Shock!

No. Mikor már úgy érzem, kezdek besokallni a hörgős súlyzenékből, mindig jön valami, ami visszaadja a hitet, hogy vannak még jó/izgalmas/érdekes csapatok ebben a műfajban. Vagy akár olyanok, amelyek nem váltják meg a világot félelmetesen újító dolgaikkal, viszont baromi jó érzés meghallgatni a zenéjüket és kikapcsolni a világból.

A Disbelief ilyesmi. Kellemes kis ökölcsapásként jön az arcba az első dal, az ordibátor egy ideig csak azt köpködi, hogy: "sick, sick, sick", sejthető mi jön utána. Valahol mintha a Machine Head későbbi korszakán durvítottak volna egy csavarral, olyasmi az irány. Bár némi kornos felhang is érkezik a vokáloknál. Az a fajta zene, ami hangosan jó. Na jó, halkan is, csak úgy nincs értelme hallgatni. Bár később a dallamos részek már teljesen más vonalon eveznek, kicsit elszállt témákat hoznak, kellemesen ereszkedik rá mindez a súlyos zenére.

Némelyik dal csupán egy energiabomba, végig üvöltéssel és puritán riffeléssel, de akad pár határozottan érdekesebb nóta, ami kicsit kiemeli a zenekart az átlagos "legyünk-súlyosak-és-mássszunk-mindenki-arcába" irányvonalból. Érdekes módon néha a dallamos nóták (Continue From This Point) teljesen melankolikus világba vezetnek, most mondhatnék olyan neveket, hogy Katatonia, de érdekes módon nekem inkább az utolsó Blind Myself ugrott be, Tóth Gergő használt hasonló énekdallamokat. Csak Gergő jobban csinálta, és ezt most nem a "mi kutyánk kölyke" mentalitás mondatja velem.

Tud pszicho lenni a zene - ha akar - és nem csak az eszetlen súlyozásról szó (Crawl). Nem mondom, hogy néha nem használtak eddig bevált kliséket, mert olykor eléggé, még sincs kedvem megróni érte a csapatot, jóleső köntösbe burkolták a sokszor használt témákat is. Kicsit a hörgés hosszú távon unalmas volt nekem, de hát ez a zene nem a vokális sokszínűségről szól, bár próbálkoztak vele, ami dicséretes és folytatandó. De tény, hogy akadtak olyan zenei részek, ami megkövetelt volna normális énekdallamokat, nem ezt a zsigeri parasztüvöltést. A zenekar egyébként 1990-ben alakult, németek és death metal csapatként tartották őket inkább számon. Ami ezen lemez ismeretében azért érdekes. A 66 Sick pedig már a hatodik sorlemezük. Az Antfarm stúdió kiváló hangzást is adott a lemeznek, erre nem is kell több szót pazarolni.

Kellemes hallgatnivaló, minden szempontból. Nem mondom, hogy az év lemeze, meg felesleges szuperlatívuszokban beszélni róla, egy jófajta, fejeket orvul lecsapó súlyos, néhol egészen apokaliptikus hangulatú, mai értelemben vett modern metal lemez. Bár az is igaz, hogy a végefelé kicsit egysíkúvá kezdett válni a történet, valamint az is igaz, hogy eléggé megjegyezhetetlenek a nóták, ezért nem kaphatnak többet egy hetesnél.