The Underground Resistance nem egy mai köntösbe öltöztetett, egyedi ízeket is felvonultató NWOBHM alkotás. Nem. Ez az album olyan, mintha valamikor a '80-as évek elején összejöttek volna egy stúdióban az irányzat prominens képviselői, hogy egy manapság annyira divatos dolgot műveljenek: szupergruppoljanak. A végeredményt hallva nő és kreativitás aligha, sör viszont annál több lehetett a kezük ügyében.
Hogy a hangzás némileg profibb, mint az előző korongokon, egy dolog, habár egy trv Darkthrone rajongó számára már ez is szentségtörésnek számít majd. A nagyobb baj az, hogy ez az album épp olyan felesleges, mint a parlament. Nocturno Culto hallhatóan most éli King Diamond-korszakát: sikít, ahogy csak tud, meg lefojtott hangon skandál, amit ő biztos félelmetesnek tart, de nekem eretnek módon mindig röhögnöm kellett Gyémánt Király produkcióján, így Culto performansza is sikeresen csal mosolyt ábrázatomra.
A dalok egyszerűek, pontosan olyanok, amikre az ősmetal vagy old school heavy metal jelzőt szoktuk aggatni, de ez nem több kedveskedő eufemizmusnál. Még talán a NWOBHM kifejezést sem igen használhatjuk erre a zenére, hiszen annál jóval fésületlenebb, nyersebb. Ez azonban csak stílusmaradék a csapat múltjából. Fenrizék ezúttal az ösztöneik helyett az eszükre hallgattak, aminek a vége egy lélektelen és üres váz lett. Értem én, hogy sokan szeretnének visszarepülni a '80-as évekbe, mert akkor minden szép és jó volt, node hol marad a fejlődés, ami minden élet alapja, főleg a művészeté? A legszomorúbb pedig az, hogy az új Darkthrone már nem is könnyes szemű nosztalgiahakni, hanem egy önmagából fokozatosan kifordult formáció, amely addig temette magát egyre mélyebbre a múlt iszapjába, mígnem a zavaros katyvasz el nem borította az agyát, s azzá nem vált végül, amit imitálni próbált.
Persze az is lehet, hogy csak én állok rosszul ehhez a lemezhez. De mégis, minden egyes alkalommal, amikor hallgatom, csak az jut eszembe, hogy a brit heavy metal új hullámát nem hiába nevezték újnak. A Darkthrone épp ezt a szellemiséget, példaképeik legfontosabb jellemzőjét mulasztotta el lemásolni.
Hozzászólások
Sok a szürke/töltelék téma. Az utolsó két dal elmenne, vannak benne jó riffek, de piszok sokáig húzzák el mindegyiket. Pedig tudtak ők két-három riffből jó dalokat írni korábban...
Az
énekdallamos vokál bődületesen szar, ahogy telnek az évek, egyre rosszabb. :D Szerintem egyre többet piálhatnak stúdiózás közben, vagy nem tudom, mitől van. Tipikusan az akinek nincs hangja, minek próbál énekelni helyzet. King Diamondnak van, neki jól is állnak ezek a témák, de ez a bebaszott vernyákolás sajna idegesítő/nevetséges, tényleg paródia szint. 8-10 sör után biztos nem így van de józanul nagyon nem jó. Emiatt a hideg kiráz minden msodik dalnál, és nem a jó értelemben.Amit fel lehet hozni mellette: Fenriz nagyon húzósan dobol, élvezet hallgatni, mert emiatt totál lendületes lesz az egész, automatikusan bólogat rá az ember, ami egy metal lemeznél kifejezetten előny. :) Van rajta pár igen eltalált retró riff, csak az is olyan, hogy akkor már hallgatom a Mercyful Fate albumokat, mint ezt. És az is igaz, hogy ez az utóbbi évek legjobb DT anyaga. De ez a korábbiakat minősíti. :P
Egyébként nagy kedvencem a zenekar, sokat hallgatom, de ha most elém rakják az összes lemezüket, hogy válasszam ki az öt legerősebbet, ez nem lesz az életmű első harmadában. De talán a felében sem.
Ez mondjuk nem igaz, mert korábban én sosem hallgattam (ill. hallgattam, de nem tetszett, talán az 1-es death metalos album kivételével, de azt sem hallgattam rommá) DarkThrone-t, vagyis rám rohadtul nem volt semmilyen hatással a neve.
Egyszerű zene? Igen! Na és?! Van hangulata és ez számít.
Sajnos számomra mostantól ez a banda is parkolópályára tér...
Hallgatom inkább a A Blaze in the Northern Sky-t vagy az első 5-6-7 lemezük közül valamelyiket.
(Bocs, hogy nem a Darkthrone-hez szóltam hozzá.)
Egyébként nem KD, hanem sokkal inkább Cyriis akar lenni
Ez a lemez viszont nagyon is hogy hallgatható!
Ős Celtic Frost íz. Simán van 8-9 pontos ez az alkotás.
Nincs semmi megfejtés - méghogy az eszükre hallgattak? Persze, valamelyest valószínűleg igen - mert ki nem? - Érzik és zsigerből készítették el ezt a lemezt. Meg is hallgatom gyorsan. :)