A Dinamit zenekar már a kezdéskor is óriási hendikeppel indult jó 30 éve, az a tény, hogy Vikidál Gyula miattuk hagyta ott a P. Mobilt, a hazai rocktörténelem talán legnagyobb felháborodását váltotta ki a táborban. A kor feszült légköre is kedvezett az indulatoknak és az összeesküvés-elméleteknek, de nem gondolom, hogy itt és most bármelyik verziót elemeznünk kellene. Lényeg, hogy a korszak csúcs-rockzenészeiből verbuvál(ódot)t, jobb sorsra érdemes formáció nem futhatta ki magát.
A másik – szerintem legalább ennyire súlyos – hátrány az volt, hogy az egyetlen szélesebb körben is ismert Dinamit-sláger miatt az utókortól sem kaphatta meg a csapat az illendő elismerést. Ugyanis a Tinédzser Dal (Aluljárók Fia) stílusilag köszönőviszonyban sincs a debüt (és a második anyag) remek hard rock szerzeményeivel – mint ahogy (ha már érintettekről van szó) a korai Skorpiót sem feltétlenül a „dédapám"-vonal jellemzi. Persze a két lemez 90-es évekbeli, egy CD-s újrakiadását sokan megvették (mint ahogy az albumokat is a maguk idejében), de attól még alapvetően keserű szájízű volt a történet.
Talán pont emiatt nem volt egy pillanatig sem fenntartásom a reunionnal kapcsolatban: elvégre öregebben, bölcsebben, tét nélkül, kvázi hobbiból, igenis érdemes futni egy újabb kört a régi dalokkal. Ezt hívják pozitív értelemben vett nosztalgiának. Ha pedig működik a kémia – miért is ne legyen új lemez?
Vikidál Gyulával ugyan nem tudott megegyezni a zenekar, de a kemény mag – Szűcs Antal Gábor gitáros, Papp Gyula billentyűs és Németh Gábor dobos – itt van, és a másik Németh (Lojzi) helyett sem akárki egészíti ki a ritmusszekciót: Zselencz László nem kevésbé legendás basszer, mint elődje. Ezek az arcok akkor sem tudnának szart kiadni a kezeik közül, ha kimondottan ez lenne a céljuk, de azért az éneken még így is sok áll vagy bukik. Nos, egykori kiváló színészünk után ideje megjegyezni egy másik Kálmán György nevét. A zenészgárdánál több generációval fiatalabb srácról eddig is csak jókat hallottam, a koncertfelvételek is igen meggyőzőek voltak, de most már lemezen is hallhatjuk, hogy van élet Vikidál után is. Illetve hogy igenis vissza lehet hozni a fiatal Vikidált. Gyuri nagyon komoly fanatikus lehet, hiszen a hangszín, a manírok időnként kísértetiesen vikidálosak, hallgasd meg pl. a címadót, illetve a Hűvösek az éjszakákat. Kicsit sajnálom ugyan, hogy nem ereszti ki igazán a hangját, ugyanis hallhatóan van benne egy kis jornos karc is, amivel bizony rekeszteni kellene, de nagyokat – sebaj, tudjuk ezt be annak, hogy talán kissé meg volt illetődve a stúdióban.
Az új dalokról dióhéjban annyit tudok mondani, hogy az égvilágon semmiben nem különböznek a korábbiaktól és – szentségtörés vagy sem – semmivel nem is rosszabbak azoknál: simán elhinném, hogy ez a harmadik lemez már a 80-as évek első felében megíródott. Sőt, mivel a hangzás a Deep Purple 70-es évekbeli lemezeire emlékeztet, még azt is bevenném, hogy akkor vették fel és Gyuri most újra felnyomta az éneksávokat. Egy újságmellékletként megjelent CD esetén ezt nem lenne sok értelme felróni, de ha mondjuk az újkori P. Box, Lord lemezek megszólalását, vagy akár a bakeliten a mai napig (különösen Németh Gábor erőteljes dobalapjainak köszönhetően) megdörrenő első két Dinamitot veszem alapul, akkor azért mégiscsak elmondható, hogy kissé harapósabb is lehetne a sound.
Persze a zenekar rég kialakult és 2011-ből meglepően vizsgálva meglepően markáns stílusa (a Másik Utat nem is írhatta volna más!) abszolút magával ragadó, de valahogy mégis azt érezni, hogy új énekesükhöz hasonlóan a hangszeresek sem engedik teljesen el magukat (pedig milyen jó is a Hammond szóló az Űzd el című dalban), így kicsit az összkép is visszafogottabbnak tűnik. Persze lehet, hogy pont az tűnne röhejesnek, ha azt akarnák megmutatni, hogy ma is lesöpörnek mindent és mindenkit az asztalról – erre pedig még akkor sincs semmi szükség, ha képesek is lennének rá. A lényeg, hogy a jókedv, a felvételek fesztelen hangulata visszaköszön a felvételről és ennek tükrében az sem érdekes, hogy van olyan dal is, ami egyáltalán nem tetszik (Megszökök), elvégre korábban is akadt ilyen, a pozitívumok pedig úgyis túlsúlyban vannak, úgyhogy kíváncsian várom az élő találkozást (ha már az év végi lemezbemutatón nem lehettem ott).
