Shock!

Csak rá kell nézni a borítóra, és bárki megmondhatja, hogy ez egy retro zenekar. Mondjuk a Roadrunnertől enyhén szólva érdekes egy ilyen csapat bevállalása, nem is értem, talán csak túl sokat szívott valaki az A&R részlegnél. A csapat Michiganből származik, 2001-ben bírtak megalakulni. Aztán később sikerült fel is oszlatniuk magukat, majd újra összeálltak. Így megy ez.

Igazából sokkal retróbb, elszállósabb zenére számítottam, ehelyett ez inkább simán nagyon amerikai laza rockzene, persze azért nem kicsit a "régiekre" alapozva. Hangzásban is, olyan, mintha a mostani stúdiótechnikát visszavitték volna a hetvenes évekbe, és úgy rögzítették volna a lemezt. Szóval benne figyel mind a két világ. A gitárszóló pl. tökre olyan koszosan-szőrösen szól, mintha harminc évvel ezelőtt lenne most. Pedig nincs is.

Feelinges, kicsit mocskos rock, négy fiatal leállt, 'oszt nyomja a rokkendrollt, érzésből. Tipikusan az a zene, amit nyáron jó hallgatni, valami olyan fesztiválon, ahol mászkálsz közben, nézelődsz, vagy autózás közben, hangosan, ha lehet valami bazi széles országúton, nem a mi kis göröngyös M7-esünkön... És hát cabrioban, nem másban. Ahogy nézem, négy dalba belenyúlt az egyik keverőember, Paul Ebersold is, most pont az egyik szól, Dead Man a címe, fel is figyeltem erre, hogy ez egy kicsit jobban tetszik, mint a többi.

Nem vágott hanyatt ez a lemez, de nem is mondhatom azt, hogy rossz. Az tény, hogy profi minden ízében, maguk a dalok sem bénák, szóval a maga műfajában felvállalható darab. Az meg egyéni ízlés és szocprobléma ki mennyit hallgat ilyen zenéket.